Ahonnan a váratlan meglepetés érkezhet az Európa-bajnokságon

2021. június 13. – 07:08

Ahonnan a váratlan meglepetés érkezhet az Európa-bajnokságon
Holland szurkolók a Hollandia-Németország UEFA Euro 2020 selejtező mérkőzésen 2019. szeptember 6-án – Fotó: Odd Andersen / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európa-bajnokság első napjaiban bemutatjuk a torna erőviszonyait, a C csoportban a hollandok mellett Ausztria, Ukrajna és Észak-Macedónia hajt a továbbjutásra.

Nem tűnik megugorhatatlannak a továbbjutás egyetlen résztvevőnek, még a tavasszal vb-selejtezőn a németeket idegenben verő Észak-Macedóniának sem. Míg az F csoportban a magyarokon kívül a franciák, a németek és a portugálok is nyertek már Eb-t (a németek és a franciák vb-t is), addig a C-ben egyedül a mostanában gyengélkedő hollandok büszkélkedhetnek hasonló bravúrral még 1988-ból. A 2019-20-ban győzelmeket halmozó Ausztria a tavaszra kipukkadt (hazai 4-0-s vereség a dánoktól), Ukrajna pedig rettenetesen kiszámíthatatlan: a spanyolokat az ősszel odahaza megverték, egy héttel azelőtt meg Párizsban kaptak egy hetest.

Jellemző, hogy a fogadóirodáknál a csoport egyik tagja sem számít esélyesnek: a hollandokat általában a nyolcadik, az osztrákokat és az ukránokat a 16-17., az észak-macedónokat a 23. helyre taksálják.

Nekünk, magyaroknak különösen fontos ez a csoport, mivel a győztes a magyar csoport harmadik helyezettjével játszik nyolcaddöntőt a Puskás Arénában.

Hollandia

  • Szövetségi kapitány: Frank de Boer
  • Legjobb eredmény: győzelem (1988)
  • Kulcsjátékosok: Frenkie de Jong, Georginio Wijnaldum, Matthijs de Ligt, Memphis Depay

Ha tíz éve olyan sorsolást kapott volna a holland válogatott az Európa-bajnokságon, mint most, alighanem mindenki sokgólos győzelmekre és sima továbbjutásra készült volna. Azóta viszont alaposan megkopott a holland csapat fénye, így egyáltalán nem biztos, hogy könnyű dolguk lesz majd. Hollandia az Eb-re csoportmásodikként jutott ki a németek mögött, és bár nem mindig volt meggyőző a teljesítményük, a németek elleni 4-2-es győzelem így is biztató jelnek számított. A Nemzetek Ligájában viszont a hollandok nem jutottak be a négyes döntőbe, és egyelőre a vb-selejtezős csoportban is csak a második helyen állnak a törökök mögött, akiktől 4-2-re kaptak ki.

Az Eb elhalasztása a hollandoknak váratlanul jól jött, hiszen így Memphis Depaynek is volt ideje felépülni a sérüléséből, ám hamar kiderült, hogy talán még rosszabbul is jártak – a csapatkapitány Virgil van Dijk egy Everton elleni meccsen szenvedett súlyos térdsérülést, az Eb-indulást kiharcoló Ronald Koeman pedig a Barcelonához távozott. Így került a képbe Frank de Boer, aki 2000-ben játékosként már leégett egyszer a hollandokkal, és edzőként is jó pár klubnál is megbukott, így bőven lesz mit bizonyítania az Eb-n. De Boer általában 4-2-1-3-as felállásban játszatja a hollandokat, de az ötvédős rendszer sem áll távol tőle, és azt is elvárja a játékosaitól, hogy akár meccs közben is tudjanak változtatni ezen.

