Kiálltak Dárdai mellett a játékosai a 6-0-s vereség után, továbbra sincs terítéken a kirúgása
2021. szeptember 26. – 12:28
frissítve
Dárdai Pál vezetőedző szerint a Hertha nem tudta tartani a lépést az RB Leipzig játékával, ez pedig nagyban hozzájárult csapata 6-0-s vereségéhez a Bundesliga szombati játéknapján. Dárdai megvédte a játékosait, mint mondta, senki sem okozott neki csalódást, a berliniek sportigazgatója szerint viszont mindenki messze elmaradt attól, amit várnak tőle, és azt mondta, nem szeretne még egyszer ilyen teljesítményt látni a pályán – írja az MTI.
„Komoly terveink voltak, nem akartunk túl mélyen védekezni. Jól kezdtünk, de aztán kaptunk két gólt a semmiből, a szünetben pedig már háromgólos hátrányban voltunk. A második félidőben váltottunk, de nem lett jobb a helyzet”
– mondta Dárdai. A magyar szakembernek ez volt a legsúlyosabb veresége edzőként, és a Hertha saját vereségi rekordját is beállította ezzel a csapat.
Dárdai egyik játékosának sem tett szemrehányást, mint mondta, senki nem okozott neki csalódást, nem látott olyan futballistát, aki csak sétált volna a pályán, vagy nem összpontosított volna megfelelően. Azt viszont elismerte, hogy gyors volt nekik a játék, nem tudták tartani az iramot a lipcseiekkel, és azt is hozzátette, hogy az olyan csapatok mint a Bayern – tőlük 5-0-ra kaptak ki korábban – vagy az RB Leipzig más kategóriában vannak, túl erősek ahhoz, hogy megfogja őket a Hertha védelme.
Fredi Bobic, a berliniek sportigazgatója ennyire nem volt megengedő a játékosokkal, ő azt nyilatkozta a meccs után, hogy bocsánatot kell kérniük a szurkolóiktól, mert mindenkinek messze elmarad attól a pályán nyújtott teljesítménye, amit elvárnának tőlük. Azt is hozzátette, hogy nem akarja többet ezt látni, de ezzel együtt rögtön le is hűtötte a kedélyeket Dárdai esetleges menesztésével kapcsolatban. A Süddeutsche Zeitung cikke szerint Bobic úgy fogalmazott, hogy nyilvánvalóan nem idegen tőlük a téma, ebben a pozícióban fontosak az eredmények.
Szerinte ugyanakkor egy ilyen vereség után felesleges erről beszélni vagy pánikolni, ilyenkor arra van szükség, hogy nyugodtan dolgozhassanak tovább.
A Hertha csatára, Davie Selke is Dárdai védelmére kelt, ő anélkül, hogy erről kérdezték volna, azt mondta, hogy ezúttal minden csapatrészük nagyon rosszul teljesített, és leszögezte, nem a szakmai stáb hibája a súlyos vereség. Szerinte most szükségük van Dárdai Pálék higgadtságára és tapasztalatára, mert ők tudják, mi a legjobb a csapatnak. Selke szavaira reagálva Dárdai azt mondta, minden nap motiváltan megy el edzésre, minden játékosát úgy kezeli, mintha a saját fia lenne, és úgy érzi élvezi is a bizalmukat, de ettől még persze szorult helyzetben vannak. Legközelebb a Freiburg ellen játszanak, Dárdai szerint pedig ahogy a Bayern elleni vereség után, úgy most is újra fogják építeni a csapatot erre a meccsre.
Dárdai azt követően egyébként szokatlanul fanyar nyilatkozatot tett, melyben gyakorlatilag felajánlotta a lemondását, ám a klub ügyvezetője, Carsten Schmidt akkor is azt mondta, hogy bíznak benne a csapatnál. Fredi Bobic is reagált erre a nyilatkozatra, mint kiemelte, Dárdai nyilatkozata a klubot hátrányosan érintette, de beszéltek egymással azóta, és már minden rendben van köztük. Az tehát látszik, hogy a csapatnál továbbra is bíznak benne, nemrég azonban egy interjúban Lars Windhorst, a klub befektetője kicsit kritikusabb hangot ütött meg.