A törökök ellen már a világbajnokságért is játszik a futballválogatott

2020. november 18. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

A legértékesebb játékos, Szoboszlai Dominik nélkül, de önbizalommal tele készül a magyar futballválogatott a Nemzetek Ligáját lezáró szerda esti mérkőzésre. Az eddigi várakozás feletti szereplést meg lehet koronázni egy újabb nem várt eredménnyel a törökökkel szemben.

A magyar futballválogatott szerencsés átszervezéssel maradhatott a Nemzetek Ligája (NL) B divíziójában, és amikor megkapta az ellenfeleket a sorsoláskor, szinte biztosan nem számolt senki öt forduló után nyolc ponttal. A szerbektől sikerült négy pontot elrabolni (1-0 és 1-1), az oroszokkal Moszkvában játszottunk gól nélküli döntetlent a 3-2-es hazai vereség után. A törököket idegenben vertük (1-0), és a szerda esti visszavágón az lesz a tét, hogy a magyar csapat végezhet-e a csoport első helyén.

Egy győzelem a törökökkel szemben már a csoport első helyét jelenti abban az esetben, ha az oroszok nem nyernek Belgrádban. (A két meccs természetesen egy időben kezdődik.) A szerbek eddig még nyeretlenek, de nyilván nem így szeretnék befejezni szereplésüket, ráadásul hiába a nagy nevekből álló társulat, nem mehetnek az Európa-bajnokságra sem.

A tét nélküli sorozat óriási tétje

A Nemzetek Ligája látszólag tét nélküli sorozat, a kedélyes barátságos meccseket váltotta fel, de most nekünk tétje is van, és nem is csekély. A magyar győzelem és az orosz pontvesztés, illetve a magyar döntetlen és az orosz vereség kombinációja ugyanis az A divízióba repíteni a válogatottat. Ezt azt jelentené, hogy Európa papíron 16 legjobb csapata közé kerülne a magyar, ami mindenképp elismerésre méltó, még ha a bosnyákok vagy az izlandiak pillanatnyi teljesítményén látszik is, szenvednek a legjobbak közt, még nem nyertek meccset.

Ha már megvan a csoportelsőség, akkor pedig el lehet játszani a gondolattal: mi van, ha ez az első hely a vb-selejtezők jövő novemberi vége után még felértékelődik.

Az NL-ből ugyanis két nemzet csatlakozhat a vb-selejtezők csoportjainak 10 második helyezett csapatához a selejtezők rájátszásában. (A 10 első helyezett automatikusan kijut a vb-re.) A 12 csapatot három részre bontják, és egy-egy meccsen, elődöntő és döntő formájában játszhatnak a szekciók első helyéért, a győztesek pedig kijutnak a vb-re.

Ha az NL A divíziójának győztes csapatai a selejtezőkön kijutnak egyenes ágon, amire minden esély megvan, akkor a B divízió csapataira száll át a részvételi jog a rájátszásban. Persze ha a magyar csapat nem nyeri meg a csoportját, akkor a vb-rájátszás lehetősége azonnal elúszik, mert csak a csoportok győztesei vehetnek részt a további versenyben.

Komplikált még minden, hiszen még el sem kezdődött, mindenesetre ha lenne a talonban egy szerda este kivívott csoportelsőség, az nem jöhet rosszul. Ezt láttuk az Izland elleni meccsen is, hiszen az NL-ben kaptuk meg a pótvizsga esélyét, hogy aztán Eb-részvételt érő fordítását láthassuk a Puskás Arénában Izlanddal szemben.

A szervezettség megtartása a kulcs

Na, de vissza a ránk váró ellenfélhez. A törökökre is igaz, mint az eddigi valamennyi ellenfelünkre, hogy jobbak a világranglistán. Ők a vb-selejtezők sorsolását a második kalapból várják, míg bennünket garantáltan a harmadik kalapba osztottak be. Ám épp az eddigi meccsek alapján lehet bizakodni, hogy nem elérhetetlen egy győzelem. A törökök jobb csapatokban futballoznak, Magyarország ezt a kinti, győztes meccsen a csapategységgel ellensúlyozta.

A kép közepén lévő Kalmár Zsoltra fontos szerep hárul – Fotó: Kisbenedek Attila/AFP
A kép közepén lévő Kalmár Zsoltra fontos szerep hárul – Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Most persze sok hiányzó lesz a múlt csütörtöki kezdőhöz képest. A német légiósok: Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szalai Ádám és Sallai Roland már visszatértek klubjaikba. Szoboszlai Dominik is már Ausztriában van, de a szerbek ellen egy Nikolics Nemanja-Kalmár Zsolt összjáték hozta az egyenlítő gólt. Szoboszlai pontrúgásai hiányozni fognak, de Kalmár nyilván ég a bizonyítási vágytól, és ha az elmúlt mérkőzéseken tapasztalt magas fokú szervezettségből nem enged a csapat, akkor a törökök ellen is lesznek helyzeteink, lesz esély a gólszerzésre.

Ha a szervezettség megbomlik, az más, de eddig nem láttunk arra a példát, hogy valaki kiesett volna a szerepéből, elcsúszott volna az alakzat. Nyolc nap alatt háromszor jól teljesíteni nem könnyű, nem szokott ehhez hozzá a mostani keretben lévő egyetlen futballista sem.

Egy biztos: sokan szeretnék bizonyítani Marco Rossi szövetségi kapitánynak – aki ezúttal sem lehet ott a kispadon a koronavírus-fertőzése miatt –, hogy számíthat rájuk, nemcsak most, hanem jövőre is, az Eb-csapat kijelölésénél. A sokszor hiányzó önbizalom most megérkezett, veszítenivaló pedig valójában a cikk elején említett vb-selejtezős pozíció ellenére sincs. Emellett a csapatra az elmúlt időszakban jellemző volt a nyugodtság, ha hátrányba került, akkor higgadtan építkezett.

Gera Zoltán helyettesíti a kapitányt, aki az U21-es csapat kapitánya Fotó: AFP, Kisbenedek Attila
Gera Zoltán helyettesíti a kapitányt, aki az U21-es csapat kapitánya Fotó: AFP, Kisbenedek Attila

A török kapitány Senol Günes, akivel a legnagyobb sikerét, egy vb-bronzot ért el a válogatott még 2002-ben. Günes egy nyilatkozatában arra utalt, hogy szeptember elején még nem voltak a legjobbjaik játékban, ezért nem találták a megfelelő ritmust a magyar győzelemmel végződő hazai meccsükön, most ellenben igen, így kedvezőbb helyzetből várják ezt az összecsapást.

Ilyen alapállásból indulunk, a találkozó 20.45-kor kezdődik a zárt kapus Puskás Arénában. A fogadóirodák a törököket látják esélyesebbnek, de eddig a sorozatban talán nem is volt olyan meccs, ahol a magyarok lettek volna az esélyesebbek.

  • A csoport állása: 1. Oroszország 8 pont, 2. Magyarország 8, 3. Törökország 6, 4. Szerbia 3.
  • Várható kezdőcsapat: Dibusz – Botka, Lang, Szalai – Fiola, Nego, Nagy, Sigér, Holender – Kalmár – Nikolics
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!