Első saját darabjának visszatérésével koronázza meg jubileumi évadát az Átrium színház (x)

2023. április 25. – 10:56

Első saját darabjának visszatérésével koronázza meg jubileumi évadát az Átrium színház (x)
Fotó: Lakatos Péter

Másolás

Vágólapra másolva

Különleges emlék felidézésével ünnepli tizedik évadát az Átrium színház, amely a jubileumi szezonban újra műsorra tűzi legelső saját előadását.

A korábban moziként ismert épület a 2022/2023-as évadban immáron színházként és szellemi műhelyként ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. 2012 decemberében kapuit egy egészen különleges alkotással, Gothár Péter rendezésében a Vaknyugat című darabbal nyitotta meg. Ez a produkció kerül vissza a színház repertoárjába júniusban, utoljára.

Tavaly nyáron a kerek születésnap még rendkívül távolinak és elérhetetlennek tűnt, de az eddigi legkritikusabb időszakban a művészi szabadság mellett elkötelezett közönség kiállt a színház mellett és nem csak szavakkal támogatta azt. A nézői visszajelzésekből is bebizonyosodott, hogy Magyarországon szükség van elgondolkodtató, de egyben szórakoztató, a mai kor társadalmi problémáit tükröző produkciókra.

Az Átriumban a nézők szabadon viszonyulhatnak a színpadon látottakhoz, a nézetek kötetlenül ütközhetnek és nem feltétel az egyetértés.

Fotó: Puska Judit
Fotó: Puska Judit

A jubileumi évad megkoronázásaként májusban szintén egy olyan darab kerül vissza a repertoárra, amelynek fontos és érzékeny áthallása van a mai magyar közéletre és mindennapokra: a rendkívül szókimondó és egyben végtelenül lebilincselő, Vaknyugat című tragikomédia minden eleme valóságos, bár megtalálhatók benne a klasszikus bohózati helyzetek komikumai és a groteszk fekete humor elemei is. Az apjukat egy különös baleset folytán elvesztő testvérpár, Coleman és Valene mindennapjaikat az Isten háta mögötti ír faluban egymás örökös bosszantásával, idegesítésével és átverésével töltik. Képesek bármin bármikor hajba kapni, összeveszni vagy ölre menni. Akár a legvégsőkig. A darab a bűnről és a szeretetről szól, arról, hogy van-e élet a halál után. És előtte?

Az íróként és rendezőként is ismert ír kortárs alkotó, Martin McDonagh A kripli, a Leenane szépe és a Koponya Connemarában után írta meg Vaknyugat című drámáját 1997-ben, amelyért a cseh színikritikusoktól Alfréd Radok-díjat kapott. A Gothár Péter rendezésében és Varró Dániel fordításában színpadra került darabot Mészáros Piroska, Alföldi Róbert, Rétfalvi Tamás és Ficza István játssza az Átriumban. Az előadásért a nyíregyházi VIDOR Fesztiválon Gothár Péter a legjobb rendezés Capitano-díját, Ficza István és Rétfalvi Tamás megosztva a legjobb férfi színészi alakítás Arlecchino-díját kapta meg 2013-ban. Ugyanebben az évben a darab közönségdíjat nyert a szegedi THEALTER Fesztiválon. A Komlón, Pakson, Kőszegen, Budaörsön, Aradon is bemutatott előadás 2018 márciusában még eljutott Pécsre, a Zsolnay Színház programjába, ahol az Igenis, miniszterelnök úr! című Átrium-darabot májusban már indoklás nélkül lemondták.

Alföldi Róbert – Fotó: Mészáros Csaba
Alföldi Róbert – Fotó: Mészáros Csaba

A jubileumi évadban színházi kulisszajárásokkal is színesítik a programkínálatot, amelyen a résztvevők a színház munkatársának vezetésével járják be az épületet, a pincétől a galériáig: megismerkedhetnek a színház működésével, a háttérben zajló folyamatokkal, a színpad mögötti és feletti világgal. Az ugyancsak a jubileumhoz kapcsolódó tárlatvezetésen a színház elmúlt tíz évének képei mögötti történetekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője az Átrium Színház.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!