Három tizenegyes a francia-portugálon, 2-2 lett az Eb-döntő visszavágója

2021. június 23. – 23:03

frissítve

Három tizenegyes a francia-portugálon, 2-2 lett az Eb-döntő visszavágója
Hugo Lloris kapus Danilót találja el a francia-portugál Eb-meccsen – Fotó: Darko Bandic / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A F csoport utolsó fordulójában megismétlődött a 2016-os Eb-döntő, ahol a házigazda franciák 1-0-ra kikaptak Portugáliától. Azóta kétszer találkoztak a Nemzetek Ligájában, egyszer 0-0 lett, egyszer pedig 1-0-ra nyertek a franciák, de az lett volna az igazi bosszú, ha az Eb-n is legyőzik a címvédőt.

A franciák voltak kényelmesebb helyzetben a budapesti mérkőzés előtt, továbbjutásokat semmi nem veszélyeztette, csoportelsőségükhöz akár egy döntetlen is elég lehetett volna. Cristiano Ronaldóéknak eggyel jobban kellett a győzelem, mert csoportharmadikként a belgákkal vagy a hollandokkal kellett volna játszaniuk a nyolcaddöntőben, ha pedig második helyen végeznek, akkor Angliát kapják. Persze sok múlott azon, hogy mit játszanak közben a németek a magyarok ellen.

A franciák eddig csak a magyar válogatott ellen inogtak meg (1-1), a németeket magabiztosan győzték le (1-0) az első fordulóban, nagyobb is lehetett volna a különbség. A portugálok az utolsó percekben harcolták ki a győzelmet a magyarok ellen (3-0), majd pedig a második meccsen hiába vezettek a németek ellen, a vége 4-2-es vereség lett. Mindkét oldalon történtek változtatások az előző meccsekhez képest: a magyarok ellen sokat bizonytalankodó Pavard helyén Koundé kezdett, Rabiotot Tolisso váltotta, Hernández visszatért sérülése után, míg a portugáloknál Bruno Fernandes és William Carvalho helyett Renato Sanches, illetve João Moutinho került be a kezdőbe.

Ijesztő eset után kaptak büntetőt a portugálok

Nagy iramban kezdtek a csapatok, de igazán az tüzelte fel a helyszínen lévő szurkolókat, amikor kiderült, hogy a másik meccsen a magyar válogatott megszerezte a vezetést a németek ellen. Másnak nem is nagyon tapsolhattak, mert komoly helyzet nem alakult ki az első 15 percben, Ronaldónak volt egy kapu felé szálló fejese, de Lloris könnyedén fogta. Kiegyenlített játék folyt, hol az egyik, hol a másik csapat birtokolta többet a labdát, úgy tűnt, egyelőre mindkét félnek megfelel a 0-0-s állás.

A 27. percben borult fel a status quo: egy szabadrúgás után Lloris próbálta kiöklözni a labdát, de helyette Danilo fejét találta el, a bíró egyből tizenegyest ítélt. A portugál játékost percekig ápolták, végül folytatni a játékot. Ronaldo magabiztosan értékesítette a tizenegyest, 1-0-ra vezettek a portugálok. A Juventus klasszisa negyedik gólját szerezte a tornán, mindhárom csoportmeccsén betalált.

A gól után a franciák is magasabb fokozatra kapcsoltak, játékukból azonban hiányzott az átütő erő, jól zárt a portugálok védelme. Egészen a félidő hosszabbításáig, amikor Semedo kissé feleslegesen sodorta el a beinduló Mbappét, a bíró erre is tizenegyest fújt. A labda mögé a válogatottba hosszú idő után visszatérő Benzema állt, és nem is hibázott a csatár, kiegyenlítettek a franciák. Ezzel átmenetileg visszavették a csoportelsőséget.

Mennybe ment a Real csatára

Benzemának nem kellett sokáig várnia a második góljára, a 47. percben egy remek kiugratás után lőtte ki a hosszú sarkot. A bíró hezitált kicsit, azt vizsgálták, lesen volt-e a csatár az indítás pillanatában, de végül megadta a gólt, fordítottak a franciák.

Mivel a másik meccsen vezettek a magyarok, Portugália kieső helyre csúszott vissza ezzel.

Nem sokáig maradt így, az 59. percben újabb tizenegyest fújt be a spanyol bíró, ezúttal kezezés miatt, Koundé kezéhez ért a labda. Megint Ronaldo vállalta el a büntetőt, és ezúttal sem hibázott, már ötödik gólját szerezte. Az egyenlítéssel a címvédő feljött a második helyre, Magyarország visszacsúszott a harmadik helyre, a németek pedig a negyedikre, Franciaország maradt első.

Először játszottak olyan meccset az Európa-bajnokságok történetében, ahol három gól született tizenegyesből a rendes játékidőben.

A 66. perc környékén megint felmorajlott a Puskás Aréna, eljutott a szurkolókhoz a hír, hogy a magyar válogatott újra megszerezte a vezetést a németek ellen, fel is zendült a Ria-Ria-Hungária. A 68. percben a pályán történtek miatt is volt izgulnivalójuk a nézőknek, Griezmann bombáját tolta bravúrral a portugál kapus.

A németek közben egyenlítettek a magyarok ellen, így helyet cseréltek a portugálokkal, Magyarország pedig visszacsúszott az utolsó helyre.

Az utolsó percekben még Griemannak volt egy ígéretes helyzete, de elpuskázta a lehetőséget a Barcelona támadója, így maradt a 2-2, ami mindkét csapatnak megfelelt.

A franciák nyerték az F csoportot 5 ponttal, Németország lett a második 4 ponttal, Portugália szintén 4 ponttal harmadik lett, míg Magyarország zárt a negyedik helyen, 2 ponttal.

Ez a nyolcaddöntők párosítása:

  • Június 26. Wales-Dánia és Olaszország-Ausztria
  • Június 27. Hollandia-Csehország és Belgium-Portugália
  • Június 28. Horvátország-Spanyolország és Franciaország-Svájc
  • június 29. Anglia-Németország és Svédország-Ukrajna

Franciaország-Portugália: 2-2 (1-1)

  • Gólszerzők: Ronaldo (31, 59.), Benzema (45+2, 47.)
  • Budapest, vezette: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!