A Dárdait váltó Korkutot kirúgta a Hertha, miután kieső helyre süllyedt a csapat

2022. március 13. – 15:24

Másolás

Vágólapra másolva

105 nap után megvált a Hertha BSC a november 29-én kinevezett Tayfun Korkut edzőtől. A szakvezető 13 bajnokin mindössze 9 pontot szerzett, a kupából kiesett vele a Hertha. Mivel a legutóbbi öt bajnokiját elveszítette a csapat, a berlini klub már a 17., kieső helyre sodródott, ebben a naptári évben még nem is nyert.

Korkut a 14. helyen vette át a csapatot Dárdai Páltól, a várt fellendülés nemhogy elmaradt, a Herthától most már bravúrok kellenek, hogy jövőre is ott legyenek az élvonalban. A sportigazgató, Fredi Bobic úgy indokolta a novemberi váltást, hogy javuló játékot szeretne, amire szerinte Korkut lehet a garancia. Gyorsan igazolódott, a terve kudarc vallott.

A Hertha szereplése azért különösen kínos, mert 375 millió eurót kapott egy nagybefektetőtől, Lars Windhorsttól az előző szezonokban. Windhorst abban reménykedett, hogy rövidesen a Bajnokok Ligájában szerepelhet a klub. Most ott tartunk, hogy még azt az edzőt sem tudták megnevezni, aki a hátralévő nyolc fordulóban segíti majd a csapatot. A klub zűrzavaros állapotát az is jelzi, hogy a héten már távozott a klub vezetésében résztvevő Arne Friedrich.

Egyelőre csak találgatni lehet, ki kapja a megbízatást, a német sajtó természetesen meg is teszi. A volt Schalke-edző David Wagnerről beszélnek, de Friedhelm Funkel neve is felmerült már, akinek van rutinja, hogyan kell kezelni egy ilyen helyzetet, a Köln megmentette már egyszer a bajnoki hajrában. Dárdai Pál is kétszer volt már hasonló helyzetben (2015. február és 2021. január), amikor stabilitást hozott, és megállította a szétesést. Pillanatnyilag a klub alkalmazásában áll, de nagy meglepetés lenne, ha ismét felkérnék, miután tavaly novemberben az elfogadható eredmények ellenére köszönte meg a munkáját Bobic, akivel játékoskorukban sem voltak a legjobb viszonyban.

Frissítés, 20:45 – Felix Magath lett a Hertha edzője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!