Király Gábor elutasította a felkérést, hogy Petry utódja legyen a Herthánál

2021. április 7. – 17:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A német Bild azt írta, hogy a nyilatkozata miatt menesztett Petry Zsolt helyett Király Gábor lehet a Hertha BSC futballklubjának új kapusedzője. Király azonban cáfolta ezt az értesülést.

A Bild szerint a berlini klub az idény hátralévő hét mérkőzésére szerződtetné le egykori klublegendáját. Király 1997 és 2004 között volt a Hertha kapusa, a jelenlegi vezetőedző Dárdai Pál csapattársaként, emiatt is tűnt ésszerűnek a leigazolása. A Bild a Herthát is megkérdezte a lehetséges szerződtetésről, de a klub nem kommentálta az értesülést.

Király Gábor a 2016-os futball-Európa-bajnokságonFotó: Kisbenedek Attila/AFP
Király Gábor a 2016-os futball-Európa-bajnokságonFotó: Kisbenedek Attila/AFP

Megkerestük Király Gábort az ügy miatt, aki cáfolta a Bildet a Telexhez eljuttatott nyilatkozatában, néhány mondata viszont utal arra, hogy megkeresték a feladattal.

„A pályafutásom és a Berliben töltött hét év ismeretében talán nem meglepő, hogy a Hertha mindig is különleges klub volt számomra, amely fontos helyet foglalt el a szívemben, és ez így van a mai napig is. Megtisztelő, hogy felmerült a nevem, mint, aki segítségére lehet volt egyesületemnek a bennmaradásért folytatott küzdelemben. Nekem azonban most Magyarországon, Szombathelyen vannak feladataim. Az általam indított és mintegy 250 sportolót foglalkoztató Király Sportegyesület a független belga Double Pass auditjának eredményeként nyártól B szintű tehetségközpontként működhet tovább, ami az elkövetkezendő hetekben, hónapokban rengeteg szakmai, szervezési munkát igényel. Olyan napi feladatokat, amelyekből nem lehetséges az egyik pillanatról a másikra kiszakadni. Köszönöm Arne Friedrich sportigazgató és Dárdai Pál vezetőedző bizalmát, biztos vagyok benne, hogy megtalálják a mostani helyzetre a lehető legjobb szakmai megoldást, és a Hertha nyártól továbbra is a Bundesliga elsősosztályban szerepel majd!”

A most 45 éves Király 108-szor védett a válogatottban, a Hertha után védett az angol Premier League-ben, a Crystal Palace játékosa volt három idényen keresztül, kölcsönben játszott a West Hamben és az Aston Villában, majd a Burnleyhez került. 2009 és 2014 között visszatért Németországba, az 1860 München játékosa lett, majd pár meccsre beugrott az angol Fulhamhez, végül nevelőegyesületében, a Haladásban fejezte be játékospályafutását 2019 tavaszán.

A Herthánál keddig Petry Zsolt volt a kapusedző, de egy Magyar Nemzetnek adott interjúja miatt távoznia kellett a klubtól. Petry az interjúban Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállását kritizálta, majd arról beszélt, hogy az európai bevándorlás-politika az erkölcsi leépülés megnyilvánulása

A témában írt véleménycikkünket itt találják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!