Ronaldót felháborította, hogy kólát raktak elé

2021. június 15. – 08:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hatalmas feladatot vállalt, amikor 11 országba vitte el az Európa-bajnokságot, mert 11 helyszínen, különböző kultúrákban kell egységesen betartatnia azokat a szabályokat, amiket még a koronavírus-járvány előtt alkottak meg. Az UEFA a stadionokban lévő fűszálakra ugyanúgy ügyel, mint a szurkolóira zónákra, a hirdetéseket is milliméter-pontossággal mérik le. A meccsek előtt sajtótájékoztatóknak is ki van mérve az idejük, a kapitány mellett egy játékosnak kell megjelennie. A budapesti bemutatkozás előtt a portugálok is a csapatkapitányt, Cristiano Ronaldót delegálták a Puskás Arénába, ahol minden más helyszínhez hasonlóan a sajtóközpontban is minden precízen berendezett.

Ronaldo azonban rögtön gondoskodott arról, hogy emlékezetes legyen a budapesti fellépése. Nem a szövegével, mert többnyire sablonos válaszokat adott, nyilván, ha valami nagy horderejű bejelentésre készül, akkor megvannak erre a felületei.

Ronaldo a gondosan megalkotott díszletet a második pillanatban átrendezte, miután leült az asztalhoz. Az első mozdulatával kirakta a kamerák látószögéből a kólásüvegeket – a szövetségi kapitány Fernando Santos majdnem követte a példáját –, érdemes nézni eközben a mimikáját. Majd hozzáfűzte, igyatok vizet. Egy kicsit meglepte, hogy közben gyorsan el is kezdődött a sajtókonferencia, aztán az asztal alatt valószínűleg a telefonjával kezdett el babrálni.

A sajtószobában amúgy nem lehet kólát inni, csak víz van, vagyis azt nem lehet mondani, hogy lépten-nyomon a szponzorüdítőbe lehetne botlani. Hogy Ronaldo a produkciója miatt számíthat-e büntetésre, arról egyelőre nincsenek hírek. Az megesett már korábban, hogy egy válogatottnak azért kellett büntetést fizetnie, mert nem olyan kulacsokat használtak, amikre áldását adta a tornát lebonyolító szervezet.

Cristiano Ronaldo és az Eb-címvédő portugál válogatott este 6-tól játszik a magyar csapat ellen a Puskás Arénában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!