Ausztriába tart Tokióból a menekült belarusz futónő, akit edzője arra figyelmeztetett, hogy „öngyilkosságba” keveredhet

2021. augusztus 4. – 06:53

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Ausztriába tartó repülőgépre szállt fel Krisztyina Tyimanovszkaja fehérorosz futónő szerdán a tokiói Narita repülőtéren. Ez újabb fordulat a 24 éves sportoló körül elmúlt napokban kirobbant botrányban. Eredetileg úgy volt ugyanis, hogy Varsóba repül, miután a lengyel nagykövetségen kapott átmenti menedéket és a lengyel kormány ajánlott fel neki humanitárius vízumot.

Varsó helyett azonban végül az Austrian Airlines Bécsbe tartó járatára szállt fel, amely délután 16:05-kor érkezik az osztrák fővárosba. A sportolóval kapcsolatot tartó fehérorosz közösség egyik tagja elmondta, hogy a diplomaták biztonsági aggodalmak miatt cserélték át a járatát.

A futónő maszkban és napszemüvegben, egy rendőri kíséretű kisbuszban érkezett meg a japán fővárostól keletre lévő Narita repülőtérre, és nem nyilatkozott a rá váró néhány tucat újságírónak, amint néhány tisztségviselő bekísérte őt a reptér VIP-zónájába, majd később a beszállókapuhoz.

Krisztyina Tyimanovszkaja a tokiói reptéren – Kauro Tachibana / AFP
Krisztyina Tyimanovszkaja a tokiói reptéren – Kauro Tachibana / AFP

A futónő kálváriája azután kezdődött, hogy nyilvánosan, az Instagramon kritizálta a csapata vezetőit, ekkor az edzői az akarata ellenére hazavitették volna Tokióból. A sportoló hétfőn versenyzett volna, de a belarusz olimpiai bizottság – hivatalosan az edzők döntése nyomán, orvosi javaslatra – vasárnap az „érzelmi, pszichológiai állapotára” hivatkozva visszavonta a nevezését. Elmondása szerint még aznap az edzői beállítottak a szobájába, és közölték vele, hogy pakoljon, majd kivitték a repülőtérre.

Egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint a sportolónőt igencsak fenyegető hangnemben győzködik a jelenlévő belarusz sportvezetők. Többek között azt mondják neki: „Ha hazajössz, mindenki megnyugszik, a vezetés is (...) Ne hagyd, hogy a büszkeséged győzzön, aztán ez a büszkeség elragad, az ördög, majd bizonyítani akarsz és az ördög azt mondja, ugorj le az erkélyről.”

Krisztyina Tyimanovszkaja akkor a reptéren kért segítséget a japán rendőrségtől, akik védelme alatt végül a lengyel követségre került, de a sportolónővel az ENSZ menekültügyi szervezete is kapcsolatba lépett.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedden azt közölte, hogy ügyében hivatalos vizsgálatot indított, és jelentést kért a fehérorosz olimpiai csapattól. Antony Blinken amerikai külügyminiszter szintén kedden az ügy miatt „tűrhetetlen, országokon átnyúló elnyomással” vádolta meg Alekszandr Lukasenko belarusz elnököt.

A csapata vezetőinek bírálatával azok haragját kiváltó 24 éves atléta esete ismét ráirányította a figyelmet Belaruszra, ahol a biztonsági erők tavaly ősszel brutálisan elfojtották a Lukasenka hatodszori újraválasztása nyomán kibontakozott tüntetéseket. A hatóságok bűnözőknek, a Nyugat által támogatott erőszakos forradalmároknak állították be a kormányellenes tüntetőket, és arányosnak nevezték a saját rendfenntartó erőik által végrehajtott intézkedéseket – idézi a Reuters hírügynökség összefoglalóját az MTI.

Ukrajnában közben a rendőrség keddi bejelentése szerint felakasztva találtak egy belarusz aktivistára Kijev egyik parkjában, nem messze a lakóhelyétől. Vitalij Sisav – akinek eltűnését hétfőn közölték – egy Kijevben bejegyzett nonprofit szervezet, az Ukrajnai Fehérorosz Ház vezetője volt, amely aktívan segítette a fehérorosz hatóságok által üldözött ellenzékieket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!