A kiesés szélén a Hertha, az osztályozó első meccsén kikaptak a Hamburgtól

2022. május 19. – 23:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Hamburg 1-0-ra nyert a Hertha BSC otthonában a német futballbajnokság, a Bundesliga osztályozó párharcának csütörtöki első mérkőzésén – írja az MTI.

A berlini Olimpiai-stadionban rendezett összecsapás egyetlen gólját Ludovit Reis szerezte az 57. percben, a holland középpályás bal oldali, beadásnak szánt labdája a hosszú kapufáról vágódott a hálóba. Dárdai Márton sérülés miatt nem játszott a Herthában.

A másodosztály harmadik helyén végző Hamburger SV így jó helyzetből várhatja a visszavágót, amelyre jövő hétfőn kerül sor Hamburgban. Amennyiben a HSV megőrzi előnyét, akkor négy szezon után juthat vissza az első osztályba. A Hertha legutóbb 2012-ben esett ki a Bundesligából.

A berlini klub a mostani szezont még Dárdai Pállal a kispadon kezdte el, de a magyar edzőt tavaly november végén, a 13. forduló után menesztették. Ekkor még a 14., biztos bentmaradást érő helyen állt a Hertha. Dárdai után Tayfun Korkut és Felix Magath is volt a csapat edzője, utóbbival végül az osztályozót jelentő 16. helyen zárták a szezont. A klubnál uralkodó krízisről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!