Milák Kristóf egy kicsit kilóg a magyar úszás klasszisainak sorából

2022. június 25. – 18:30

frissítve

Milák Kristóf egy kicsit kilóg a magyar úszás klasszisainak sorából
Milák Kristóf a dobogó tetején – Fotó: Isza Ferenc/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Pillangón 2021-ig nem volt olimpiai bajnoka Magyarországnak, Milák Kristóf tette teljessé a kört a magyar úszásban. A 2022-es budapesti világbajnokságon az ő két aranyérme tette fel Magyarországot az éremtáblára – arra kerestük a választ, mitől olyan különleges Milák.

Az amerikai Michael Phelps és a dél-afrikai Chad Le Clos után Milák Kristóf a harmadik olyan úszó, aki képes volt arra a bravúrra, hogy egy világbajnokságon a 200 után a 100 pillangó aranyérmét is megnyerje. Mindhárman olimpiai bajnokok, kivételes klasszisai a sportágnak.

Milák kétszázon hatalmas, három másodperces, félelmetes fölénnyel utasította maga mögé a második helyezett francia Marchand-t, aki mindkét vegyes távon győzött. A magyar úszó saját világcsúcsán belül úszott, noha mint értékelte, nem volt egy okos úszás. Százon nyolc tizedet vert a másodikra, kétség sem férhetett a győzelméhez, bár ő nem volt elégedett az idejével, borzasztónak, szégyennek minősítette. Még úgy is, hogy eddigi 19 világbajnokságból mindössze háromszor fordult elő, hogy nyolc tizednél nagyobb különbség alakult ki az első és a második helyezett közt 100 méteren.

Milák 2019-ben már világcsúccsal hozta a kétszázat, százon viszont még dobogóra sem tudott állni, a negyedik lett. Akkori edzője, Selmeci Attila szerint ennek mentális okai is voltak, hiszen fel kellett dolgoznia a hirtelen rázúduló népszerűséget, a feléje áradó szeretet, mert folyamatosan kapta itthonról az üzeneteket, lekötötte energiáit ezek megválaszolása, megemésztése, nem tudott rendesen pihenni. Emellett akkor hibázott is százon, nem volt a legjobb a rajtja, elmentek mellette, és már nem tudta utolérni a sprintereket.

„Most azért sikerülhetett neki a duplázás, mert markánsan megjelentek rajta az izmok, ez is közrejátszott abban, hogy százon is gyorsabb lett. Nem gondoltam arra, hogy világcsúcsot fog úszni a rövidebbik távon pénteken, de azt gondoltam, hogy sanyargatja a rekordot.

Biztos voltam benne, hogy jobban kezd, mint a tokiói olimpián, ott nem voltak nézők, steril körülmények között kellett versenyezni, ráadásul délelőtt. Ez a jó kezdés össze is jött a Duna Arénában, két tizeddel volt gyorsabb, mint az olimpián, de a második ötvenre, ami neki a legnagyobb erőssége, már nem maradt ereje, ami nem is csoda, mert a gyorsváltóban egy nappal korábban olyan időt hasított, amitől leesett az állunk, olyan remekül úszott, hogy előbb-utóbb a kétszáz gyorsra is tudatosan készülni fog, mert a kvalitásai megvannak ahhoz is.”

Selmeci szerint amíg öt éve, Milák berobbanásakor el lehetett mondani, hogy egy klasszis kezdi bontogatni a szárnyait, most meg kell állapítani, hogy szupersztárrá érett, külföldön is igencsak respektálják a teljesítményét, a legnagyobb klasszisok között emlegetik, amire abszolút rá is szolgált. A szakember úgy gondolja, Milák még nincs a csúcson, még éveken át képes lesz a fejlődésre, és a párizsi olimpián még a mostani teljesítményére is rá tud pakolni. Akkor még mindig csak 24 éves lesz.

A mesteredző beszélt arról is, hogy Milák képes alkalmazkodni egy előfutamban az ellenfelei tempójához, akár maga elé is engedni őket, hogy aztán kíméletlenül rákapcsoljon, és 20 méter alatt a hátrányból előnyt kovácsoljon. Ez a képesség, hogy tud játszadozni az irammal, az ellenfelekkel, csak nagyon kevesekben van meg. Hogy most százon nem úszott 50 másodperc alatt, az egészen biztosan bántja, de Selmeci ismeri, hogy erőt fog meríteni ebből is, pluszmotivációt kap ettől. Teljesen más arculata lett volna a döntőnek, ha Caeleb Dressel is rajthoz áll, de az amerikai visszalépett.

