12 ezer szivárványos zászlót osztanak szét Münchenben a német–magyar előtt

Legfontosabb

2021. június 23. – 17:12

frissítve

12 ezer szivárványos zászlót osztanak szét Münchenben a német–magyar előtt
Szivárványos zászlók a Allianz Arena előtt – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nem könnyű felidézni, mikor fordult utoljára elő, hogy az idegenbeli meccsre érkező magyar futballszurkolókat tévéstáb fogadta egy reptéren. Münchenben ez megtörtént, két piros mezbe öltözött drukker megosztotta a nézeteit az egyik német tévécsatornával, természetesen szoros magyar győzelmet tippeltek.

Elsősorban a meccset nézni jöttek, nem foglalkoznak politikával. Németországban viszont most nem feltétlenül a meccs a fő téma, hanem az eltérített magyar pedofiltörvény és a homofóbia elleni tiltakozás. A sokszínűség mellett elkötelezett Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem engedte, hogy a müncheni stadion szivárványszínekben pompázzon, ami az elfogadást és a toleranciát jelképezte volna. Emiatt több német cég és a Barcelona is tiltakozott egyébként.

A németek jobb híján kiosztanak 12 ezer ilyen színű zászlót, München főterén sok korosodó és fiatal kezében láttam is ezeket. A városháza homlokzati részét hosszú szivárványos zászlókkal díszítették fel, az aluljárókban és a hirdetésekben is láthatóak a motívumok, ott Manuel Neuerrel kapcsolták össze. A világbajnok német kapus szivárványos karszalagra cserélte ugyanis a német trikolórt, és szerda este is úgy véd a magyarok ellen. A villamosok többségén a vezető felett van két kis zászló, a belvárostól nem messze lévő Mária Terézia Gimnázium ablakában is felfedezhetőek a színek a diákok rajzain.

Szurkolók gyülekeznek München főterén, a Marienplatzon – Fotó: Huszti István / Telex Szurkolók gyülekeznek München főterén, a Marienplatzon – Fotó: Huszti István / Telex
Szurkolók gyülekeznek München főterén, a Marienplatzon – Fotó: Huszti István / Telex
Szurkolók gyülekeznek München főterén, a Marienplatzon – Fotó: Huszti István / Telex

A magyar válogatott Németországban született középhátvédje, Willi Orbán arról beszélt még hétfőn, játszott már úgy Münchenben, hogy kék és piros is volt az aréna világítása, új színfolt lett volna, ha szivárványos, de az UEFA erre végül nemet mondott. A müncheni polgármester ötlete viszont az országban futótűzként terjedt, sok város (Berlin, Köln, Frankfurt) vállalt szolidaritást, és állt ki a sokszínűség mellett. A német lapok közül a Bildben egy teljes oldal változott szivárványszínűre, a Süddeutsche Zeitung mai nyitóanyaga utalt a témára.

A drukkerek a repülőn a miniszterelnök Orbán retorikáját követték inkább, a szivárvány inkább gúnyosan jött elő. Volt azonban olyan drukker, aki kulturáltan világosította fel gyerekét, miről van szó. Bár a repülőn elsősorban a foci volt a téma, hogyan lehetne ezt a meccset megnyerni, és milyen hatást váltott ki eddig a magyar válogatott. Szalai Ádám motivációs beszéde is szóba került, amíg a reptéri buszokat vártuk.

A magyar drukkerek öt órakor gyülekeztek a Wiener Platzon, ott ingyen tesztelik a többséget, és utána mennek a stadionba. Mivel az Allianz Arena a város szélén van, együtt nem vonulhattak a távolság miatt, és nem is engedélyezték volna. A stadion környékén viszont találkozhatnak. Hallottunk olyan szurkolói buszról, amelyiket megállították a német rendőrök, és hosszasan vizsgálták (erről beszélt Szijjártó Péter is délutáni Facebookos bejelentkezésében, melyben azt állítja, hogy a bajor hatóságok nem engedélyezik, hogy magyar konzulok jelen legyenek a stadionnál), a reptéren jellemzően a fekete pólós drukkereket állították félre külön ellenőrzésre.

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

2200 jegyet biztosítottak a magyaroknak, akinek volt jegye, fel is veszi. A magyar válogatott egy győzelemmel az egész Európa-bajnokság legnagyobb bravúrját szolgáltathatja, és hát ezt látni kell. Ha pedig nem jön össze, akkor sem fognak haragudni a magyar csapatra. Amikor a pontszerzést célozták meg még a legeslegelején, nem a levegőbe beszéltek, mert ez összejött a világbajnok franciák elleni döntetlennel szombaton. A pontszerzésért pedig mindenki hálás, sőt, már azért is, ha van egy jól küzdő, szervezett magyar válogatott.

A Németország-Magyarország Eb-meccset 21 órától élőben közvetíti a Telex.

Münchenbe az olvasóink támogatásából tudtunk elutazni, hogy tudósítsunk az Eb magyarok számára egyik legfontosabb meccséről. Ha fontosnak tartod a munkánkat, és megteheted, kérjük, támogasd a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!