Tényleg halálcsoport lett az Eb-n a magyaroké, csak épp másképp

„A három csoportellenfelünk közül mindegyik ott lehet a négy között. Kettő akár a döntőt is játszhatja. 20 olyan játékosa van a portugáloknak, németeknek és franciáknak, akik szerepet kaptak a BL-elődöntőben”

– Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya június elsején nyilatkozott így, amikor az ausztriai edzőtáborban kihirdette a 26 fős, végleges magyar keretet az Európa-bajnokságra.

Kedd délutánra kiderült, az Eb-címvédő Portugália, a 2018-ban világbajnoki aranyérmes Franciaország után Németország sem folytathatja a küzdelmeket a legjobb nyolc között. Az egyetlen csoport épp az F jelű, vagyis a miénk, amelyikből már nincs versenyben senki.

Jó lenne abban hinni, hogy a magyar válogatottal való küzdelem szívta ki az erejét mindhárom csapatnak, hallani is fogjuk még ezt az érvet jó néhányszor. Ennek viszont az ellenkezője is igaz lehet, vagyis hogy olyan gyenge volt a csoport, hogy nem jutott be senki a nyolc közé, míg a belga-dán, és az olasz-svájci, és az angol-cseh tandem továbbment a maga csoportjából.

Igazság nyilván van mindkét közelítésben, de sok minden más is, ezeket vesszük most számba, de előtte rögzítsünk néhány adatot

• A franciák az Eb előtt a másodikok voltak a világranglistán, a portugálok az ötödikek, a németek a 12. helyen álltak.
• A franciákat búcsúztató Svájc a 13., a portugálokat legyőző Belgium az első, a Németországot kiverő Anglia a negyedik helyen áll.
• A nyolc között szereplő országok ranglistás helyezései: Belgium (1), Anglia (4) Spanyolország (6), Olaszország (7), Dánia (10) Svájc (13) Ukrajna (24) Csehország (40).

A világranglistás pozíció nyilván csalóka, mert az előző éveket tükrözi vissza, nem pedig azt, hogy az adott tornán a csapat milyen lelki és taktikai szinten van. És a világranglista azt sem mutatja meg, hogy a legnagyobb francia sztár, a Svájc elleni mérkőzésen döntő tizenegyest elhibázó Kylian Mbappé milyen szezonon van túl, mennyire vette ki az erejét az előző két év. Mennyire frusztrálja, hogy klubcsapata, a Paris Saint-Germain a BL-döntő közelébe sem ért, de még a francia bajnokságot is elveszítette, miközben a szezon előtt eltávolított edző, Thomas Tuchel a Chelsea-vel Európa csúcsára ért a BL megnyerésével.

A világranglista arról sem mond semmit, hogy ugyan 2020 márciusában és áprilisában a koronavírus miatt megszakított szezon közben pihenhettek a játékosok, tavaly nyáron nem, ami erre a szezonra is kihatással van, hiszen leterheltek. A nyár elsősorban a mentális feltöltődés szempontjából ritka fontos. Maga Rossi azt tanácsolta Sigér Dávidnak, hogy kapcsoljon ki, ne csatlakozzon azonnal a Fradi felkészüléséhez, mert félő, hogy a következő szezonja elmarad az ideitől. (A portugálok elleni meccsen fejben nem tudta felvenni a ritmust a játékos.)

A világranglista nem érezteti, hogy a dánok most azért a Christian Eriksenért is küzdenek, akinek a pályán mentették meg az életét az Eb második napján, miután leállt a szíve és összeesett.

Na, de nézzük, milyen gondjai voltak a nagy hármasnak

Eszeveszett nagy meglepetés azért a franciák kipottyanását leszámítva nem történt, és ott sem árt figyelembe venni, hogy Svájc a 2012-es Eb-től eltekintve 2004 óta mindegyik nagy tornán ott volt. Igaz, a kieséses szakaszban most tudtak először meccset nyerni ebben az időszakban. A csapat képességeit nézve nem meglepetés, hogy megszakadt a rossz sorozatuk, ám hogy épp a franciák ellen szakadt meg, az a figyelemre méltó.

