Milák Kristóf tökéletes úszással, 100 pillangón is világbajnok

2022. június 24. – 18:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kedden a 200 pillangón elért győzelme után pénteken százon is aranyérmes lett Milák Kristóf a Duna Arénában rendezett úszó-világbajnokságon. Ez volt a vizes sportágak századik világbajnoki érme. Magyar férfi úszó 1994-ben tudott duplázni utoljára.

„Az előfutam és az elődöntő alátámasztotta, hogy nincs közel hozzá senki, senkitől nem kell tartania, de az aranyat csak a döntőben lehet megnyerni, az elődöntőért nem adják oda”

– a szövetségi kapitány, Sós Csaba mondta ezt Milák Kristóf döntője előtt. A magyar úszó élete első felnőtt vb-érmét 100 pillangón szerezte, 2017-ben robbant be a világ élmezőnyébe a Duna Arénában, akkor 17 éves múlt, és az Érd versenyzője volt. Azóta klasszissá érett, és mostanra csak az volt a kérdés, képes-e négy napon belül még egyszer világrekordra.

Kedden ugyanis fantasztikus úszással, rögtön az első pillanattól saját világcsúcsa előtt úszva szerezte meg az aranyérmet, most nem lehetett 3 másodperces fölényt várni tőle, mert a 200-on jobban kijön a sebessége, de az eddigi futamok alapján abszolút favorit volt, és egy kicsit sajnálhatta, hogy a címvédő Caeleb Dressel rejtélyes betegsége miatt visszalépett és hazautazott.

Sima ügy

Milák egyik oldalán a japán Mizunuma, a másikon a kanadai Liendo Edwards úszott. A rajt után ahogy felbukkant a vízből, hajszállal vezetett. Ötvennél már meglógott, a brit Andrew előtt fordult másodiknak. 50,14-gyel érintette meg elsőnek a falat, és másodszor is világbajnok lett Budapesten. Egy testhosszt adott a második japán Mizunumának, nyolc tizeddel előzte meg. 83 századot vert a harmadik kanadaira, de vélhetően egy kicsivel jobb időre számított, legalábbis az arcáról ezt lehetett leolvasni, nyilván ezúttal is 50 másodperc alá akart kerülni.

Rögtön célzott is a finálé után, ahogy kijött a medencéből, elsőre borzasztónak és szégyennek nevezte az idejét az M4 Sport kamerája előtt. Az újságírók előtt finomított, és azt mondta, kinek, mi az igénye és az elvárása önmaga felé, neki több ennél.

„Egyértelműen szerettem volna 50 alá betenni, a világcsúcs egyáltalán nem volt képben, ez hülyeség. Egy jót szerettem volna versenyezni, ezt meg is kaptam. Sem az első, sem a második ötven nem volt olyan, amilyennek szeretném, nem volt olyan jó érzés, olyan jó erős iram, amiben jobban érzem magam. Jó lett volna, ha valaki ott van mellettem, de ez volt a hetedik versenynapom, én is emberből vagyok, és elfáradtam. Szeretem a kihívásokat, az augusztusi Európa-bajnokság előtt nem pihenek sokat, öt napot maximum”

– jelentette ki.

A világbajnokságok történetében eddig két versenyzőnek sikerült dupláznia a 100 és a 200 pillangón, a dél-afrikai Chad Le Clos-nak (2013), aki idén szintén visszalépett, de egyébként sem volt olyan formában, hogy az aranyra esélye lehetett volna. A második, egyben utolsó ebben a sorban Michael Phelps, akinek háromszor is sikerült, az időben visszafelé haladva: 2011-ben, 2009-ben, 2007-ben. Milák most az ő nyomukba érkezett meg, és jelenlegi formáját látva jövőre is két aranyat nyerhet. Az előző évszázadban is akadtak korszakos pillangózók, elég ha csak a nyugatnémet Michael Grosst említjük, de ő kétszázon uralkodott, százon nem nyert soha.

Még egy fontos adat, négyen voltak a 100 pillangó történetében, akik 50 másodperc alatt tudták leúszni a távot. Michael Phelps, Milorad Cavic, Caeleb Dressel és persze Milák, ha nem is most, még a tokiói olimpián, amikor megkergette Dresselt. Az Európa-csúcs 49,68.

Magyar úszók, akik dupláztak egy világbajnokságon
Hargitay András (1975 – 200 és 400 vegyes), Darnyi Tamás (1986 és 1991 – 200 és 400 vegyes), Egerszegi Krisztina (1991 – 100 és 200 hát), Rózsa Norbert (1994 – 100 és 200 mell), Hosszú Katinka (2013, 2015, 2017, 2019 – 200 és 400 vegyes)

Három század hiányzott Szabónak a bronzhoz

A vajdasági gyökerekkel rendelkező, győri színekben versenyző Szabó Szebasztián 21,60-as, remek egyéni csúccsal a negyedik helyen ért be a célba 50 gyorson, és három század hiányzott a bronzérméhez, a francia Grousset ennyivel előzte meg a nyolcas pályán. A brit Benjamin Proud 21,32-vel győzött. Mivel ez a táv szerepel az olimpia műsorán, értékes a helyezése, kivált, mert mindenki olimpiai érmes volt ebben a futamban. Szabó ráadásul most először készült fel erre a távra, korábban elsősorban az 50 pillangót favorizálta.

A jövő héten 16 éves Molnár Dóra hetedik helyen végzett 200 háton, Burián Kata a nyolcadik lett. Egyikük sem jutott be 2:10 alá. Senánszky Petra 50 gyorson a 11. helyet szerezte meg. Szombaton Hosszú Katinka és Mihályvári-Farkas Viktória 400 vegyesen úszik a döntőért, ők zárják a magyarok közül a vb-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!