„Kristóf szereti a show-elemeket, őt az a fajta vagány bevonulás teszi Milákká, amit bemutatott a 200 pillangó rajtja előtt.

Tudom, furcsán hangzik, hogy megelőzte a korát, hiszen még 22 éves, de sebességben és állóképességben nincs most párja a világon, nagyon büszke lehet rá a magyar úszósport. Egy vb-n két aranyat nyerni csak a legnagyobbaknak sikerül. Ő oda emelkedett, miközben egy kicsit kilóg a magyar úszás klasszisainak sorából, senkihez sem lehet hasonlítani.

Darnyi Tamástól, Rózsa Norberttől az iszonyatos edzésmunkát szokhattuk meg, az ő korszakukban az volt az elfogadott, hogy kevesebbet versenyeztek, de az edzésadagokba beleálltak. Mindig lehetett rájuk számítani, Milák labilisabb, hol fent van az edzésen, hol lent, de van egy olyan istenáldotta tehetsége, úgy fogja meg a vizet, ami egészen kivételes. Emellett hihetetlen, mennyire inspirálja a közönség, hogy a hazai pályáján, ahol a hétköznapokban edz, a Duna Arénában rá kíváncsi 4-5 ezer ember. Tizedekben mérhető nála a nézők jelenléte. Erősebb, dinamikusabb, érettebb, mint mikor az együttműködésünk véget ért tavaly szeptemberben, a jelenlegi két aranyérem már a közös munkájukat, Virth Balázst és Kristófot dicséri. És még csak most csiszolódnak egymáshoz.”

Virth Balázs a 100 pillangó péntek esti győzelme után azt nyilatkozta, a mozgásán már érződött a fáradtság, nem volt annyira friss, mint a vb elején. „Jó látni azért, hogy emberből van” – állapította meg.

Az úszószövetség elnöke, Wladár Sándor úgy gondolja, hogy Miláknak utánozhatatlan és megfejthetetlen a stílusa a vízben. Neki mindig megmondja előre, hogy mi fog történni egy-egy futamon, a döntőben, és nem szokott hibázni.

„Bátorság ez az ő részéről, de arra is mutat, hogy a saját képességeit mennyire jól ismeri. Én önmagamban csak terminátornak nevezem, akinek nem okoz semmi sem gondot, nincsenek előtte akadályok, átmegy mindenen. A Terminátor a filmben átüti egy autó szélvédőjét, Milák is ilyen átütő, csak a vízben, a saját közegében. Ő ugyanolyan akcióhős a sportban, mint Schwarzenegger a filmben.”

A terminátor mosolya – Fotó: Attila Kisbenedek / AFP
A terminátor mosolya – Fotó: Attila Kisbenedek / AFP

A pillangót korábban egyedi genetikai és fizikai adottságú sportolók utalták, a 201 centis nyugatnémet Michael Grossnak nem véletlenül volt Albatrosz a beceneve, karjai fesztávolsága elérte a 213 centit. Michael Phelpsnek átlagnál sokkal nagyobb szögben hajlanak a bokái, ami segítette a gyorsabb haladásban.

„Miláknál azt látom, hogy a teste egy ütemmel korábban emelkedik ki a vízből, mint a keze, ez elég szokatlan, ezért úgy siklik a vízen, mint senki más. Emellett ott van még a savasodása, hogy sokkal később önti el az izmait a tejsav, mint a riválisait. Égető egy érzés. Ez a kettő olyan adottság, ami az ő titkának a része. De ott van még az is, hogy speciális, fordulókra szakosodott edző van mellette, ezt kérte tőlünk, mert egy fordulón is tizedek nyerhetők. Van pszichológusa, erőnléti szakember is támogatja, enélkül már nem működik az élsport.”

A szervezőbizottság tagja Kovács Ágnes, aki a mellúszás olimpiai bajnoka volt 2000-ben. Ő Milákot olyan egyéniségnek látja, aki a pillangót még magasabbra emelte, pedig már Phelps is meglehetősen magas polcra helyezte. „Az én számomban, 200 mellen, de a 200 hátat is mondhatnám, nincs olyan dinamikus fejlődés, mint ebben az úszásnemben. Milák miatt a pillangó folyamatos pezsgésben van, és jó azzal szembesülni, hogy egy magyar versenyző generálja ezt a mozgást, és inspirál ezreket szerte a világban. Még akkor is inspiráló, ha most legyőzhetetlen az ellenfeleinek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!