Nagyon szeretném, ha megint megállna a forgalom a Körúton

A magyar futballválogatott 2016 után idén júniusban ismét Európa-bajnokságon vehet részt. Öt éve a csapat legfiatalabb tagja Nagy Ádám volt, aki mostanra már 46-szeres válogatott, és az átalakuló csapat egyik alapembere, minden évben volt legalább 8 meccse a válogatottban. 2016-ban még a Ferencváros középpályásaként utazott a tornára, és már az Eb alatt össznépi találgatás indult, hol kellene folytatnia a pályafutását. A Benficába kell-e mennie, vagy a francia Marseille-be, vagy esetleg Olaszország felé? Végül a Bologna ajánlatát fogadta el, onnan 2019-ben szegődött az angol másodosztályú Bristol Cityhez.

„Nekem is furcsa megszoknom, hogy ha minden jól megy, akkor az ötvenedik válogatottságom épp az Eb idejére esik. Felemelő érzés ez még most is, olyan, mint amikor először oda kerültem, ugyanaz a tűz ég bennem. Durva belegondolni, hogy én képviselem az állandóságot, miközben megvan a konkurencia, és sokan szeretnék lerángatni rólam a nyolcas mezt. Sok minden történt az öt év alatt, az Eb-n a hullám tetején voltunk, szerencsére az azt követő hullámvölgyek sem voltak tartósak” – kezdte a Telexnek a 25 éves Nagy, aki a portugálok elleni első meccs után ünnepli a születésnapját, és addigra már édesapa lesz, június elején születik ugyanis az első gyermeke.

Nagy hisz abban, hogy sok játékosnak fordulópontot hozhat a karrierjében egy jól sikerült torna, és többen kapnak majd jó szerződést, mint legutóbb.

A bristoli Dinamo

Összességében nem bánta meg, hogy 2016-ban a Bolognához szerződött, és nemcsak amiatt, mert megtanulta a nyelvet, így a válogatott szövetségi kapitányával, Marco Rossival például olaszul is társalog. Tisztában volt vele már a szerződtetésekor is, hogy itthon az olasz bajnokságot, a Serie A-t játékostemetőnek nevezik, és bár teljesen ő sem tudta megcáfolni, hogy ez így van, pozitív az összképe. Roberto Donadoni irányítása alatt általában játszott a Bolognában, a 2018 nyarán érkező Filippo Inzaghi bizalmát ugyancsak élvezte, az őt váltó szerb Szinisa Mihajlovics viszont csak egyszer-kétszer számolt vele, Nagy pokolinak nevezte azt az időszakot. Angliában aztán két év alatt elérte azt a meccsszámot, amit Olaszországban három év alatt lejátszott.

„Többre vágytam én is, Olaszországban Détári óta nem futott be senki karriert. De azért játszottam 50 meccset, ami hasznomra vált. Tudom, hogy közkedvelt topic az olasz bajnokságot nem a magyaroknak fekvőnek nevezni, és való igaz, a mi topligás játékosaink Németországból jönnek, ennek nyilván oka van. Ma már úgy látom, hogy erélyesebben kellett volna az edző tudtára adni, hogy nem vagyok elégedett, ha nem küld a pályára. Nem öncélú pufogásra gondolok, hanem markáns akaratra: márpedig velem nem teheti meg, hogy nem állít be a csapatba, mert nélkülem gyengébbek leszünk.

Hiszem, hogy a csapat megérzi azt a melót, amit én végzek, és nem úgy tűnik, hogy csak összevissza loholok a pályán.

Jó, hogy megtapasztaltam ezt is, mert eközben a személyiségem fejlődött. Még mindig eljuthatok egy nagy csapatba, ahová mindenki vágyik, nem késtem le semmiről. Két vagy három év múlva is megérkezhetek oda, és a majdani önéletrajzomban jól mutathat, hogy előtte a Bolognában, a Bristolban játszottam. Nem tettem le erről, és már biztosan jobban helytállnék, ha visszamennék” – elevenítette fel az időszakot.

Angol csapatában, a Bristolban a dinamó becenevet kapta, a drukkerek a fáradhatatlanságára utaltak ezzel, tetszett neki a név. Azonban nemcsak a robotolásban tűnt ki, új színnel gazdagodott a játéka, a Luton Town ellen gólt szerzett, és gólpasszt is adott.

Nagy furcsa bajnokságnak nevezte az angol másodosztályt, mert volt egy olyan szakasza, amikor úgy látszott, simán harcban lesznek a playoffért (ami a feljutásról dönt), a legvégére viszont visszacsúsztak a 18. helyre, noha bentmaradási gondjaik nem voltak. A keserédes jelzővel illette emiatt a saját szezonját, mert a lelkének a gól és a gólpassz igen jót tett.