A franciák kétszer is zártak úgy tornát (a 2002-es és a 2010-es vb-kről van szó), hogy a végső győzelemre is esélyesnek tartották őket, de aztán a csoportból sem jutottak tovább. Akkor belső feszültségek uralkodtak a csapaton belül, most nem erről volt szó. Megnyerték az első meccset a németek ellen 1-0-ra egy öngóllal, amivel nagyjából eldőlt, hogy biztosan tovább is jutnak a csoportból. A támadójátékuk viszont továbbra is akadozott, ezt jól jelző adalék, hogy ellenünk a legnagyobb helyzeteik is kimaradtak, végül egy kontrát tudtak kis szerencsével végigvinni. A portugálok ellen mindkét csapatnak megfelelő volt a döntetlen, végül az is lett, sziporkázó játékot nem is várhattunk tőlük. A franciák ikszeltek Luxemburggal is már 2017-ben, nem példa nélküli a szenvedésük, de azért mindig felül tudtak emelkedni ezen.

Svájc ellen mintha akkor ébredtek volna fel, amikor már 1-0-s hátrányban Lloris megfogta a svájciak egyébként jogos tizenegyesét. Utána viszont pillanatok alatt fordítottak, és 3-1-re vezettek, Pogba szenzációs gólt rúgott, egy kicsit elhitték, mostantól már lehet spórolni a spanyolok elleni negyeddöntőre, megvan a továbbjutás. Nem lett meg.

A játékosként világ- és Európa-bajnok Didier Deschamps játékoskorából tudhatja a legjobban, hogy amikor ennyi jó játékos van összezárva, a legfontosabb a csapategység, hogy a súrlódásokat jól kezelje, jó hangulatot teremtsen. Emlékeztessen csapatjátékra, amit csinálnak, és akkor az egyéni képességek majd csak érvényesülnek valahogy. Egy kicsit belealudtak a meccsbe, a már ellenünk is feltűnően bizonytalan Benjamin Pavard Svájc ellen sem javult fel. Ő messze tudása alatt játszott, és Raphaël Varane sem volt magabiztos. Egy nagy tornára mindig igaz, azt leginkább a védekezéssel lehet megnyerni. (A portugálok 2016-ban a magyaroktól ugyan kaptak három gólt, az egyenes kieséses szakaszban csak egyet, így lettek Európa-bajnokok.)

A svájciak ellen büntetőt hibázó Kylian Mbappé még mindig csak 23 éves lesz decemberben, várható volt, hogy az ő fejlődésében is jön hullámvölgy. Az Eb-n nagyon messze volt a jó formától, a húzásai nem jöttek be, ami vélhetően idegesítette is. Ettől még a világ legjobb játékosa, aki sok örömet fog szerezni a franciáknak.

A portugálok pechükre összefutottak azokkal a belgákkal, akik nemcsak vezetik a világranglistát, az utolsó nagy esélyük a mostani, hogy ez a generáció nagyot alkosson. És akik szerencsések is voltak az ellenfelükkel szemben, mert Thorgan Hazard bombagóljára csak portugál kapufa jött válaszul. A gólon kívül más kaput eltaláló lövést nem is jegyezhettünk fel a belgáktól, egy jó lövéssel nyertek.

A német bukta kódolva volt

Hogy a németek nincsenek jó passzban, és az ország tekintélye, múltja alapján hajlamosak előrébb helyezni őket a valós tudásuknál, arra bizonyíték volt, hogy kikaptak az észak-macedónoktól március végén hazai pályán, és hogy felkészülési meccsen 1-1-re végeztek a dánokkal szemben júniusban.

