Giro: Peák Barnabás csapattársa nyerte a brutális hegyi szakaszt

2022. május 24. – 18:31

Giro: Peák Barnabás csapattársa nyerte a brutális hegyi szakaszt
A Giro d'Italia 16. szakasza a Passo del Mortirolón – Fotó: Luca Bettini / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Peák Barnabás csapattársa, a cseh Jan Hirt nyerte az idei Giro d'Italia egyik legbrutálisabb hegyi szakaszát, ami Passo del Mortirolo-hágót is érintette. Hirt több mint 150 kilométert tekert az elmenésben, és több mint 5200 méternyi szintkülönbség leküzdése után szerezte meg a győzelmet. A versenyt vezető Richard Carapaz megőrizte a rózsaszín trikót, de az előnye 3 másodpercre csökkent Jai Hindley-vel szemben.

A hétfői pihenőnap után az egyik legkeményebb hegyi szakasszal folytatódott a Giro. A harmadik hét nyitányán három első kategóriás hegyet kellett leküzdeniük a bringásoknak, köztük a legendás Passo del Mortirolót. (A Telex újságírói, Fehér János és Mizsur András nemrég szintén feltekertek a Mortirolóra, az erről készült videót itt nézhetik meg.) A több mint 200 kilométeres 16. etap összesen 5268 méter szintkülönbséget tartalmazott, a legtöbbet az idei versenyen.

A Giro d'Italia 16. szakaszának szintrajza – Forrás: giroditalia.it
A Giro d'Italia 16. szakaszának szintrajza – Forrás: giroditalia.it

A rajt után ezúttal is Mathieu van der Poel (Alpecin–Fenix) indította a szökések sorát., és némi meglepetésre Mark Cavendish, a Quick-Step sprintere is csatlakozott hozzá. Rajtuk kívül a korábbi szakaszgyőztes Thomas de Gendt (Lotto–Soudal) is belekerült a nap első, hatfős szökésébe. Az előnyük nem volt túl nagy, a mezőny 1 percnél jobban nem engedte el őket.

Az első hegy, a Goletto di Cadino előtt Valter Attila (Groupama-FDJ) próbált szökni, de a körülötte lévő versenyzők nem igazán voltak ebben partnerek, nem forogtak be vezetni, így Valter ekkor még nem tudott ellépni a mezőnytől. A Cadinón aztán beindult a verseny, egymást érték a támadások, és pillanatok alatt utolérték a Van der Poel-féle csoportot. Végül kialakult egy több mint húszfős szökés, amiben többek között a kék trikós Koen Bouwman (Jumbo-Visma), Jan Hirt (Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux), Alejandro Valverde (Movistar), Giulio Ciccone (Trek–Segafredo), Simon Yates (Team BikeExchange-Jayco) és az összetett verseny 10. helyén álló Guillaume Martin (Cofidis) is benne volt.

A hegyen Valter Attila újra támadt, saját erőből felzárkózott a szökevényekhez, ez azonban olyan sok energiájába került, hogy nem tudta tartani a tempójukat, és leszakadt róluk. A főmezőny pár kilométerrel a Candino teteje előtt érte őt utol, ezután a Mortirolóig megragadt az összetett esélyesek csoportjában.

A Mortirolo előtt több részre szakadt a szökés: Bouwman, Valverde, Hirt, Hugh Carthy (EF–Education), Lennard Kämna (Bora-Hansgrohe), Wout Poels (Bahrain–Victorious), valamint a DSM két versenyzője, Thymen Arensman és Chris Hamilton lépett el a többiektől. Az 1854 méter magas Mortirolo-hágó 15. alkalommal került be a Giro útvonalába, ezúttal a valamivel könnyebbnek tartott déli oldaláról, Edolo felől mászták meg. A 12,6 kilométer hosszú emelkedő átlagosan 7,6 százalékos meredekségű, az utolsó két kilométere viszont a 10 százalékot is megközelíti. A hegyi részhajrát Bouwman nyerte, amivel újabb 40 pontot szerzett a hegyi pontversenyben.

A főmezőnyben eközben Vincenzo Nibali csapata, az Astana állt az élre, és elkezdték növelni a tempót, és sorra érték utol a leszakadó szökevényeket. Nibali a lejtmenetben megpróbált elszakadni, de az összetett versenyben jól állók egyből reagáltak a támadására, és nem hagyták őt túlságosan elgurulni.

A szakasz utolsó nagy hegye az 1448 méter magas Valvico di Santa Cristina volt. A 13,5 kilométer hosszú, átlagosan 8 százalékos meredekségű emelkedő szintén első kategóriás volt. Ezt a hegyi részhajrát a Wanty cseh versenyzője, a szakasz eleji szökésből végig kitartó Jan Hirt nyerte, akit Arensman és Kämna követett néhány másodperces hátránnyal. A csúcstól még 6 kilométer volt a célig, ami egy rövid lejtmenetből és egy 1,5 kilométeres, enyhén emelkedős részből állt. Peák Barnabás csapattársa megtartotta az előnyét, és megszerezte a Wanty második szakaszgyőzelmét az idei Girón.

Másodikként Arensman ért át a célvonalon, Kämna ereje a szakasz végére teljesen elfogyott. A harmadik helyért már az összetett esélyesek csatáztak. A hajrában Hindley lenyomta Carapazt, amivel szerzett 4 másodperc időjóváírást, amivel a szakasz előtt lévő 7 másodperces hátrányát 3-ra csökkentette. Valter Attila 64., Fetter Erik a 92. helyen fejezte be a szakaszt. Peák Barnabás a 128. helyen, a nagy grupettóval együtt ért célba.

Szerdán ismét egy hegyi szakasz jön a Girón, a Ponte di Legno és Lavarone közötti 168 kilométeres etap végén két első kategóriás emelkedő is nehezíteni fogja a versenyzők dolgát.

Eredmények:
16. szakasz, Saló–Aprica, 202 km

1. Jan Hirt (cseh, Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) 5:40:45 óra
2. Thymen Arensman (holland, Team DSM) + 7 másodperc hátrány
3. Jai Hindley (ausztrál, Bora–Hansgrohe) + 1:24 perc hátrány
4. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos–Grenadiers) azonos idő
5. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) azonos idő

64. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) + 33:32 p. h.
92. Fetter Erik (magyar, Eolo-Kometa) + 44:29 p. h.
128. Peák Barnabás (magyar, Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) + 48:18 p. h.

Összetett:

1. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos–Grenadiers) 68:49:06 óra
2. Jai Hindley (ausztrál, Bora–Hansgrohe) + 3 másodperc hátrány
3. João Almeida (portugál, UAE Team Emirates) + 44 mp. h.
4. Mikel Landa (spanyol, Bahrain–Victorious) + 59 mp. h.
5. Vincenzo Nibali (olasz, Astana) + 1:01 perc hátrány

51. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) + 1:59:35 óra hátrány
81. Fetter Erik (magyar, Eolo-Kometa) + 2:50:18 ó. h.
121. Peák Barnabás (magyar, Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) + 3:54:58 ó. h.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!