Szoboszlai húzóra leküldött egy pálinkát a szurkolókkal

Kiforrott technikával emelte az üveget, az ital csont nélkül gördült le a torkán.

Varga Mihály olyan filmmel illusztrálta a magyar filmtámogatás sikerét, amit nem is itt forgattak

„Az egész film alatt csodálatos budapesti hátteret látunk” – mondta a Mission: Impossible – Fantom protokollról. A film két perce játszódik Budapesten, annak is a felét Prágában vették fel.

A magyar és az olasz Sparban is akciós ugyanaz a paradicsomszósz, a folytatást már sejtheti

Azért feltesszük a kérdést: hol olcsóbb és mennyivel?

Milyen Balenciaga?! Az IKEA törülközőszoknyája sokkal menőbb és olcsóbb is

A párizsi luxusdivatház piacra dobott egy szoknyát, ami igazából egy törülköző. De erre a célra a svéd bútoráruháznak is van megoldása.

Mi Hasznákként hivatkozott a Mi Hazánkra a Mandiner, a párt kiakadt

A Mi Hazánk szerint a kormánypárti lap ezzel süllyedt olyan, „sajtóterméknek nehezen nevezhető lapok szintjére”, ahol „bevett gyakorlat az olvasók sunyi manipulálása, szándékos félretájékoztatása.”

Még sosem volt ennyire aktuális Győzike nagyon kígyója, mint most

A TV2 Párharcában a szájába kellett vennie egy állatot. Emlékeznek még a Celeb vagyok, ments ki innen!-re?

Csodás inflációs grafikonnal büszkélkedik a Ripost, csak hiányzik róla pár dolog

Természetesen pótoltuk őket olvasóink kedvéért.

A külföldi sajtó összeboronálta Vajna Tímeát Arnold Schwarzeneggerrel

Nyáron a színész otthonában bukkant fel a magyar üzletasszony, most Los Angeles utcáin fotózták le őket, ahogy együtt bicikliztek.

Nagy István: Mindig jól megkritizálom az öcsém kolbászát, ő meg kontráz, hogy nem is való az belém

Az agrárminiszter a gyerekkoráról, a testvérei közötti szívatásról és Bige Lászlóról is beszélt egy interjúban.

Toroczkai majdnem visszaszólt Azahriahnak, de aztán inkább a médiát és az Instagramot gyalázta

A popsztár gúnyolódására csak annyit mondott, hogy a siker nem tesz tévedhetetlenné, és Párizsban rossz a közbiztonság.

Kövess minket Facebookon is!