Hamilton meggyógyult, versenyezhet a szezon utolsó Forma-1-es hétvégéjén

2020. december 10. – 20:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Negatív lett a hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton koronavírustesztje, így részt vehet a szezon utolsó versenyhétvégéjén Abu-Dzabiban, írja az MTI.

A Mercedes 35 éves brit pilótája a múlt hétvégén nem állt csapata rendelkezésére a Szahíri Nagydíjon, miután kiderült, hogy elkapta a koronavírust. Helyét honfitársa, George Russell (Williams) vette át, akit pedig a teszt- és tartalékversenyző Jack Aitken helyettesített.

Hamilton kedden a közösségi oldalán azt írta, már jobban érzi magát, erőnléti edzést is végzett, a világbajnokság szezonzáró futamán pedig ott akar lenni. Hamilton eddig Bahreinben tartózkodott, és mivel csütörtökön lejárt a karanténkötelezettsége, elutazhatott Abu-Dzabiba.

A Bahreinben rendezett Szahíri Nagydíjon a 22 éves Russell sokáig az élen állt, de a csapat boxutcai hibája, valamint egy defekt miatt végül csak kilencedik lett.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!