Giro: megrogyott a rózsaszín trikós a torinói hőségben, az olimpiai bajnok vezeti a versenyt

2022. május 21. – 18:06

Giro: megrogyott a rózsaszín trikós a torinói hőségben, az olimpiai bajnok vezeti a versenyt
A Bora-Hansgrohe vezette élboly a 2022-es Giro d'Italia 14. szakaszán – Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az olimpiai bajnok Richard Carapaz átvette a vezetést a Giro d'Italia kerékpáros körversenyen. Az ecuadori bringás 7 másodperccel előzi meg a második helyen álló ausztrál Jai Hindley-t. A rózsaszín trikót eddig viselő Juan Pedro Lópeznek már túl sok volt a 14. szakasz tempója, amelyet a brit Simon Yates nyert meg.

Szombaton egy rövid, de annál intenzívebb szakasszal folytatódott a Giro d'Italia. A Torino környéki, 147 kilométeres etap több mint 3000 méternyi szintkülönbséget tartalmazott, a szintrajza pedig egy egynapos klasszikus versenyre emlékeztetett. Ahogy egy héttel ezelőtt Nápolyban, úgy most is egy körpályán zajlott a verseny nagy része: a Superga-bazilikához vezető emelkedőt, majd a Colle della Maddalena hegyet is kétszer mászták meg a bringások. A befutó egy hosszú leejtő végén, a Pó folyó partján volt, azon az úton, ahol a tavalyi Giro nyitó időfutama is haladt.

A Giro d'Italia 14. szakazának szintrajza – Forrás: giroditalia.it
A Giro d'Italia 14. szakazának szintrajza – Forrás: giroditalia.it

Több nagynevű bringás is kiszállt a versenyből ezen a napon. Giacomo Nizzolo (Israel-Start Up) és Cees Bol (Team DSM) el sem indult, míg a 2017-es Giro győztese, Tom Dumolin (Jumbo-Visma) a szakasz elején adta fel. Csapata közlése szerint a holland bringás napok óta hátfájással küszködött.

A 30 Celsius-fok feletti hőségben rendezett szakasz elején az idei Giro egyik legaktívabb versenyzője, Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) támadt, de senki sem tartott vele, emiatt a volt rózsaszín trikós pár kilométer után vissza is csorgott a mezőnybe. A harmadik kategóriás Il Pilonetto emelkedőig nem alakult ki igazi szökés, pedig több versenyző próbálkozott támadással, Fetter Erik (Eolo-Kometa) és Valter Attila (Groupama-FDJ) is próbált belekerülni egy-egy elmenésbe, de ez most nem jött össze nekik.

Végül egy húszfős szökésnek sikerül kicsit elszakadni a mezőnytől. Köztük volt a kék trikós Diego Rosa (Eolo-Kometa), aki a szakasz előtt 83 ponttal vezette a hegyi pontversenyt. Az Il Pilonetto emelkedőre is ő ért fel elsőként, amivel újabb 9 hegyi pontot szerzett.

Nagyjából az etap felénél a Bora-Hansgrohe vette át a verseny irányítását, és olyan nagy tempót diktáltak, amivel teljesen szétszakították a főmezőnyt, és az elől lévő szökevényeket is hamar utolérték. A Superga-emelkedőn már csak 10-15 versenyző alkotta az élbolyt. A Bora taktikája kifizetődött, mivel a fő esélyesnek tartott Richard Carapaz (Ineos-Greandiers) összes segítőjét leszakították. A nap meglepetése Vincenzo Nibali (Astana) volt, a kétszeres Giro-győztes olasz bringás szinte az összes támadást át tudta venni, Jai Hindley (Bora-hansgrohe) és az olimpiai bajnok Carapaz mellett ő tűnt a nap legerősebb emberének.

A folyamatos tempóváltások megrogyasztották az összetettben élen álló Juan Pedro Lópezt (Trek-Segafredo), a spanyol bringás az utolsó 30 kilométeren belül végleg leszakadt a fő esélyesek csoportjáról, ezzel elvesztette a 4. szakasz óta őrzött rózsaszín trikót. A fehér trikós João Almeidának (UAE Team Emirates) és Mikel Landának (Bahrain–Victorious) szintén a veszteség minimalizálásáról szólt a mai etap.

28 kilométerre a céltól Carapaz indított egy brutális erejű támadást, riválisai közül senki sem tudott vele menni, de az ezzel szerzett előnye csak tíz kilométeren át tartott ki. Hindley és Nibali saját tempóban, fokozatosan közelítettek hozzá, és végül felzárkóztak rá. A Colle della Maddalena teteje előtt Simon Yates (Team BikeExchange-Jayco), a budapesti időfutam győztese is felért rájuk, így ők négyen meccseltek a szakaszgyőzelemért. A lejtmenetben Yates volt a legbátrabb és egyben leggyorsabb, elgurult a többiektől, és 15 másodperc előnnyel megnyerte a szakaszt. A második helyért Hindley és Carapaz sprintelt, a végén a Bora ausztrál versenyzője volt a gyorsabb, amivel 7 másodperc időjóváírást szerzett.

Carapaz harmadik lett, de ami ennél is fontosabb, hogy az összetettben átvette a vezetést, így a vasárnapi, hegyi befutós szakaszon már rajta lesz a rózsaszín trikó, 7 másodperccel előzi meg Hindley-t. A nehéz alpesi szakaszok előtt úgy tűnik, kettejük között dőlhet el az idei Giro d'Italia.

A magyarok közül Valter Attila szerepelt a legjobban, a 31. helyen ért célba. Fetter Erik 52., Peák Barnabás (Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) 83. lett a szakaszon. Vasárnap egy 177 kilométeres hegyi etappal folytatódik a Giro, a befutó az 1611 méter magasan fekvő Cogne alpesi üdülőhelyen lesz Valle d’Aosta régióban.

Eredmények:
14. szakasz, Santena-Torino, 147 km

1. Simon Yates (brit, Team BikeExchange-Jayco) 3:43:44 óra
2. Jai Hindley (ausztrál, Bora-Hansgrohe) + 15 másodperc hátrány
3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos–Grenadiers) azonos idő
4. Vincenzo Nibali (olasz, Astana) a. i.
5. Domenico Pozzovivo (olasz, Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) + 28 másodperc hátrány

31. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) + 14:41 perc hátrány
52. Fetter Erik (magyar, Eolo-Kometa) + 26:47 p. h.
83. Peák Barnabás (magyar, Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) + 31:39 p. h.

Összetett:

1. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos–Grenadiers) 58:21:28 óra
2. Jai Hindley (ausztrál, Bora–Hansgrohe) + 7 másodperc hátrány
3. João Almeida (portugál, UAE Team Emirates) + 30 mp. h.
4. Mikel Landa (spanyol, Bahrain–Victorious) + 59 mp. h.
5. Domenico Pozzovivo (olasz, Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) + 1:01 perc hátrány

40. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) + 56:44 perc hátrány
88. Fetter Erik (magyar, Eolo-Kometa) + 1:58:04 óra hátrány
122. Peák Barnabás (magyar, Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) + 2:43:35 ó. h.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!