Kirúgták az F1 versenyigazgatóját, Michael Masit a 2021-es szezonzáró eseményei miatt

2022. február 17. – 15:15

Kirúgták az F1 versenyigazgatóját, Michael Masit a 2021-es szezonzáró eseményei miatt
Michael Masi, az F1 korábbi versenyigazgatója – Fotó: Clive Mason / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Leváltják a Forma–1 elmúlt három szezonban szolgáló versenyigazgatóját, Michael Masit – ez lett az egyik, talán legfontosabb konklúziója annak a vizsgálatnak, amit a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a 2021-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj utolsó köreiben látott, vitatott események miatt indított. A döntést Mohammed ben Szulajem, az FIA decemberben megválasztott új elnöke jelentette be. A további, az ügy miatt tervezett módosításokat is figyelembe véve az FIA lényegében elismerte, hogy a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjat nem úgy kellett volna újraindítani, ahogy az történt.

A Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti világbajnoki címről döntő futam utolsó köreiben Masi egy sokak által vitatott döntéssel csak azokat a lekörözött autókat engedte el a mezőny közepéről, akik a két vb-esélyest elválasztották, ezzel az utolsó körös újraindításba akaratlanul is előnybe hozta az időközben friss gumikra cserélő Verstappent az élen haladó Hamiltonnal szemben. A Mercedes a futam után óvást adott be, annak elutasítása után azzal fenyegetőzött, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróságra viszi az ügyet, ám végül elállt a bíróságon való rendezéstől.

Ennek egyik feltétele az volt, hogy alapos vizsgálatot folytasson az FIA, aminek végén konkrét lépéseket fogalmaznak meg, hogy az Abu-Dzabiban látottak ne történhessenek meg újra. Hogy pontosan mi is vezetett a szezonzárón látott káoszhoz, itt írtunk részletesebben.

Ez a vizsgálat vezetett az F1 versenyigazgatói székébe 2019-ben kerülő Masi menesztéséig. Masi a posztot addig betöltő Charlie Whiting váratlan halála után került a versenyigazgatói székbe, már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon is ő irányított, végül három teljes szezon jutott neki. Masi helyére nem egy, hanem két ember kerül, Eduardo Freitas és Niels Wittich, akik egymást váltják majd a versenyigazgatói poszton. A páros munkáját az a Herbie Blash segíti majd, aki Whiting egykori segédje volt. Freitas eddig a endurance-világbajnokság versenyigazgatója volt, míg Wittich legutóbb a DTM-ben dolgozott. Masi valamilyen új posztot kap majd az FIA-től.

További lépések is jönnek

Masi leváltása mellett Mohammed ben Szulajem, az FIA elnöke „Új lépés a Forma-1-es bíráskodásban” című beszédében további változtatásokat jelentett be az F1-es bíráskodás megerősítése érdekében. Egy új, virtuális versenyirányító szobát hoznak létre, amelyet a labdarúgás videóbíró-asszisztenséhez hasonlítottak, és amely a versenyigazgatót segíti majd a döntések meghozatalában.

A várakozásoknak megfelelően a versenyigazgatóval való közvetlen rádiós kommunikációt a verseny alatt nem közvetítik majd – ezek az üzenetek is komoly vitát szítottak az Abu-dzabi Nagydíj után –, és a csapatfőnökök sem avatkozhatnak be akármilyen üzenettel a döntéshozásba, hogy ezzel is „megvédjék a versenyigazgatót minden nyomástól, és lehetővé tegyék számára, hogy nyugodtan hozza meg a döntéseket”.

Max Verstappen és Lewis Hamilton a 2021-es F1-szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon – Fotó: Joe Portlock – Formula 1 / Getty Images
Max Verstappen és Lewis Hamilton a 2021-es F1-szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon – Fotó: Joe Portlock – Formula 1 / Getty Images

„Továbbra is lehetőség lesz kérdéseket feltenni a versenyigazgatónak, egy jól meghatározott és nem tolakodó folyamat szerint” – közölte az FIA. Ez feltehetőleg azt jelenti, hogy a csapatfőnökök szükség esetén egy, a versenyirányításon belüli köztes szervvel beszélhetnek majd csak, mielőtt egyből a versenyigazgatóhoz szólhatnának. Ez eddig nem így volt, minden csapatfőnöknek direkt csatornája volt a versenyigazgatóhoz.

Átgondolják a biztonsági autó mögött haladó autók elengedését meghatározó eljárásokat is. Masi csak a Hamilton és Verstappen között lévő öt lekörözött autót engedte ki magukat az Abu-dzabi Nagydíj újraindítása előtt, a szintén lekörözött Daniel Ricciardót, Sebastian Vettelt és Mick Schumachert nem. Korábban viszont azt közölte Masi, hogy egy lekörözött autót sem engednek el – így egy kisebb csoport lett volna a vb-címért harcoló Hamilton és Verstappen között.

Masi figyelmen kívül hagyta azt a szabályt is, amely szerint a biztonsági autónak a lekörözött autók elengedését követő körben kell kimennie a boxutcába, ám ha ezt betartották volna Abu-Dzabiban, a verseny a biztonsági autó alatt ért volna véget.

„Ezzel a tervvel az FIA megnyitja az utat egy új lépés előtt a Forma-1-es versenybírói munkában. A versenybírók nélkül nincs sport. A játékvezetők tisztelete és támogatása az FIA lényege. Éppen ezért ezek a strukturális változások kulcsfontosságúak az erős fejlődés és a versenyzők, csapatok, gyártók, szervezők és természetesen a szurkolók jogos elvárásainak összefüggésében”

– mondta Ben Szulajem. „Ezzel a tervvel az FIA megnyitja az utat egy új lépés előtt az F1-es versenybírói tevékenységben. A versenybírók nélkül nincs sport. A játékvezetők tisztelete és támogatása az FIA lényege. Éppen ezért ezek a strukturális változások kulcsfontosságúak az erős fejlődés és a versenyzők, csapatok, gyártók, szervezők és természetesen a szurkolók jogos elvárásainak összefüggésében.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!