A koronavírusos Marco Rossinak már egyáltalán nincs tünete

2020. november 14. – 14:35

Másolás

Vágólapra másolva

„Sokkal jobban vagyok, szombat reggelre minden tünetem elmúlt”

– mondta az online sajtótájékoztatóján Marco Rossi, a jövő évi Európa-bajnokságra kijutott magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki a betegsége miatt nem lehetett ott a csapat csütörtök esti pótselejtezőjén Izland ellen. Helyette otthonában a szintén megfertőződött feleségével együtt nézte az Izland ellen 2-1-re megnyert meccset.

Az 56 éves Rossi a következő, vasárnapi találkozóról kifejtette, sokkal könnyebb dolga lesz a játékosait motiválni a sikeres Eb-kvalifikáció után, mint szerb kollégájának, akinek csapata csütörtökön 11-esekkel elbukott az utolsó akadályban Skócia ellen.

„Fontos kiemelni, váratlan a jó szereplésünk a Nemzetek Ligájában, mert mindhárom riválisunk kerete erősebb. A szerb együttest nagyon jó játékosok alkotják, de ha sikerül csapatként fellépnünk, akkor felvehetjük a versenyt velük” – jelentette ki Rossi, aki a csapatmunkát, a taktikai utasítások betartását és a nehéz helyzetekben való helytállást jelölte meg kulcsfontosságúnak ahhoz, hogy a nemzeti együttesnek jó esélye legyen a győzelemre a vasárnapi találkozón is.

Rossi, akinek elődei közül Egervári Sándor és Bernd Storck is gratulált, arról is beszélt, hogy a már több mint kétéves tevékenységéről az átfogó értékelést meghagyja másoknak, de kiemelte: az mindenképpen látványos, hogy hány pontot gyűjt a gárda és milyen erősségű csoportokban. Szerinte a világbajnoki ezüstérmes horvátok, az Európa-bajnoki elődöntős walesiek, továbbá az izlandiak, a törökök és a szerbek legyőzése nagy fegyvertény, mert mind az öt válogatott magasabban jegyzett, mint a magyar.

Azt is megemlítette, hogy lezajlott egy generációváltás, a 2018-ban kihirdetett első és a mostani keret összetételében kétharmados az eltérés. Hozzátette a mentális felkészültségben sokat lépett előre a válogatott, mert most már nyomás alatt is képes támadásba lendülni. Az Izland elleni sikert követően elsősorban megköszönte a játékosok munkáját és hozzáállását. A találkozóval kapcsolatban pedig elárulta, helyettesével, Cosimo Inguscióval szakaszos volt a kapcsolata a meccs közben, míg Gera Zoltánnal állandó. Megjegyezte, a 88. perces egyenlítést követően elsősorban a hosszabbításra készültek, ennek fényében megbeszélték a hatodik cserét, amire végül nem került sor, mert Szoboszlai Dominik gólja a 92. percben eldöntötte az összecsapást.

A Telex legfrissebb híreiért ide kattintson! »»»»»»»»»

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!