Holland játékosok ünneplik a németek elleni, 4-2-es győzelmet 2019. szeptember 6-án az UEFA Euro 2020 selejtező mérkőzése után – Fotó: Odd Andersen / AFP
Holland játékosok ünneplik a németek elleni, 4-2-es győzelmet 2019. szeptember 6-án az UEFA Euro 2020 selejtező mérkőzése után – Fotó: Odd Andersen / AFP

Koeman távozása és Van Dijk kiesése miatt egyértelműen kijelenthető, hogy a hollandok bizonytalanabb helyzetbe kerültek így, hogy 2021-ben tartják az Eb-t, ám az is egyértelmű, hogy a fiatal keretből többeknek is jót tett az, hogy volt egy extra évük a fejlődésre. Wout Weghorst a legutóbbi szezonban tevékenyen hozzájárult a Wolfsburg sikereihez, és a holland bajnokságban játszó fiatalok közül is többen tartanak már ott, hogy egy jó Eb-szereplést ugródeszkának használjanak valamelyik topligába. A teljesen egészséges Memphis Depay ugyancsak extrán motivált lehet, mert idén nyáron lejár a szerződése a Lyonnál, egy jó teljesítménnyel pedig sok kérője akadhat majd.

A hollandok alighanem a középpályán lesznek a legerősebbek, még úgy is, hogy néhány nappal a kezdés előtt kiderült, hogy a unitedes Donny van de Beek sérülés miatt kénytelen kihagyni a tornát – a liverpoolos Georginio Wijnaldum mellett itt játszik Frenkie de Jong, a csapat első számú kulcsjátékosa. De Jong 2019-ben, egy rettentően sikeres ajaxos szezon után igazolt a Barcelonába, és bár az azóta kínlódó katalánoknál nem mindig volt zökkenőmentes a teljesítménye, biztos, hogy leginkább rajta áll vagy bukik a csapat sikere. A védelem gerincét a Serie A-ból érkező Stefan de Vrij és Matthijs de Ligt adják majd, de a tavaly nyáron a Manchester Citybe igazoló Nathan Akéra, vagy a PSV-ben az utóbbi időben kiváló teljesítményt nyújtó Denzel Dumfriesra is támaszkodhat majd De Boer. A kapuban továbbra is Martin Stekelenburg áll majd, de mögötte ott lesz a 2014-es vb Costa Rica elleni tizenegyespárbajának hőse, Tim Krul is.

Ahogy azt Koeman is kiemelte a távozásakor, a hollandok egyértelműen nem számítanak favoritnak a tornán, ezt pedig nemrég De Boer is megerősítette, mikor arról beszélt, hogy csapata a negyedik és a nyolcadik hely közé tehető az Eb-s ranglistán. Mint mondta, ahhoz biztosan elég jók, hogy eljussanak az elődöntőig, de nyilván az a céljuk, hogy győzzenek. Ehhez persze kiemelkedő csapategységre lesz szükség, ám ez Depay szerint meg is van. A hollandoknak az elmúlt időszak helyenként nem túl meggyőző eredményei és Van Dijk hiányának ellenére is minden esélye megvan arra, hogy csoportelsőként menjenek tovább, és ezen túl is érhetnek el sikereket. Pláne, ha elő tudnak szedni valamit abból, amit a németek elleni 4-2-es meccsen láttunk tőlük.

Ausztria

  • Szövetségi kapitány: Franco Foda
  • Legjobb Eb-eredmény: 13. (2008)
  • Kulcsjátékosok: David Alaba, Marcel Sabitzer, Aleksander Dragović, Saša Kalajdžić

Az osztrákok öt éve is szerepeltek az Eb-n, a nyitómeccset pont a mieink ellen játszották. Az akkor pályára lépő 14 játékosból heten most is tagjai a keretnek, nálunk csupán öten.

Az osztrák válogatott az Európa-bajnokság egyik titkos esélyese – írhattuk volna év elején, amikor két fergeteges év volt mögöttük. Tizennyolc meccséből tizenkettőt nyertek meg, csupán négy vereséget szenvedtek. Az Európa-bajnokságra csoportelsőként jutottak ki, a Nemzetek Ligájában feljutottak az A ligába. Igaz, már ekkor figyelmeztető jel lehetett, hogy igazán nagy válogatottak ellen nem játszottak.

