Kiáltványt adtak ki az „öttusa megmentéséért”, a lovaglás kikerülése miatt

2021. november 12. – 18:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Korábbi és ma is aktív versenyzők, edzők, versenybírók, színészek, más sportágak képviselői – az öttusa hívei – gyűltek össze pénteken a Nemzeti Lovardában, hogy kifejezzék kiállásukat a lovas szám mellett, és a lovaglás megmentéséért kiáltványt írtak alá, melyet Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének juttatnak el.

Az MTI híre szerint az összejövetelen egyértelműen kiderült, a sportág szimpatizánsait sokkolta a nemzetközi szövetség (UIPM) végrehajtó bizottságának múlt héten nyilvánosságra került döntése, amely szerint 2024 után a lovaglás kikerül az öttusa versenyszámai közül.

„Történelmi jelentőségű a mai nap, példátlan felháborodás és összefogás jellemzi az öttusatársadalmat” – kezdte beszédét több mint száz egybegyűlt előtt az ötkarikás bronzérmes Marosi Ádám, majd emlékeztetett arra, hogy három olimpián szerepelt és a statisztikák szerint a tokióit leszámítva, ahol nem lehettek szurkolók, a legnézettebbek közé tartozott a sportág.

„Tokió után még csak arról volt szó, hogy a jövőben kilencvenperces lesz az öttusa, a lovaglás eltörlése fel sem vetődött. Úgy hoztak döntést a végrehajtó bizottság tagjai, hogy egyetlen szövetséget sem kérdeztek meg” – fejezte ki felháborodását a kétszeres egyéni világbajnok.

Az olimpiai ezüstérmes Balogh Gábor a Magyar Diáksport Szövetség elnökeként arról beszélt, hogy a UIPM regnáló vezetése hogyan nyirbálta, csonkította meg az öttusát, ám ezek a módosítások nem tették vonzóbbá a sportágat. „Az eddigi változtatások nem értek célt, nagyon hangosan meg kell szólalni a sportág jövője érdekében. Oda kell állni a tradíciók mellé. Időt kell nyerni, hogy 2028-ban is legyen öttusa az olimpián. Nem a számcserén kell gondolkodni, hanem azon, hogy a lovaglás szabályait hogyan lehet megreformálni” – mondta Balogh.

Az eseményen megjelent Bretz Gyula, a hazai szövetség elnöke is, aki egyebek mellett azt mondta: „Mivel jövő februárban, a téli olimpián döntenek a 2028-as öttusáról, addig minden erőfeszítésnek van értelme” – mondta, és hozzáfűzte, az angolok meg fogják támadni a végrehajtó bizottság döntését, amit önhatalmúlag nem hozhatott volna meg, pert indítanak a jogi szabálytalanságok miatt.

A kiáltványt aláírók Thomas Bachnak címzett állásfoglalásukban kiemelik, hogy a 110 éves múltra visszatekintő öttusa körül komoly zűrzavar alakult ki a UIPM elnökségének határozata következtében. Jelzik, hogy a döntést a nyilvánosság kizárásával, az öttusázó társadalom véleményének megkérdezése nélkül hozta meg a vezetőség, amely arra hivatkozott, hogy a NOB ragaszkodott ehhez a változtatáshoz annak fejében, hogy a sportág továbbra is az olimpia programján szerepelhessen.

A kiáltvány arra kéri a NOB-elnököt, hogy hatáskörénél fogva lépjen fel a döntés ellen, „amely nyilvánvalóan káros és ártalmas nemcsak az öttusasportra, de az olimpiai játékok presztízsére nézve is”.

Azzal indokolták, hogy a sportág világméretű fejlődését gátolja

A Guardian dobta be, hogy információik szerint az UIPM titokban szavazott a lovak kerékpárra cseréléséről. Aztán jött a hír, hogy 2024-ben Párizsban még marad a lovaglás, de valóban kiveszik a lovaglást. Ezt azzal indokolták, hogy a sportág világméretű fejlődésének gátja, ha bizonyos térségekben nem tudják biztosítani a lóállományt. A döntésre sok száz öttusázó kezdte követelni Klaus Schormann, valamint az alelnökök, a főtitkár és a végrehajtó bizottság tagjainak távozását.

Emlékezetes: Annika Schleu drámája miatt nagy figyelmet kapott a tokiói olimpián az öttusa, miután a német versenyző akkora előnnyel vágott neki a lovaglásnak, hogy átlagos teljesítménnyel is esélye lehetett volna az aranyéremre, a Saint Boy nevű ló azonban megmakacsolta magát, így Schleu nulla ponttal zárta a lovaglást.

Mindezek után augusztusban érkezett a hír, hogy a nemzetközi szövetség (UIPM) egy külön munkacsoport felállítását tervezi, hogy kivizsgálják, hogyan lehetne elkerülni az ehhez hasonló eseteket, ez tehát a jelek szerint már elvégezte a munkáját, sőt, a szövetség is szavazott, de még nem tudni, miről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!