Külföld
Zelenszkij: Hírszerzésünk 155 kínai állampolgárt azonosított, akik Oroszország oldalán harcolnak
Az ukrán elnök azt állítja, hogy a kínaiakat az oroszok toborozták.
Macron szerint Franciaország hónapokon belül elismerheti a palesztin államot
A francia elnök szerint így fel tudnának lépni azok ellen, akik kétségbe vonják Izrael létjogosultságát.
Az Amazon sorra mondja le a kínai megrendeléseit Trump vámjai miatt
Székekre, rollerekre, légkondicionálókra és más árucikkekre vonatkozó megrendeléseket is visszavont a cég.
Részeg volt az egyik pilóta, ezért leszállították a gépről a dublini repülőtéren
A szúrópróbaszerű ellenőrzés után a pilóta engedélyét bevonták, és eljárást indítottak ellene.
Még a karácsony is más lesz Amerikában, ha maradnak Trump vámjai
A karácsonyi dekorációk gyártói még várják az amerikai megrendeléseket, de félő, hogy sok vevőt veszítenek a vámok miatt.
Trump szerint a vámmal sújtott országok „nyalják a seggét” azért, hogy megegyezhessenek
Szerinte az erős ellenállást tanúsító Kína is meg akar egyezni, csak nem tudja, hogyan kezdjen hozzá – mondta az elnök egy republikánus rendezvényen.
Az Egyesült Királyságban nyílik meg Európa első, gigantikus Universal-élményparkja
A vidámpark 2031-re épülhet meg, Keir Starmer várakozásai szerint a beruházás nem csak helyi szinten, hanem az egész országban a gazdasági növekedés motorja lesz.
Szijjártó brüsszelezve ismételte el, hogy a kormány nemmel szavaz az uniós viszontvámokra
A legfontosabb, hogy „Brüsszel” ne rontsa tovább ezt a helyzetet, mondta az EU tagállamainak szavazása előtt.
Trump vámjai kezdik aggasztani a republikánusokat, van, aki vérfürdőtől tart a félidős választáson
Trump vámjai miatt az őt eddig szinte mindenben támogató republikánus politikusok is forgatják a szemüket. Félnek, hogy a választók őket fogják büntetni az elnök gazdaságpolitikája miatt. A...
„Szirszkijnek mennie kell” – élesen kritizálta az ukrán hadsereg vezetőjét a nemrég kiugrott...
Bohdan Krotevics, az Azov-brigád korábbi vezetője szerint Szirszkij parancsai már-már a bűncselekmény kategóriáját súrolják.













