Bejelentették: a műkorcsolya új orosz sztárja, a 15 éves Kamila Valijeva akadt fenn a doppingteszten

2022. február 11. – 06:27

Bejelentették: a műkorcsolya új orosz sztárja, a 15 éves Kamila Valijeva akadt fenn a doppingteszten
Kamila Valijeva szenzációsan versenyzett, de nem biztos, hogy láthatjuk még őt az olimpián – Fotó: Dimitris Isevidis/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A pekingi olimpián az orosz csapattal aranyérmes Kamila Valijeva műkorcsolyázó szervezetében még a decemberi országos bajnokságon a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak – jelentette be pénteken az ötkarikás játékokon is eljáró Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA).

Az MTI arról tudósított, hogy az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) a 15 éves műkorcsolyázó ideiglenes eltiltását felfüggesztette, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban fellebbez a döntés ellen, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pedig keddig dönt az ügyben. Valijeva mintájának eredménye kedden lett meg, a ROC szerdán döntött az ideiglenes eltiltás felfüggesztéséről.

Az olimpiai csapatverseny hétfőn zárult le, de az érmeket még nem adták át, a NOB korábbi közlése szerint jogi egyeztetések miatt. Hivatalosan péntekig nem közölték, hogy Valijeva akadt fenn egy ellenőrzésen, az orosz sajtó azonban már erről számolt be. Valijevának most meg kell majd jelennie a CAS előtt, és még keddig várható ítélet az ügyében, illetve arról is, hogy az oroszok megtarthatják-e az aranyérmet. Valijeva következő versenyző kedden lesz, akkor egyéniben szólítanák a jégre. Ő az egyéni legnagyobb favoritja.

A legnagyobb kérdés egyelőre: a december 25-én Szentpéterváron levett mintának, miért csak most hozta ki az eredményét a stockholmi labor.

Az olimpián az oroszok nem képviselhetik országukat a korábban igazolt rendszerszintű doppingolás miatt, ezért nem Oroszország, hanem az Orosz Olimpiai Bizottság képviseletében szerepelnek Pekingben. A csapatversenyben az amerikaiak lettek a másodikak, a japánok pedig a harmadikak.

A friss Európa-bajnok Valijeva elkápráztatta a világot, mert a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, kétszer sikeres volt a kísérlete a kűrben, harmadjára elesett, de így is ő végzett az élen a mezőnyében, amivel jelentősen hozzájárult az oroszok első helyezéséhez is.

A trimetazidint eredendően szívkoszorúér-betegségek kezelésében használják, javítja a sejtanyagcserét. Egészséges ember szervezetében javítja a vér oxigén ellátását.

Ahogy megírtuk, a trimetazidin 2014-ben került fel a doppinglistára, először a stimulánsok közé. Ekkor csak verseny közben volt tiltott a használata, majd később átsorolták a hormon- és anyagcsere-modulátorok csoportjába, és onnantól kezdve teljes tilalom vonatkozik rá, akár négy éves eltiltás kiszabható a használójára. A legismertebb név, aki ezzel bukott le, az a kínaiak háromszoros olimpiai bajok úszója, Szun Jang volt, míg a phjongcsangi olimpián az orosz bobos, Nagyezsda Szergejevánál mutatták ki. Őt kizárták a versenyből, és nyolc hónapos eltiltást kapott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!