Pogba Ronaldót másolta, ő a sört pakolta le az asztalról

2021. június 16. – 08:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A világbajnok franciák a kedd esti rangadón Münchenben 1-0-ra megverték a németeket, Mats Hummels öngólt vétett. A találkozó után Paul Pogba ült be válaszolni az újságírók kérdéseire, és ahogy leült a kamerával szemben, ő is átrendezte a terepet, ahogy Ronaldótól látta ezt egy nappal korábban. A portugálnak a kóla nem tetszett még a magyar meccs előtt, a franciák sztárjának a sör.

A sör nyilván nem véletlenül került oda, hanem az egyik főszponzoré, láttunk már arra is példát, hogy valaki iszik belőle a meccs után. Pogba azonban nemes egyszerűséggel lerakta az asztal alá.

Az UEFA azt írja elő, hogy egy játékost kötelezően a kamera elé kell ültetni mindegyik válogatottnak, még ha nincs is klasszikus sajtótájékoztató a járványhelyzet miatt, ugyanis nem lehet a kérdező és a játékos ugyanabban a teremben.

Ronaldo akciója a Guardian híre szerint 4 milliárdos árfolyam-veszteséget okozott a Coca Colának, kíváncsian várjuk, Pogba meg tudja-e rengetni a Heinekent.

A franciák szombaton három órától a Puskás Arénában játszanak a magyarokkal, a németek a portugálokat fogadják Münchenben ugyanezen a napon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!