A doppingbotrányba keveredett sportlövő: Évek óta zaklatásnak vagyok kitéve

2021. május 22. – 13:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Először adott interjút Péni István sportlövő azután, hogy az indiai világkupaversenyen pozitív mintát adott, majd kezdeményezte önkéntes felfüggesztését a Nemzetközi Sportlövő Szövetségnél. Azóta kiderült, hogy szabotázs történt, ezért a sportlövő ott lehet a május végi eszéki sportlövő Európa-bajnokságon.

Péni a Nemzeti Sportnak adott interjújában arról beszélt, hogy amikor szembesült azzal, hogy pozitív lett a mintája, először magában kereste a hibát. Megnézték, hogy édesapjának – aki végig ott volt vele a versenyen – van-e olyan gyógyszere, amellyel érintkezhetett valamelyik táplálékkiegészítője. Végül D-vitaminját vizsgáltatták be, abban mutatták ki a vízhajtó hatású furoszemid nevű szert.

„Nagyon rosszul voltam. Azután, hogy március 19-én és 20-án bevettem a D-vitaminból, napokig erős hasmenésem volt, sokat kellett a mosdóba mennem, miközben napi egy pirítóson éltem. Részletezni nem szeretném, de iszonyatos volt”

– mondta.

Állapota ellenére így is három ezüstérmet nyert és egy világcsúcsot is lőtt. Egy ideig ugyan felfüggesztette a vitaminok szedését, hazatérve viszont újra beszedte azokat, amit újabb rosszullét követett. Ekkor kezdett gyanakodni.

Azt mondta, eleinte nem akarta elhinni, hogy megmérgezték. A lőtéren mindig mindenre odafigyel, a szobában pedig a felbontott vizes flakonokat azonnal kidobja. „Több irányba kezdünk nyomozni, de biztos voltam benne, hogy csak a szállodában volt lehetőség az idegenkezűségre, mégpedig akkor, amikor nem tartózkodtam ott. Felvettük a kapcsolatot az indiai hotellel, kikértük a felvételeket”.

Péni még a versenyeken is naplót vezet, aminek köszönhetően percre pontosan tudta, mikor hol volt; „fél óra alatt kiderült, hol a baki”, mondta.

„A felvételeken látszik, hogy édesapámmal meggyőződtünk arról, hogy az ajtónk zárva van, 10 óra 19 perckor kiléptünk a szobából, majd 10 óra 36-kor megjelent valaki, belépett oda, és 45 percig ott tartózkodott. Hangsúlyozom: én senkinek sem adtam engedélyt erre”

– tette hozzá.

A sportlövő az interjúban arról is beszélt, hogy edzője már 12 éves korában figyelmeztette arra, hogy készüljön fel arra, hogy tehetsége miatt „zaklatásnak lesz kitéve”. Péni azt állítja, azóta irigységből folyamatosan igyekeznek a rossz hírét kelteni az eredményei miatt. A csapatfotón kiszurkálták a szemeit. Sorra kapja a zaklató üzeneteket, a verbális támadásokat lőtéren, a szállodában és dobogón. Ezek pedig hatással vannak az életére.

„Tudtam, hogy a tokiói játékokra sem vezet sima út, de ami történt, az elfogadhatatlan, és felháborítónak kell éreznie a közösségünk valamennyi tagjának. Amit velem tettek, a fair play szellemétől igen messze áll, az elkövetőre nem is tudok sportemberként tekinteni többé”

– tette hozzá Péni.

A Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ) elnöksége szerdán döntött arról, hogy fegyelmi eljárást kezdeményez az Európa- és világbajnok sportlövő, Sidi Péter ellen, de addig is felfüggesztette versenyengedélyét. A gyanú szerint ugyanis Sidi tört be Péni szobájába az indiai világkupaversenyen.

Sidi Péter május 20-án közleményben utasította vissza a vádakat. Nehezményezte azt is, hogy a szövetség őt meg sem hallgatta a szállodai videóval kapcsolatban, amit hiába kért ki ő is és ügyvédje is, még nem kapta meg. Szerinte az eljárás is törvénytelen, mert nem a fegyelmi bizottság indította, hanem az elnökség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!