Őrült futam a sivatagban: Sergio Pérez az utolsó helyről nyerte a Szahíri Nagydíjat

Legfontosabb

2020. december 6. – 20:28

frissítve

Őrült futam a sivatagban: Sergio Pérez az utolsó helyről nyerte a Szahíri Nagydíjat
Fotó: Mark Thompson/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A Szahíri Nagydíj néven futó második bahreini versenyt egy másik vonalvezetésű pályán rendezték, az új nyomvonal elég extrémre sikerült, már ami a rövidéseget és az egyszerűségét illeti. Ross Brawn, az F1 sportszakmai igazgatója az oválpályákhoz hasonlította egyszer. Ez persze túlzás, de a 3,5 kilométer hosszú nyomvonal így is csupán 11 kanyart tartalmaz, a pálya nagy részét 3 hosszú egyenes teszi ki. Emiatt aztán az F1 történetének leggyorsabb köreit tették meg ezen a pályán a pilóták, a pole pozíciót megszerző Valtteri Bottas 53,377 másodperc alatt ért körbe az időmérő edzésen, amivel megdöntötte Niki Lauda 1973-es 58,790 másodperces rekordját. A rendkívül rövid körök miatt a mezőnynek 87 kört kellett megtennie a versenyen. Összehasonlításképpen a szintén nem túl hosszú monacói pályán 78 kört mentek tavaly. Daniel Ricciardo, a Renault ausztrál pilótája arra számított, hogy a pálya rövidségre miatt hoszú vonatozás alakul majd ki, oda-vissza fogják egymást előzgetni a versenyzők.

Élete lehetőségét kapta George Russell

Két hiányzó is volt a Szahíri Nagydíjon. A Haas francia pilótája, Romain Grosjean egy hete szenvedett horrorisztikus balesetet Bahreinben: 221 kilométer/órás sebességgel csapódott bele a szalagkorlátba, autója kettészakadt az ütközéstől, és kigyulladt. Grosjean 28 másodpercet töltött a lángok között, de csodával határos módon csak a kézfején és a bokáján szenvedett kisebb égési sérüléseket. A pilóta a baleset után úgy nyilatkozott: volt, egy pont, amikor elfogadta, hogy meg fog halni. Grosjeant a brazil Pietro Fittipaldi, a korábbi F1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája helyettesítette. Nem sokkal a Szahíri Nagydíj rajtja előtt kiderült, hogy valószínűleg a balesettel végződő bahreini futam volt Grosjean karrierjének utolsó F1-es versenye, mivel a franciának nincs szerződése 2021-re.

Romain Grosjean a balesete után – Fotó: Bryn Lennon/Getty Images
Romain Grosjean a balesete után – Fotó: Bryn Lennon/Getty Images

Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton sem volt ott a rajtrácson, a brit koronavírusos lett, helyére a williamses George Russellt ültette be a Mercedes. A fiatal pilót a mezőny leggyengébb autójából egyből a legerősebbe ült át. Russell élt is a lehetőséggel: megnyerte az első szabadedzést, majd második lett az időmérőn, mindössze 6 ezredmásodperccel elmaradva Bottas idejétől. Értelemszerűen ez volt Russell F1-es karrierjének legjobb rajtpozíciója, és ahhoz képest, hogy eddig még pontja sem volt, máris esélye nyílt a győzelem, de legalábbis egy dobogóshelyezés megszerzésére. (A Williams Jack Aitkennel pótolta Russellt, ő és Fittipaldi is először indult F1-es versenyen.) A harmadik rajthelyet Max Verstappen (Red Bull) szerezte meg, mögötte Charles Leclerc végzett a Ferrarival.

Leclerc amatőr hibája okozta Verstappen vesztét

Russell nem szeppent meg az előkelő rajthely miatt, a rajtnál simán megelőzte Bottast és az élre állt. Az indulás után nem sokkal jöhetett is be a biztonsági autó, a két Mercedes mögött ugyanis többen is ütköztek: Leclerc megpróbált bevetődni Sergio Pérez (Racing Point) mellé, de rosszul mérte fel a féktávot és kiütötte a mexikóit. A Ferrarinek kitört az bal első kereke, Pérez viszont egy gyors szervizelés után vissza tudott állni a versenybe, az utolsó helyről folytatta.

A jól rajtoló Verstappen is áldozatául esett Leclerc hibájának: megpróbálta kikerülni Pérezéket, csakhogy a poros bukóterébe keveredve már nem tudott lefékezni a gumifal előtt. Mérgében nagyon rúgott a gumifalba, miután kiszállt az összetört Red Bulljából. A baleset legnagyobb nyertes Carlos Sainz volt a McLarennel, a spanyol a harmadik helyre jött fel Leclerc és Verstappen kiesésével.

