Hollandia könnyedén nyert, élvezetes meccsen biztosította be a csoportelsőségét

2021. június 17. – 23:06

frissítve

Hollandia könnyedén nyert, élvezetes meccsen biztosította be a csoportelsőségét
Holland játékosok ünnepelnek Denzel Dumfries gólja után az Ausztria elleni Eb-meccsükön június 17-én. Forrás: John Thys / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandia az ukránok elleni 3-2-es győzelem után az osztrákokat ránézésre kevésbé látványos fölénnyel verte meg 2-0-ra, többek közt Dumfries újabb góljával, és ezzel bebiztosította csoportelsőségét. A hollandok így az Észak-Macedónia elleni meccs eredményétől függetlenül biztosan Budapesten lépnek pályára a nyolcaddöntőben, Ausztria pedig Ukrajnával játszik majd ki-ki meccset a csoport második helyéért.

Csütörtökön újabb két meccsel folytatódtak a C csoport küzdelmei az Európa-bajnokságon, a játéknap első meccsén pedig az ukránok hozták is a kötelezőt, és 2-1-re legyőzték a nagyot küzdő északmacedónokat. Ezzel az osztrákok és a hollandok mellé felzárkózva már ők is három ponttal álltak, az esti holland–osztrákon így az volt a kérdés, hogy ki tudja-e harcolni valamelyik csapat a fix továbbjutást.

A hollandok ezúttal is otthon, Amszterdamban léphettek pályára, Frank de Boer pedig ismét az ukránok ellen már bizonyító három belső védős felállás mellett voksolt, ami a hollandok hátvédje, Stefan de Vrij szerint is jól működött, és a várakozásokkal ellentétben így is sikerült sokat támadniuk. A védelembe visszatért az előző meccset az edzőtáborban elszenvedett sérülése miatt kihagyó Matthijs de Ligt – Jurriën Timber helyére került be –, így a hollandok elég magabiztosan várhatták a meccset.

Szerdán az UEFA bejelentette, hogy egy meccsre eltiltja az északmacedónok ellen gyalázkodó Marko Arnautovićot, aki az első fordulóban csereként beállva, a hajrában talált be. Az ő hiánya fájó pont volt, pláne mert teljesen értelmetlenül sikerült eltiltatnia magát, de az osztrákok ettől azért nem lettek esélytelenek. A csapat legfontosabb játékosa, David Alaba továbbra is ott volt a pályán, az ő előreívelt labdáiban pedig benne volt a potenciál, hogy megzavarják az Ukrajna ellen is többször lefagyó holland védelmet. Az osztrákok első meccsén gólt szerző Michael Gregoritsch ezúttal bekerült a kezdőbe, Saša Kalajdžićot váltotta.

Hollandia kapott ajándékba egy gólt

Ez a meccs is rohanósan kezdődött, és az első percekben inkább az osztrákok irányították a játékot, a hollandok pedig csak hajkurászták őket. Az ötödik percben aztán egészen a tizenhatosig jutottak az osztrákok, Ulmer el is esett, de nem fújta le a bíró, a kontrából pedig a hollandok törhettek előre. Ebből végül nem lett semmi, de a holland csapat érezhetően felélénkült az akció után, pár perccel később pedig az ukránok elleni meccs hőse, Denzel Dumfries ki is harcolt egy tizenegyest, Alaba taposott rá a lábára a tizenhatoson belül.

Az esetet meg kellett videózni, mert röviddel előtte is volt egy gyanúsnak tűnő, ám tiszta holland labdavesztés, ám az utóbbi eset a játékvezető szerint is szabálytalan volt, így jöhetett a büntető. A labda mögé Memphis Depay állt oda, a csoport korábban lejátszott meccsével ellentétben pedig itt nem jött a kapusbravúr. Hiába érezte Bachmann, hogy merre kell vetődnie, a hálóban kötött ki a labda, így Hollandia a 11. percben előnybe került.

Az osztrákok a gól után nem törtek össze, leginkább Ulmer próbálkozott betörni a holland védelem mögé, de igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani. A hollandok sem igazán tudták ráerőltetni az akaratukat az ellenfelükre, a 24. percben szinte a semmiből, egy bedobásból tudott csak megiramodni Depay, de a védője szorításában röptében az oldalhálót bombázta szét. Pár perccel később az osztrákok jutottak el lövésig, de Stekelenburgnek nem nagyon kellett erőlködnie, hogy megfogja a labdát, az ezt követő, ígéretesnek tűnő akciót pedig De Ligt akasztotta meg egy szép becsúszással.

A játék képe alapján abszolút úgy érződött, hogy a hollandok korábban találtak egy gólt, de egyébként nem igazán tudnak mit kezdeni az osztrákokkal – annyira nem, hogy később megint az osztrák csapat jutott el helyzetig, Hinteregger eresztett el egy lövést, de jó egy méterrel fölé ment a lövése. Az első félidő hajrájában aztán mégis sikerült feljebb kapcsolniuk a hollandoknak, és nemcsak teljesen beszorították az osztrák csapatot, de gyors egymásutánban több nagy helyzetet is kialakítottak. Előbb egy szép támadás végén Weghorst passzolta tovább önzetlenül az ezúttal is nagyon aktív Depaynak a labdát, aki kapásból a kapu fölé bombázott, aztán Wijnaldum lövését kellett blokkolniuk a védőknek, majd megint Depay lőhetett.

