Továbbra is versenyezhet az olimpián a 15 éves műkorcsolyázó, aki decemberben pozitív doppingmintát adott

2022. február 14. – 07:16

Továbbra is versenyezhet az olimpián a 15 éves műkorcsolyázó, aki decemberben pozitív doppingmintát adott
Kamila Valijeva a 2022-es pekingi téli olimpiai játékok műkorcsolya versenyszámát megelőző edzésen – Fotó: Alexander Vilf / Sputnik / Sputnik via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hatórás meghallgatás után döntött a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) annak a 15 éves orosz műkorcsolyázónak az ügyében, aki azután nyert aranyat Pekingben, hogy tavaly év végén pozitív doppingmintát adott: Kamila Valijeva versenyezhet kedden egyéniben.

A tinédzser sportoló, aki eredetileg azzal lett híres, hogy ő lett az első női korcsolyázó is, aki olimpián ugrott négyfordulatost, az egyéni verseny nagy esélyese. Miután múlt hét kedden kiderült, hogy pozitív lett egy doppingtesztje még tavaly decemberben, az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) felfüggesztette az ideiglenes eltiltását, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál.

A NOB fellebbezését többek között arra hivatkozva utasította el a Sportdöntőbíróság, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexe értelmében Valijeva védett sportolónak minősül – írja az Insidethegames portál. A CAS szerint súlyos problémát okozott, hogy a pozitív doppingteszt-eredményről későn értesült a műkorcsolyázó, így ugyanis nem tudott időben élni a sportolók számára ilyen esetben elérhető jogi lehetőségekkel.

A testület úgy ítélte meg, hogy emiatt helyrehozhatatlan kárt okozna Valijevának, ha most eltiltanák az olimpiai versenyzéstől.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a pekingi olimpián az orosz csapattal aranyérmes Valijeva szervezetében még december 25-én, az orosz országos bajnokságon bukkantak a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre. Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) azt közölte, hogy a Covid miatt telt el szokatlanul hosszú idő, több mint negyven nap a doppingminta levétele és az eredmény között.

Az olimpián az oroszok nem képviselhetik országukat a korábban bebizonyosodott rendszerszintű doppingolás miatt, ezért nem Oroszország, hanem az Orosz Olimpiai Bizottság képviseletében szerepelnek Pekingben. A csapatversenyben az amerikaiak lettek a másodikak, a japánok pedig a harmadikak, az érmeket egyelőre nem adták át.

A friss Európa-bajnok Valijeva elkápráztatta a világot, mert a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, kétszer sikeres volt a kísérlete a kűrben, harmadjára elesett, de így is ő végzett az élen a mezőnyében, amivel jelentősen hozzájárult az oroszok első helyezéséhez is.

A trimetazidint eredendően szívkoszorúér-betegségek kezelésében használják, javítja a sejtanyagcserét. Egészséges ember szervezetében javítja a vér oxigénellátását.

Ahogy megírtuk, a trimetazidin 2014-ben került fel a doppinglistára, először a stimulánsok közé. Ekkor csak verseny közben volt tiltott a használata, majd később átsorolták a hormon- és anyagcsere-modulátorok csoportjába, és onnantól kezdve teljes tilalom vonatkozik rá, akár négyéves eltiltás is kiszabható a használójára. A legismertebb név, aki ezzel bukott le, a kínaiak háromszoros olimpiai bajok úszója, Szun Jang volt, míg a phjongcshangi olimpián az orosz bobos, Nagyezsda Szergejevánál mutatták ki. Őt kizárták a versenyből, és nyolc hónapos eltiltást kapott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!