A válogatottnak idén már nem ment. Három vb-selejtezőjén csupán a Feröer-szigeteket győzte le, Skóciában döntetlent játszott, Bécsben pedig, a Fehérvárhoz távozó Szabics Imre másodedző búcsúmeccsén katasztrofális, 4-0-s vereséget szenvedtek a dánoktól. Közvetlen Eb-felkészülési meccseik se sikerültek valami fényesen: Angliában 1-0-ra kikaptak, odahaza 0-0-t játszottak Szlovákiával.

Az osztrák válogatott játékosai köszönik a szurkolók támogatását, miután 2019 őszén kijutottak az Európa-bajnokságra – Fotó: Georg Hochmuth / APA / AFP
Az osztrák válogatott játékosai köszönik a szurkolók támogatását, miután 2019 őszén kijutottak az Európa-bajnokságra – Fotó: Georg Hochmuth / APA / AFP

A válogatottat 2018 januárja óta Franco Foda vezeti, az apai ágon olasz származású német, aki a játékospályafutását az osztrák Sturm Grazban zárta le, és annyira beleszeretett a városba, hogy egy egyéves kaiserslauterni kitérőt leszámítva el se ment onnan. A Sturmmal bajnokságot nyert, a Bajnokok Ligájába vezette. A német vonal amúgy is erős: a 26 tagú keretből 19-en játszanak a német Bundesligában.

A válogatott Foda alatt előbb három belső védővel kísérletezett – a németeket, oroszokat, svédeket is így verték, igaz, csak barátságos meccsen –, mára azonban az esetek túlnyomó részében a 4-2-3-1 dominál.

Az osztrák válogatott talán kapusposzton a legvékonyabb. A keret három kapusának összesen 15 válogatottsága van (a magyar keretben még a harmadik számú kapusnak, Bogdánnak is van 20), az idei tétmeccseken Alexander Schlager (LASK) állt a kapuban, a két barátságoson a Watforddal a Premier League-be visszajutó Daniel Bachmann, az őszi tétmeccseken a Wolfsburg kezdőcsapatából kiszorult Pavao Pervan.

A védelemben Aleksander Dragović (Crvena Zvezda) és Martin Hinteregger (Eintracht Frankfurt) összesen 145 válogatottsággal büszkélkedhet, a középpályát pedig az a David Alaba erősíti, aki a Bayern Münchenben (és vélhetően új klubjában a Real Madridban is) védőt játszik. Alabával együtt a keret más értékes és legjobb korban vagy még az előtt lévő játékosai is a középpályán találhatók: Marcel Sabitzer (Leipzig, 27 éves), Xaver Schlager (Wolfsburg, 23 éves), Konrad Laimer (Leipzig, 24 éves), Christoph Baumgartner (Hoffenheim, 21 éves).

Csatárposzton a mindössze 23 éves Saša Kalajdžić gondoskodott róla, hogy Foda kapitányban ne legyenek kétségek: az Admirából két éve 2,5 millió euróért Stuttgartba igazolt csatár piaci értéke ma 22 millió euró köszönhetően a Stuttgart színeiben a 2020-21-es idényben szerzett 16 bajnoki góljának.

Ukrajna

  • Szövetségi kapitány: Andrij Sevcsenko
  • Legjobb eredmény: csoportkör
  • Kulcsjátékosok: Ruszlan Malinovszkij, Olekszandr Zincsenko, Andrij Jarmolenko

Az ukrán válogatott az Eb előtt leginkább a Krímet is magába foglaló határokat ábrázoló meze miatt került be a hírekbe, de az alapján, amit az Eb-selejtezőn láthattunk tőlük, nem csak emiatt lesznek majd érdekesek. Ukrajna most szerepel harmadjára az Eb-n, de míg 2012-ben szervezőként volt bérelt helye, 2016-ban pedig pótselejtezőn vívta ki az indulás jogát, ezúttal csoportelsőként jutott ki a tornára, méghozzá a regnáló Európa-bajnok Portugália előtt. Ez óriási fegyvertény, és az is mellettük szólhat, hogy bár tavaly a Nemzetek Ligájában többször is alaposan kitömték őket, Svájcot és Spanyolországot is meg tudták verni egyszer. Az idei vb-selejtezőkön aztán négy 1-1-es döntetlent játszottak, többek közt a franciák ellen is, a legutóbbi két barátságos meccsüket pedig megnyerték.