Az utolsó pár percben a hollandok végre megvillantottak valamit abból, amire elöl képesek, de annak ellenére, hogy igazából az egész játékrészben érezhetően jobbak voltak az osztrákoknál, és kapura is jóval többször lőttek, azt nehezen lehetett volna állítani, hogy lefocizták volna az ellenfelüket a pályáról. A nagy iramú, hajtós meccset igazából nem volt rossz nézni, de az 1-0-s vezetéssel együtt is egyértelműnek tűnt, hogy nemcsak az egyenlítésre hajtó osztrákoknak, hanem nekik is lesz min változtatniuk a szünetben.

Úgy tűnik, tényleg Dumfries lesz a hollandok hőse

A hollandok ezúttal is át tudták menteni az energiáikat a második félidőre, és már az első percekben veszélyesek voltak az osztrák kapura. Ezúttal megint Wijnaldum lőhetett, de valaki megint bele tudott lépni a labda útjába. A következő időszakban viszont az osztrákokon kicsit csökkent a nyomás, többet is volt náluk a labda, de nem nagyon tudtak mit kezdeni a helyzettel.

Szerencséjükre viszont a hollandok sem lettek sokkal pontosabbak, pedig egy szöglet után megint óriási helyzetbe kerültek. Depay beeadása után De Vrij fejelhetett, de Bachmann ki tudta ütni a labdát, De Ligt pedig a kipattanót olyan rosszul találta el, hogy Gregoritsch simán blokkolt. A 60. perc után a cserék is elkezdtek csordogálni, az osztrákoknál Franco Foda Kalajdžićot és Grillitschet küldte fel, De Boer pedig egyszerre hármat cserélt, és Malent, Akét és Wijndalt is felküldte a pályára.

Az előző meccsen az akkor is csereként beállt Aké szállt be jól a játékba, most pedig Malen volt szinte azonnal hasznos, aktív szerepe volt ugyanis abban, hogy Hollandia 2-0-ra módosította az eredményt. A két történet közös pontja Denzel Dumfries, aki a Depay által remekül kiugratott Malen önzetlen passza után lőtt simán a kapuba, Bachmann csak beleütni tudott a labdába. Dumfries ezzel a második gólját szerezte a tornán – ami önmagában is impresszív egy hivatalosan hátvédposzton játszó játékostól –, de ennél is érdekesebb adat, hogy így továbbra is elmondhatja magáról, hogy az összes holland gólból kivette a részét.

Persze ha valamit megtanulhatott mindenki a Hollandia–Ukrajna meccsből, az az, hogy 2-0-ról is van még visszaút a hollandok ellen, és az osztrákok próbálkoztak is derekasan. Időnként még nyomás alá is tudták helyezni a holland csapatot, de rendre elóvatoskodták a helyzeteiket, vagy esetleg a holland védők helyezkedtek tökéletesen a beadásoknál. A tétovázást aztán Alaba törte meg, aki végre megpróbálkozott egy távoli lövéssel, ami elsőre jónak is tűnt, de a labda elszállt a kapufa mellett. A hajrában aztán jött egy ennél is veszélyesebb helyzet, a csereként éppen csak beállt Onisiwo kapott szép labdát Kalajdžićtól, de a fejese elakadt Stekelenburgben.

Az osztrákok egészen a lefújásig derekasan próbálkoztak, és többször sikerült is nyomás alá helyezniük a hollandokat, de a fejeseik továbbra is pontatlanok voltak, és a védelem is állta a sarat. Helyzetek egyébként a hollandok előtt is akadtak még, a végén többször is megindulhattak, de egyszer Wijnaldum cselezte túl magát, az utolsó percben pedig Malen lőtt a kapu fölé. Így aztán hiába nem volt igazán átütő a holland csapat játéka, egy egészen szórakoztató meccsen 2-0-ra verték meg Ausztriát, amivel bebiztosították maguknak a csoportelsőséget, és az északmacedónok elleni meccs eredményétől függetlenül Budapesten játszhatnak majd nyolcaddöntőt.

Az osztrák David Alaba a hollandok elleni 2-0-s Eb-vereség után június 17-én. Forrás: Peter Dejong / POOL / AFP
Az osztrák David Alaba a hollandok elleni 2-0-s Eb-vereség után június 17-én. Forrás: Peter Dejong / POOL / AFP

Az így biztos, hogy a csoport utolsó meccse Ausztria és Ukrajna között igazi rangadó lesz majd, a két csapatnak ugyanis egymás között kell majd eldöntenie a biztos továbbjutó második hely sorsát.

Hollandia–Ausztria 2-0 (1-0)

  • Amszterdam, vezette: Orel Grinfeeld (izraeli)
  • Gólszerzők: Depay ('11), Dumfries ('67)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!