Magyar Atlétikai Szövetség: A fővárosnak nincs köze az atlétikai vb megrendezéséhez

2021. augusztus 31. – 16:53

frissítve

Magyar Atlétikai Szövetség: A fővárosnak nincs köze az atlétikai vb megrendezéséhez
Az épülő ferencvárosi atlétikai stadion – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Atlétikai világbajnokság rendezésére kizárólag a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics – WA) tagszervezetei nyújthatnak be pályázatot, írja friss közleményben a Magyar Atlétikai Szövetség.

Ennek megfelelően a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát a Magyar Atlétikai Szövetség pályázta meg és nyerte el a magyar kormány támogatásával. Magyarország Kormánya garantálta a rendezési költségeket. Mivel Budapest Főváros Önkormányzata a rendezésben nem működik közre, feladata és kiadása nincs, így természetesen nem is szerződő fél, teszi hozzá a szövetség.

„Budapest Főváros Önkormányzatának, a Fővárosi Közgyűlésnek a vb megrendezésével kapcsolatban nincs illetékessége”

– áll a közleményben. Bár konkrétan nem írják le, de a közleményből az következik, hogy Karácsony nem vétózhatja meg az eseményt szerintük.

A WA, a MASZ és a magyar kormány háromoldalú szerződést kötött a Budapest 2023 világbajnokság megrendezésére, amely alapján a magyar felek kötelezettséget vállaltak a vb megszervezésére. Ennek megfelelően 2020-ban megkezdődtek és a terveknek megfejelően jól haladnak az előkészületek. Minden esély megvan arra, hogy Budapest adjon otthont minden idők legszínvonalasabb, legjobb atlétikai világbajnokságának, és ezzel óriási lökést adjon a koronavírus-járványból kilábaló magyar turizmusnak, a magyar atlétikának és a közönségnek, tartalmazza a közlemény.

Mint arról beszámoltunk, a Fudan-törvény miatt Karácsony Gergely főpolgármester néhány napja bejelentette, hogy a főváros szeptember 1-i ülésén meg fogja vétózni a Budapestre tervezett 2023-as atlétikai vb-t. Később általános helyettese, Kiss Ambrus sajtótájékoztatón azt fejtegette, hogy nonszensznek tartaná, ha ezt a nemzetközi atlétikai szövetség nem venné figyelembe. Az mutatja a legjobban, hogy a fővárosnak hatásköre van ebben a kérdésben, hogy a megrendezésről szóló megállapodást hárman írták alá: a főpolgármester, Gulyás Gergely miniszter és a nemzetközi atlétikai szövetség elnöke – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!