A válogatottban mindenki csíp, rúg, harap

Úgy érzi, lezajlott egy generációváltás a válogatottnál, ami nem ment a sikeresség rovására, és ami feltétlenül dicséri a kapitányt, Marco Rossit. Olykor még a nagyobb nemzetek sem tudnak magas szinten teljesíteni, ha jelentős részben kicserélődik a csapat. Nagyon fontos jel, hogy ez Magyarországnak gördülékenyen sikerült, és az idősebb játékosokat megfelelően pótolták. Szoboszlai Dominik és Sallai Roland pedig még évekig ott lesznek a keretben. Az öt évvel ezelőtti alapcsapat védelméből Fiola Attila maradt, a középpályán rajta kívül Kleinheisler László, a csatársorban pedig egyedül Szalai Ádám a megmaradó.

Eközben szerkezetet is váltott a kapitány, a 3-5-2-es rendszerben játszik a csapat, ami Nagy szerepkörében minimális változást hozott, a csapat egésze viszont jobban teljesített. Ebben a felállásban attraktívabb a játékunk, ezt emelte ki új elemnek, bár nagyon nehéz az összehasonlítás a 2016-os csapattal. Arra nem is vállalkozott, hogy eldöntse a kérdést, jobb-e a mostani, mint Storcké.

„Egyszer sem volt sok időnk gyakorolni, általában csak 3-4 edzésre tudtunk összejönni, a kapitány ilyen rövid idő alatt is átadott mindent, amit csak lehet, és merészen kitartott az elképzelései mellett, tűzön-vízen átvitte. Úgy érzem, minden a helyén van. Mindenki tudja a játék közben, meddig mehet el egy letámadással, melyik pozícióban nem szabad már mozognia. Sikeréhes fiatalok, érett idősebb játékosok, és a cseresorból is jön megfelelő segítség. Mindenki csíp, rúg, harap, egy óraműben is kellenek apró fogaskerekek. A kinti török meccsen volt egy nagyszerű félidőnk, ami hitet adott, a második félidőben pedig Szoboszlai Dominik bombájával megszereztük a győzelmet.

Akkor átszakadt valami, és utána megmutattuk, nemcsak egyszer tudunk kimagaslóan játszani. Megtaláltuk az identitásunkat, ez egy nagyon fontos dolog.

Van, amikor a taktikai azt kívánja, hogy csak egyvalaki kap több védekező feladatot a középpályán, van, amikor több. Közhelyes, de a példánkra nagyon igaz, egységben az erő. Csak együtt, ahogy a szlogenünk is rendre ráébreszt erre az alapigazságra bennünket” – mondta Nagy.

Nem bomlott meg a csapategység Gulácsi miatt

A csapategység olyannyira központi kérdés, hogy a futballimádó miniszterelnök, Orbán Viktor is beszélt róla áprilisban szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. Ő baljósan közelített a kérdés felé, mert szerinte megbomlott az egység Gulácsi Péter véleménynyilvánításával. Nagy nem így látja.

„A korábbi jó hangulat uralkodott márciusban is, amikor három meccsre összejöttünk. Minden a szokásos volt, nem kell bennünket félteni, ha éppen oda kell szúrni egymásnak, egy közösség így működik. Nem azért nem beszéltünk a kérdésről, mert ne lenne véleményünk, vagy mert a buta focisták sosem mernek megszólalni. Gulácsi a Bundesliga egyik legjobb kapusa, nyugalmat ad a csapatnak, ha ő áll a kapuban.

Szoktunk mi világnézeti kérdésekről, közéleti dolgokról beszélgetni, mi is ebben a világban, ebben az országban élünk, de az edzőtáborba elsősorban a labdarúgás miatt megyünk, hogy jó koncepciót találjunk ki, megfelelő taktikát, amivel versenyképesek lehetünk a legnagyobb nemzetekkel szemben is.”

Mikor vágyjunk többre, ha nem most?

Nagy úgy gondolja, a futball már sokszor bebizonyította a kiszámíthatatlanságot, sokszor borultak az esélyek, kis nemzetek felemelkedtek, hiszen 2004-ben ki gondolta volna, hogy a görögök megnyerik a tornát, de ugyanígy a dánok is sikerrel fejezték be az 1992-es Európa-bajnokságot. Ha mindig az előzetesen jobbnak gondolt nyerne, akkor le sem kellene játszani a mérkőzéseket. Egy bibliai párhuzammal élt: Dávid és Góliát csatáját is az a Dávid nyerte, akinek minimális esélye volt.

„Miért ne lehetnénk most mi azok, akik elkezdenek outsiderként játszani, aztán ahogy haladunk előre az időben, kivívják a földrész megbecsülését. Most van egy hónapunk a precíz felkészülésre, a sok aprólékos videózásra, az összeszokásra. A mi versenyképességünkön ez az egy hónap csak javíthat. Azt is láttuk már számtalanszor, hogy jó játékosokból álló csapatok csak szenvednek, és három meccs után már nincs is folytatás. A tisztes helytállás fontos, de mikor vágyjunk többre, ha nem most, amikor ott lehetnek a szurkolóink, akikkel nem találkoztunk másfél éve. Valter Attila a Girón már megmozgatta egyszer a magyar drukkereket, én nagyon szeretném, ha megint megállna a forgalom a Körúton, és a futball megint népünnepélyt okozna.”