Az újraindításnál Russell megőrizte az első helyet, mögötte Sainz és Bottas oda-vissza előzgette egymást, a csatából végül a finn jött ki győztesen. Sainzot követően Daniel Ricciardo-Daniil Kyvat-Lance Stroll-Pierre Gasly-Lando Norris és Alex Albon volt az első 10 sorrendje.

A versenytáv negyedénél Russell előnye 2 másodperc volt Bottasszal szemben, a finn nem igazán tudott közel kerülni a brithez, aki életében először vezetett F1-es futamot. A mezőny hátsó felében a rajt után pórul járó Pérez brutális tempót diktált, egymás után előzte meg riválisait, a 23. körben már a 9. helyen autózott.

A Mercedesek közül Russell jött ki először friss abroncsokért a 46. körben, Bottas három körrel később követte. A boxkiállások után Russell még tudta is növelni előnyét Bottasszal szemben, akinek az 50. körben már több mint 8 másodperc volt a hátránya. Mindketten kemény keverékű gumit kaptak, tehát egyikük sem tervezett több kiállást. Az utolsó dobogós helyért Stroll, Ricciardo, Ocon, Sainz és a bámulatos felzárkozást bemutató Pérez harcolt. A mexikói az 58. körben Pérez Strollt, majd pedig Ocont is megelőzte, és feljött a harmadik helyre.

Hihetetlen hiba a Mercedesnél

A 62. körben Jack Aitken leszakadt első szárnya miatt megint beküldték a biztonsági autót, ezért mindkét Mercedes kiállt a boxba új gumikért, ebből lett a baj.

Valószínűleg az történhetett, hogy a szerelők összecserélték a szetteket, Russell Bottas gumijait kapta meg, ezért a következő körben újból ki kellett állnia.

Bottas sem járt jobban, hosszú másodperceket töltött a boxban, mire a szerelők visszatették a már használt gumikat. A hihetetlen bénázás miatt alaposan visszaestek a Mercedesek, az addig vezető Russell az 5., Bottas pedig a 4. helyen folytatta a versenyt. Az első helyet Pérez örökölte meg, utána Ocon és Stroll kövekezett. A második újraindítás után Russell megelőzte Bottast, feljött a negyedik helyre. A 73. körben már második volt, egy kör alatt letudta Strollt és Ocont is, és a frissebb gumikon üldözőbe vette a vezető Pérezt.

Valtteri Bottas boxkiállása Fotó: Mark Thompson/Getty Images
Valtteri Bottas boxkiállása Fotó: Mark Thompson/Getty Images

Itt még nem volt vége a drámának: 8 körrel a futam vége előtt Russell hátsó defektet kapott, negyedszerre is ki kellett mennie a boxba, amivel el is szálltak győzelmi esélyei. Ocon ezzel feljött a második helyre, Stroll volt a harmadik.

Az utolsó körökben már nem változott az első három sorrendje, az utolsó helyről felzárkozó Sergio Pérez megnyerte élete első futamát, Ocon lett a második, Stroll a harmadik.

Ocon számára is mérföldkő a Szahíri Nagydíj, a Renault francia pilótája először állt a dobogón. Péreznek még nincs szerződése a következő évre, hatalmas meglepetés lenne, ha győzelme után is így maradna. A peches Russell őrült hajrát mutatott be az utolsó körökben, egészen a 9. helyig jött fel a friss gumikon, ezzel megszerezte első világbajnoki pontjait. Valószínűleg ez nem fogja vígasztalni az elbukott győzelem után, és még az is elképzelhető, hogy a gumik felcserélése miatt később megbüntetik.

A Szahíri Nagydíj végeredménye:

Győzelmével Pérez feljött a világbajnokság negyedik helyére, 13 ponttal előzi meg a 112 pontos Ricciardót. Az összetettben második Bottas minimálisan növelte előnyét a Bahreinben nullázó Verstappennel szemben, mindössze 6 pont választja el őket. A konstruktőri bajnokság állása is változott, a Racing Point megelőzte az addig harmadik helyen álló McLarent, a két csapat között 10 pont van. Matematikailag még a Renault is odaérhet a harmadik helyre, de a francia csapat hátránya már 22 pont, és már egy futam van hátra.

A 2020-as világbajnokság utolsó futamát egy hét múlva Abu-Dzabiban rendezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!