Ronaldo nyomán Locatelli is vízre cserélte a kólásüvegeket

2021. június 17. – 09:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alighanem izzasztó lehetett az elmúlt pár nap a Coca-Cola marketingeseinek, szerdán ugyanis már másodjára fordult elő a foci-Eb-n, hogy valaki látványosan elpakolta a nagy műgonddal az asztalra helyezett kólásüvegeket, és vizet tett a helyükre. Először Cristiano Ronaldo gurult dühbe a kóla miatt kedden, a magyarok elleni meccs előtt, szerdán pedig a Svájcnak két gólt vágó olasz Manuel Locatelli cserélte vízre az üdítőt.

A Sassuolo 23 éves középpályásának ez volt a tizenkettedik válogatott szereplése, idén hat meccs alatt három gólt lőtt, az eredményére pedig fel is figyeltek már a topcsapatok, állítólag az Arsenal után most már a Juventus is vinné a játékost. Szerdán viszont nemcsak a két góljával hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy a meccs embereként a sajtó előtt is megjelent, és a kedden szintén két gólt szerző Ronaldóhoz hasonlóan ő is odébb rakta a kólásüvegeket az asztalról.

Keddre egyébként jutott egy másik hasonló eset is, a francia Paul Pogba a németek elleni meccs után a szintén főszponzor Heineken sörét rakta el az asztalról. A Guardian korábban arról írt, hogy Ronaldo akciója nyomán a Coca-Cola milliárdokat veszített az értékéből, de a részvényárfolyamot elnézve abnormális kilengésről azért nehezen lehetne beszélni, az árfolyam jóval többet esett a június 11-i, pénteki csúcs és a hétfői nyitás között.

A Coca-Cola egyébként azt nyilatkozta az ügyben, hogy mindenkinek joga van a maga preferenciáihoz. A jelek szerint amúgy nem mindenki ellenzi a kólát a tornán, Sztanyiszlav Csercseszov, az orosz szövetségi kapitány egy sajtótájékoztatón az egyik üveget nyitónak használva bontotta fel a másikat. Csercseszovtól amúgy meg is kérdezték, hogy látta-e, mit csinált Ronaldo korábban, de láthatóan nem zavarta a portugál akciója, mert utána lehúzott még pár kortyot az üvegből.

Az olasz csapat 3-0-val robogott át Svájcon szerda este, ezzel ők lettek az Eb első fix továbbjutói. Az utolsó meccsüket vasárnap játsszák a második hely várományosai, a walesi válogatott ellen, ha velük legalább döntetlent játszanak, az első helyük is biztosítva lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!