A sikerekben egyértelműen komoly szerepe volt az AC Milan egykori legendájának, az aranylabdás Andrij Sevcsenkónak, aki elég jól összerakta a csapatot, dacára annak, hogy nem támaszkodhatott túl sok nagynevű játékosra. Sevcsenko a selejtezők során leginkább klasszikus, 4-3-3-as felállásban játszatta a csapatát, valószínűleg az Eb-n is ugyanerre lehet majd számítani tőle. A kapitányban nem sokan bíztak, mikor öt éve kinevezték a csapat élére, most viszont már azzal koronázhatja meg a sikereit, ha fennállása során először kivezeti a csoportkörből az ukrán válogatottat.

Ukrán játékosok ünneplik a győzelmet a Portugália elleni UEFA Euro 2020 selejtező mérkőzésük után 2019. október 14-én – Fotó: Vladimir Shtanko / Anadolu Agency / AFP
Ukrán játékosok ünneplik a győzelmet a Portugália elleni UEFA Euro 2020 selejtező mérkőzésük után 2019. október 14-én – Fotó: Vladimir Shtanko / Anadolu Agency / AFP

Az Eb-n Sevcsenko leginkább két középpályásra támaszkodhat, ami nem tűnik soknak, de ahogy az már kiderült, meglepően sokra lehet jutni ezzel is. Az egyik az Atalantában játszó Ruszlan Malinovszkij, akit mindenki imád Ukrajnában, egyrészt mert maximálisan odateszi magát a pályán, másrészt pedig mert igazi mintapolgár, így tényleg ideális alapanyag egy focicsapat arcának. A másik a Manchester Cityvel idén bajnokságot nyerő és BL-döntőig jutó Olekszandr Zincsenko, aki ugyan klubjában hátvédként játszik, de a válogatottban a középpályán is abszolút megállja a helyét.

Rajtuk kívül leginkább a West Hamben játszó csatárt, Andrij Jarmolenkót lehet még kiemelni, mint topligás játékost, illetve többen játszanak még Belgiumban, egészen pontosan a Gent, a Club Brugge illetve a Kortrijk színeiben. A külföldön játszók sorát Olekszandr Zubkov zárja, akit valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen tevékenyen kiveszi a részét a Fradi sikereiből. A 26 fős keret fennmaradó 18 tagja mind otthon játszik a Dinamo Kijevben, a Sahtar Doneckben vagy a Dnipro-1-ben – tíz, hét és egy játékost adnak ezek a csapatok –, de ez még előnyt is jelenthet, hiszen így sokkal jobban ismerik egymást a játékosok, mintha szerte a világon fociznának.

A szurkolók érthető módon nagy eredményeket várnak az ukránoktól, és az eddig látottak alapján abszolút lehet is számítani arra, hogy most először sikerül majd továbbjutniuk a csoportkörből. Ha a fiatal ukrán csapat egészséges tud maradni, akkor akár ezen túl is lehet majd keresnivalója, de azt azért a kapitány is kiemelte, hogy nem szabad túlgondolni a dolgokat. Az viszont biztos, hogy a mostani torna kiemelten fontos lehet az ukrán csapatnak, Sevcsenko ugyanis nemrég ismét beszélt arról, hogy szívesen edzené az AC Milant, így könnyen lehet, hogy négy év múlva már nélküle kell majd újrapróbálkozniuk.

Észak-Macedónia

  • Szövetségi kapitány: Igor Angelovszki
  • Legjobb Eb-eredmény: nem szerepelt még Eb-n
  • Kulcsjátékosok: Goran Pandev, Ezgjan Alioszki, Elif Elmasz, Enisz Bardhi

Ha létezik az Európa-bajnokságon a magyaron kívül magyaros válogatott, akkor az észak-macedón az. A keretben ott van a Fehérvárban futballozó Viszar Muszliu, az egykor a Vasast és az Újpestet erősítő Kire Risztevszki (AEL Limasszol), az ex-fehérvári Boban Nikolov (Lecce), a volt fradista Stefan Szpirovszki (AEK Larnaca) és az egész NB I.-ből az egyik legnagyobbat ugró idegenlégiós, az ex-újpesti Enis Bardhi, aki a Levante színeiben stabil La Liga játékossá nőtte ki magát.

