Magyar Olimpiai Bizottság: Nem várt jó szereplés, minden befelé pattant a kapufáról az olimpián

2021. augusztus 11. – 14:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) gyorsértékelést tartott a Tokióban vasárnap befejeződött olimpiai játékok után. Kulcsár Krisztián elnök azt emelte ki, hogy a koronavírus-járvány nem volt befolyással a magyar sportolók teljesítményére, és jó volt látni a csapat viselkedését is. Tudatosult a fejekben az alaptétel, hogy nem égethetik az országot.

Kulcsár szerint nem akartak aranyérmekkel dobálózni az olimpia előtt, ezért tudatosan éremszámot mondtak a kezdetektől, és szerencsére a 13 érmet lényegesen túlteljesítve végzett a magyar csapat. Az ökölvívás, az atlétika és a torna miatt lehet hiányérzet, ráadásul a két utóbbi alapsportág, plusz Budapest világbajnokságot is rendez 2023-ban. Kulcsár úgy látja, az éremesélyesek nagyon nagy százaléka teljesített jól, ez okozta, hogy 20 éremmel térhettek haza.

Olyan sportágak teljesítettek erőn felül, amelyeket nem támogatott bőkezűen, milliárdokkal a magyar állam, és a korlátozott lehetőségek ellenére is érmet hoztak. A kiemelt sportágak körében lehet mozgás, de most még nagyon korai ítéletet mondani, ugyanis a MOB elnöksége október 6-án elemzi a jelenlegi helyzetet, novemberben pedig a közgyűlés elé kerülhet a jelentés. A kiemelten támogatott sportágak egyébként a következők: asztalitenisz, atlétika, birkózás, dzsúdó, evezés, kajak-kenu, kerékpár, korcsolya, lövészet, ökölvívás, öttusa, torna, tenisz, úszás, vívás.

Hogy az elit körből kikerülhet-e valamelyik sportág, arról várhatóan a sportállamtitkárság dönt, amely 2021-ig szerződött a szövetségekkel.

„Nem várt, régen nem látott jó teljesítményt láttunk, minden befelé pattant a kapufáról. A nagyotmondás sokat javult a magyar sportban, de ilyenkor kell megnézni, mi van a sikerek mögött, a gyengébben szereplőknek pedig most kell számvetést tartaniuk” – ezt már Fábián László sportigazgató jelentette ki.

A karate kikerül a programból, ez csak Tokió miatt került be – a rendező ország rendre választhat egyet –, ezt Fábián különösen fájlalta Hárspataki Gábor nagyszerű bronzérme miatt.

Vékássy Bálint főtitkár beszámolt arról, hogy a magyar csapat utazása 956 millió forintba került. Arra is kitért: fontos dolguk, hogy felnyissák az új sportágakban szereplők szemét, és a régieknél is legyen egy kis fejvakarás. A kajak-kenut hozta példának, ahol a 12 megszerezhető aranyból mindössze 4 maradt Európában, a másik nyolcat elvitték a kínaiak, brazilok, kubaiak, amerikaiak. 2024-ben pedig a síkvízi szakág elveszít két aranyat, csak tízet osztanak szét a versenyzők közt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!