Három lépés az egészséges fogakért (x)

2023. október 25. – 10:56

Három lépés az egészséges fogakért (x)
Fotó: Shutterstock

Másolás

Vágólapra másolva

A szájüregi betegségek a legelterjedtebb nem fertőző betegségek közé tartoznak. Magyarországon is sokan küzdenek ezek leggyakoribb formáival, a fogszuvasodással, a fogágybetegséggel vagy a fogvesztéssel. A háromlépéses szájápolási rutin kialakításával azonban hatékonyabban veheted fel a harcot a fogaid és fogínyed egészségéért.

Az Egészségügyi Világszervezet 2022-es globális szájegészségügyi helyzetjelentése1 szerint 2019-ben a világ népességének 45%-át, mintegy 3,5 milliárd embert érintettek a szájüregi betegségek. Közülük a leggyakoribb a fogak szuvasodása, a súlyos fogágybetegség, valamint a fogak teljes vagy részleges elvesztése, amelyek Magyarországon is sokakat érintenek. A kellemetlen lehelet vagy a kevésbé szép mosoly csak a jéghegy csúcsa. A nem megfelelő szájhigiénia, a szuvasodás, a fájó fogíny vagy a fogak elvesztése hatással lehet önértékelésünkre, befolyásolhatja életminőségünket, társas kapcsolatainkat és akár munkaképességünket is.

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Hátrányból indulunk

Ha őszinték vagyunk magunkkal, sokunk szájápolási rutinja hagy kívánnivalót maga után. Előfordul, hogy kimarad egy-két fogmosás: elfelejtjük vagy egyszerűen lusták vagyunk. Ráadásul a fogtisztítás sokszor kimerül a fogkefe és fogkrém használatában, pedig mechanikus tisztítással nem is tudunk minden felületet jól megtisztítani. Ezeket tetézik az esetleges genetikai tényezők és a meglévő betegségek mellett a helytelen táplálkozási vagy egyéb káros szokásaink, mint a túlzott cukor- és alkoholfogyasztás vagy a dohányzás, valamint az is, hogy csak akkor megyünk el a fogorvoshoz, amikor már nagy a baj.

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Csak három lépés

Egy kis odafigyeléssel és a háromlépéses szájápolási rutin kialakításával azonban már sokat tehetünk a problémák megelőzéséért. A fogszuvasodás és a fogágybetegség előfutárának tekinthető fogínygyulladás hátterében is többek között a fogakra lerakódott lepedékben élő baktériumok állnak, melyeket el kell távolítani a szájüreg egészségének megőrzése érdekében. A szájvizes öblögetés rutinunkba való beépítése azért fontos, mert a fogmosással csak a fogak felületéről tudjuk eltávolítani az ételmaradékot és a lepedéket. Bár a fogselyemmel a fogközöket is megtisztíthatjuk, a szájvízzel azonban a nehezen elérhető helyekre is elérünk.

A Listerine használatával tehát még alaposabban tisztíthatjuk meg a szájüreget: ötször nagyobb mértékben csökkenthetjük a lepedéket, mintha csak fogselymet használnánk a fogkrém mellett.2 Ezzel hozzájárulhatunk a fogíny egészségének megőrzéséhez, ráadásul a leheletünk is frissebb lesz – a reggeli ébredés után is.

Igen, ilyen egyszerű az egész: napi kétszeri fogmosással, fogselymezéssel és alkalmanként 30 másodperces, Listerine szájvizes öblögetéssel teljesebbé teheted a szájápolási rutinodat, és hatékonyabban veheted fel a harcot fogaidért!

További információk a Listerine-ről: https://www.listerine.hu/

Források:

1: World Health Organization: Global oral health status report. Towards universal health coverage for oral health by 2030, 2022

2: Bosma ML et al.: Efficacy of Flossing and Mouthrinsing Regimens on Plaque and Gingivitis: A randomized clinical trial. J Dent Hyg June 2022, Vol. 96, No. 3, 8-20.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a © JNTL Consumer Health (Hungary) Kft..

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!