Az észak-macedón válogatott alighanem most éli a legszebb időszakát. A Nemzetek Ligájában ugyan nem sikerült az újabb osztályváltás, mert csoportjukból az örmények jutottak fel a B ligába, az Eb-szereplésért folytatott rájátszásban viszont egy másik kaukázusi válogatottat, a grúzt legyőzve vívták ki a történelmi Eb-szereplést. A csoda aztán idén nem akárhogyan folytatódott: az első vb-selejtezőn ugyan Romániában kikaptak 3-2-re, utána viszont Liechtensteint 5-0-ra, a német válogatottat pedig idegenben 2-1-re verték meg. A közvetlen felkészülési meccseik sem sikerültek rosszul: Szlovénia ellen 1-1-et játszottak, Kazahsztánt 4-0-ra verték meg.

Az eredményekben kulcsszerepe van Igor Angelovszki szövetségi kapitánynak, meg persze annak, aki a posztján hagyta őt. A nem túl veretes játékoskarriert maga mögött tudó, edzőként a Rabotnički Skopjéval bajnokságot és kétszer kupát nyerő Angelovszki 2015 óta dolgozhat a posztján, nála régebb óta csak négyen vannak az Eb-re kijutott válogatottjuk élén: Joachim Löw a németeket, Didier Deschamps a franciákat, Vladimir Petković a svájciakat, Fernando Santos a portugálokat vezeti.

A klub játékosai jóval erősebb csapatokban játszanak, mint mondjuk tíz éve, amikor a ma is aktív, a válogatottat a grúzok elleni góljával az Eb-re lövő Goran Pandeven kívül nem igazán volt a válogatottnak topligás játékosa. (Nem beszélve a húsz évvel ezelőtti keretről, amikor a többség a hazai bajnokságban játszott.) Most a gyönge észak-macedón bajnokságból csupán három kerettag van, öten viszont a négy topliga valamelyikében játszanak. (Nálunk négyen mondhatják ezt el magukról.)

Goran Pandev harcol a grúz védővel a sorsdöntő, grúzok elleni meccsen – Fotó: Vano Shlamov / AFP
Goran Pandev harcol a grúz védővel a sorsdöntő, grúzok elleni meccsen – Fotó: Vano Shlamov / AFP

A válogatott legértékesebb, topligás játékosai többnyire a középpályán vagy csatárposzton játszanak. A csapat legendája az a Goran Pandev, aki először 2001-ben Törökország ellen volt válogatott, az Interrel nyert BL-t, olasz bajnokságot, kupát, ez utóbbit a Lazióval, a Napolival pedig kétszer is. Most a Genoában játszik, 37 évesen is volt neki hét bajnoki gólja, a válogatottban pedig 119 meccsen 37 gólt szerzett.

A védelemben a 29 éves Ezgjan Alioszki remek idényt futott a Leeds Uniteddel, 36 meccsen két gólt lőtt a világ legerősebb bajnokságában. A középpályán a csupán 21 éves Elif Elmasz a BL-ről éppen csak lemaradó Napoliban 33 meccsen két gólt szerzett. A még mindig csak 25 éves Enisz Bardhinak önmagához képest gyöngébben ment idén, de a stabil La Liga-csapatnak számító Levantéban így is pályára lépett 26 meccsen. A csapat ötödik topligása a jövő embere lehet, a 20 éves szélső, Darko Churlinov a Stuttgartban többnyire csereként 14 meccsen lépett pályára. 16 évesen és nyolc hónaposan ő volt a macedón válogatott legfiatalabb játékosa, amikor 2017 márciusában pályára lépett Belarusz ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!