Egy napon keresztül úgy tűnt, sikerült eldönteni, mi lesz lovaglás helyett az öttusában

2021. november 8. – 12:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) elnöke a Sportschau német közszolgálati sportcsatornának azt mondta, már meghozták a döntést, hogy melyik sportág váltja a lovaglást, és az nem a kerékpározás lesz. Azt is mondta, hogy „nem fogom itt most elárulni, hogy mi lesz az”.

Néhány napja a Guardian dobta be, hogy információik szerint az UIPM titokban szavazott a lovak kerékpárra cseréléséről. Aztán jött a hír, hogy 2024-ben Párizsban még marad a lovaglás, de valóban kiveszik a lovaglást. Ezt azzal indokolták, hogy a sportág világméretű fejlődésének gátja, ha bizonyos térségekben nem tudják biztosítani a lóállományt.

A döntésre sok száz öttusázó kezdte követelni Klaus Schormann, valamint az alelnökök, a főtitkár és a végrehajtó bizottság tagjainak távozását.

Emlékezetes: Annika Schleu drámája miatt nagy figyelmet kapott a tokiói olimpián az öttusa, miután a német versenyző akkora előnnyel vágott neki a lovaglásnak, hogy átlagos teljesítménnyel is esélye lehetett volna az aranyéremre, a Saint Boy nevű ló azonban megmakacsolta magát, így Schleu nulla ponttal zárta a lovaglást.

Mindezek után augusztusban érkezett a hír, hogy a nemzetközi szövetség (UIPM) egy külön munkacsoport felállítását tervezi, hogy kivizsgálják, hogyan lehetne elkerülni az ehhez hasonló eseteket, ez tehát a jelek szerint már elvégezte a munkáját, sőt, a szövetség is szavazott, de még nem tudni, miről.

Frissítés: Még sincs döntés arról, mire cserélik le a lovaglást

Miután vasárnap megjelent Schormann nyilatkozata, hétfő délelőtt ugyancsak Schormann kiadott egy közleményt, miszerint „mégsem született döntés az ötödik tusáról”, és a héten a szövetség konzultálni fog az öttusázókkal, hogy „több háttérinformációt gyűjthessen be a végrehajtó bizottság döntése előtt”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!