Mindig kétséges, hogy mire képes egy válogatott, amelyik tudja, hogy a kapitánya a torna után távozik. Sven Göran Eriksson talán minden idők legerősebb Angliáját vezette a 2006-os vb-n, de mivel előtte lebuktatta őt egy magát arab sejknek kiadó újságíró, hogy megfelelő pénzért hajlandó lenne a válogatottól az Aston Villához menni, és segédkezni a csapat megvásárlásában, sok jót nem lehetett várni az országtól. Eriksson bocsánatot kért a játékosaitól, próbálta menteni a menthetőt fél évvel a vb előtt, de érezni lehetett, visszafordíthatatlanul rossz lett a hangulat. A szövetséggel úgy egyezett meg, hogy a vb után távozik, nem égtek érte a játékosai, nyűg volt az egész szereplés. Anglia megverte Trinidadot és Paraguayt, ikszelt a svédekkel a csoportban, a 16 között legyőzte Ecuadort, de a portugálok ellen tizenegyesekkel kiesett a negyeddöntőben.

A németeket 2006 óta irányító Löw esetében is azt lehetett érezni, ő már nem képes úgy motiválni a csapatát, mint régebben. Hogy a csapat mindent megtett-e azért, hogy széppé tegye Löw búcsúját, az egy nagy kérdés. Épp az volt Magyarország nagy esélye Münchenben, hogy a németek elmaradtak hírnevüktől, bizonytalanok voltak. A magyar továbbjutást azért így sem lehetett realitásnak nevezni, de közel álltunk hozzá.

A halálcsoport semmit sem jelent

Akik eleve nem hisznek a halálcsoportokban, és hogy onnan továbbjutni már nagy erőt jelent, ami majd hiányozni fog az igazán sorsdöntő pillanatokban, azok Dánia 1992-es példáját hozzák. Nehéz csoportból mentek tovább, a franciákat és angolokat előzték meg, a címvédő hollandokat verték az elődöntőben, majd a vb-címvédő németek győzték le a fináléban. Igaz, akkor még rövidebb volt a torna, csak öt meccsen kellett jól játszani.

De nemcsak ők voltak azok, akik végig tudtak menni a rendkívül nehéz úton. A franciák 2018-ban a vb-n kőkemény csoportból jutottak tovább – Dánia a 12., Peru a 14. volt a világranglistán –, majd Argentínát és Uruguayt verték, aztán Belgiumot. Nehéz sorozat volt, de fokozatosan lendültek játékba, és lehet, hogy a legjobb nyolc között már ezen az Eb-n is a legjobb arcukat mutatták volna, de nem jutottak el oda.

A 2006-os vb halálcsoportját az olaszok vették a legjobban – Ghánával, a világranglistán ötödik Egyesült Államokkal, illetve a világranglistán második Csehországgal kerültek össze. Az olaszok előzetesen csak tizenharmadikok voltak, mégis Ghána és ők léptek tovább.

Közvetlenül a vb előtt óriási bundabotrány robbant ki az olaszoknál, a Calciopoli néven is ismert balhé hatalmasra duzzadt, öt Serie A-klub is érintett volt benne, a Milant pontlevonással, a Juventust a másodosztályba való száműzéssel büntették például. A játékosokra is hatása volt a botránynak, a korábbi válogatott Gianluca Pessottónak öngyilkossági kísérlete is volt. A jó alapképességű futballistákban nyilván benne volt, hogy megmutassák a szurkolóiknak, futballozni is tudnak, nemcsak bundázni, de szerencséjük is volt, mert az ausztrálok elleni nyolcaddöntőt egy, a hosszabbításban befújt elég vicces tizenegyessel nyerték.

Összegzés

Ha a franciák jobban figyelnek, még most is versenyben vannak, Portugália mindent megtett a belgákkal szemben, de nem úgy pattantak a labdák, ahogy 2016-ban. Németországban vezetői válság volt. Emellett persze biztosan kellemetlen ellenfelet jelentett Magyarország mindegyik csapatnak, ahogy Rossi ígérte, még ha kevés támadást vezettünk is.

Emellett valószínűleg nem lesz még egyszer olyan, hogy egy olyan erősségű ország a második kalapba kerül a sorsolásnál, mint most a franciák, vagy harmadikba, mint a portugálok.