Az orosz sajtó szerint nem droggal, szívgyógyszerrel bukott le a 15 éves műkorcsolyázó sztárjuk

2022. február 10. – 10:57

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) továbbra sem közölt részleteket arról, hogy milyen jogi ügyet kell kezelni a műkorcsolyázók csapatversenyében, ami miatt már két napja csúszik a szám eredményhirdetése a pekingi olimpián. Az ügy középpontjában a 15 éves Kamila Valijeva állhat, aki az újabb értesülések szerint nem rekreációs droggal, hanem egy szívgyógyszer hatóanyagával bukott meg a doppingteszten.

„Nem fogok olyan spekulációkat kommentálni, amelyeket az este láttam. Tegnap egy olyan helyzet állt elő, amelynek jogi vonatkozásai voltak, és nem fogok egy jogi ügyet kommentálni egy sajtótájékoztató pódiumáról, mert nem lenne helyénvaló” – mondta Mark Adams, a NOB kommunikációs igazgatója.

Adams még azt sem erősítette meg, hogy doppingügyről van szó, de általánosságban annyit mondott, hogy a doppingtesztekről nem a NOB dönt, hanem a tőle független Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA), és a szankciók kiszabásában a Sportdöntőbíróság vesz részt. A kommunikációs igazgató azt nem tudta megmondani, hogy mikorra lesz döntés, mert ugye a jogi ügyek általában elhúzódnak.

Szerdán még több lap is azt írta forrásaira hivatkozva, hogy Valijeva érintett doppingügyben, és egy a doppinglistán található rekreációs droggal bukott le még az olimpia előtt.

Az orosz sajtó viszont már egy másik szerről, a trimetizadin nevű hatóanyagról ír. A trimetizadint eredendően szívkoszorúér-betegségek kezelésében használják, javítja a sejtanyagcserét.

Ez sportolás közben is előnyös lehet. Növeli az állóképességet és a vérellátás hatékonyságát, A trimetazidin 2014-ben került tiltólistára, először a stimulánsok közé. Ekkor csak verseny közben volt tiltott a használata, majd később átsorolták a hormon- és anyagcsere-modulátorok csoportjába, és onnantól kezdve teljes tilalom vonatkozik rá. A legismertebb név, aki ezzel bukott le, az a kínaiak háromszoros olimpiai bajok úszója, Szun Jang volt, míg a phjongcsangi olimpián az orosz bobos, Nagyezsda Szergejevánál mutatták ki. Őt kizárták a versenyből, és nyolc hónapos eltiltást kapott.

Kamila Valijeva csütörtökön már a jégen edzett, ott akar lenni az egyéni döntőben – Fotó: Alexey Filipov/Orosz Olimpiai Bizottság/AFP
Kamila Valijeva csütörtökön már a jégen edzett, ott akar lenni az egyéni döntőben – Fotó: Alexey Filipov/Orosz Olimpiai Bizottság/AFP

A oroszok azt is tudni vélik, hogy a most problémákat okozó mintát még a januári Európa-bajnokság előtt vették le Valijevától. Azt a versenyt egyébként megnyerte a műkorcsolyázó, rövid programjára rekordmagas pontszámot kapott.

Ha Valijeva valóban használt trimetizadint, még akkor sem feltétlenül ítélik, mert akár gyógyászati mentességgel is szedhetett ilyen tartalmú gyógyszert. Az ügyet pedig az is bonyolítja, hogy a 16 évesnél fiatalabb sportolókat fokozott védelem illeti meg a doppingügyekben, hivatalosan akkor sem lehet megnevezni, ha megszegte a szabályokat.

Valijeva csütörtökön már a jégen is edzett, ez arra utal, hogy nem tartja magát bűnősnek, és az egyéni számban is indulni akar, de csapattársaihoz hasonlóan ő sem nyilatkozott az ügyről. Az orosz az egész olimpia egyik legnagyobb sztárja, főleg azután, hogy két négyfordulatos ugrást is bemutatott a csapatversenyben. Női versenyzőtől ilyet egyik korábbi olimpián sem lehetett látni.

Ha az oroszokat kizárnák az olimpiáról, akkor a második Egyesült Államok kapná meg az aranyérmet, Japán ugrana a második helyre, és az eredetileg negyedik Kanada jutna bronzéremhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!