A franciák a magyar válogatott ellen is a Griezmann, Benzema, Mbappé csatártrióval támadhatnak

2021. június 19. – 10:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Minden bizonnyal az Európa-bajnokság legnehezebb mérkőzése vár szombaton a magyar válogatottra. A telt házas ellenfél a világbajnok francia válogatott lesz, akik a németek magabiztos legyőzésével kezdték a tornát, és egy újabb győzelemmel már be is biztosítanák a továbbjutásukat.

Emiatt nem is lehet arra számítani, hogy a franciák nem veszik komolyan ezt a mérkőzést. Az RMC Sport várakozásai szerint Didier Deschamps szövetségi kapitány nem is változtat az első meccsen győztes kezdőcsapatán,

vagyis a támadósorukat most is Antoine Griezmann, Karim Benzema és Kylian Mbappé alkothatja.

Deschamps a csütörtöki sajtótájékoztatón alaposan körbedicsérte a magyar csapatot: „Ne felejtsük, Portugália ellen a 84. percig 0-0-ra álltak, sőt, ők szerezték az első, utólag érvénytelenített gólt. Hasonló mérkőzésre számítok, veszélyes ellenféllel találkozunk” – mondta.

A franciák balhátvédje, Lucas Hernández főként a várható hangulatot emelte ki a meccs előtt: „Nagyszerű mérkőzés lesz, hihetetlen atmoszférával. Azt hiszem, mindent bele kell adnunk a pályán, és a kezdetektől fogva a győzelemre kell hajtanunk” – hangsúlyozta a csütörtöki sajtótájékoztatón. „A stadion tele lesz, és rajtunk múlik, hogy alkalmazkodunk-e és az első perctől kezdve koncentráltak maradunk-e.”

Lucas Hernández a németek elleni meccsen 2021. június 15-én, Münchenben – Fotó: Matthias Schrader / POOL / AFP

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi szerint is győzelemre fognak játszani a franciák, de ők is szeretnének egy jó eredményt elérni – magyarázta a kapitány. „Számunkra a fejlődésünk fenntartása a legfontosabb. Sok területen javultunk, és továbbra is fejlődünk, a franciák játékszintjét nagyon nehéz elérni, szinte lehetetlen küldetés, de ha már ott leszünk a pályán, harcolni fogunk. (…) Ha az ő keretük értéke 900 millió euró, a magyar pedig 60, akkor valószínűleg ez a különbség a pályán látható lesz” – mondta Rossi.

A MLSZ felhívja a szurkolók figyelmét, hogy mivel a mérkőzés korán, 15 órakor kezdődik, ezért minden jeggyel rendelkező szurkoló időben vegye át a belépéshez szükséges karszalagját. „A kiszolgálás folyamatos, szinte sorban állás nélkül megy az átvétel” – írták a Twitter-oldalukon.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!