Szóval az egész úgy kezdődött, hogy olvasónk, Ákos kedd este felszállt a Győrből Szentgotthárd irányába közlekedő Savaria IC-re. Úgy tűnt, hogy az utazás gördülékenyen folyik majd le: a vonat időben indult Győrből, kényelmesek voltak az ülések, ment a fűtés.

„Az öröm nem tartott sokáig, mivel még Enese határában bemondták a hangos bemondón, hogy Csorna és Répcelak között valakit elütött a vonat, és ezért Csornától pótlóbuszok fognak közlekedni egészen Répcelakig. Nyilván sajnálatos esemény, nem a MÁV hibája” – írta olvasónk. Csakhogy innen elkezdtek szaporodni a bonyodalmak.

Ákos beszámolója szerint a csornai vasútállomáson „eleinte egy busz állt bent, senki nem tudott semmit, a buszsofőr kezét széttárva mutogatta, hogy ő még azt sem tudja, hogy pontosan meddig kell mennie a busszal, Répcelakig vagy Szombathelyig”. A MÁV lapunknak küldött válasza szerint a vonat pótlására Csornán egy helyközi járatról irányítottak át egy buszt, de előre megadták a pótlás viszonylatát.

Később érkezett egy második busz is, így az első buszra felpréselődött utasok megkönnyebbültek. De Ákos szerint ennél sem volt tiszta, hogy pontosan merre megy majd. Végül csak elindult mindkét busz, aminek fedélzetén szájról szájra terjedtek az információk arról, hogy merre mennek.

„Kb. 3 percre jártunk Répcelaktól amikor azt vettem észre, hogy visszafelé megyünk, természetesen ezt se közölte senki az utasokkal” – írta olvasónk, aki közben Google Maps segítségével követte az útvonalat. Kiderült, hogy két embert Csornán hagytak a buszok, ráadásul nem is akárkiket:

„Visszaértünk Csornára, már másodszorra, és mindenki kíváncsian nézte az ablakból, ki lehet az a két ember, aki ottmaradt. Hát kiderült, hogy a két kalauz.”

A MÁV kérdésünkre elismerte, hogy „a gyors haváriakezelésbe sajnos kisebb hiba csúszott”. Azért is kellett a két jegyvizsgálóért visszamenni, mert nélkülük a Répcelakon várakozó pótvonat sem tudott volna elindulni. „Érintett utasaink elnézését kérjük, megértését pedig köszönjük!” – írták lapunknak.

Ami a történet végét illeti, minden jó, ha a vége jó: a csornai kitérő után a pótlóbusz sikeresen beért Répcelakra. Ott már várta a megviselt idegzetű utasközönséget a másik szerelvény, amivel – késve – eljuthattak a célállomásokra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!