Már megint egy fárasztó videókonferencia, vagy lehetne másképp is? (x)

2023. február 28. – 10:57

Már megint egy fárasztó videókonferencia, vagy lehetne másképp is? (x)
Forrás: Sennheiser

Másolás

Vágólapra másolva

A home office, az online meetingek és képzések mára mindennapossá váltak – nemcsak a nagyvállalaltok, de a kis és közepes méretű cégek életében is. A világjárvány számos vállalkozást kényszerített arra, hogy online megbeszélésekre álljanak át. Olyan helyeken is bevezetésre kerültek a hibrid munkavégzés elemei, ahol sem technikailag, sem az iroda kialakításában nem voltak erre felkészülve. Míg egyes szervezetek, amint lehetett, visszatértek a személyes találkozókhoz, addig mások a korlátozások után is fenntartották a virtuális együttműködést, mert időközben ráérezték annak előnyeire (költségmegtakarítás, nagyobb rugalmasság és a kevesebb utazás).

Kérdés, hogy kényelmesebbek és hatékonyabbak lettek-e az online megbeszélések ez idő alatt?

A legtöbb cég már kiismeri magát a Zoom, a Google Meet vagy a Microsoft Teams világában, a kamerák is nagy ütemben fejlődtek ezen a területen, de az egyik legfontosabb szempont, a hangminőség szerepe, gyakran figyelmen kívül marad. Pedig ez dönthet az egész online megbeszélés sikerességéről. A rossz hang nem csak félreértésekhez vagy információvesztéshez vezet, de növeli a résztvevők frusztrációját és lényegesen gyengíti a bevonódás élményét is. Így pedig nem csoda, ha az efféle megbeszélések közel sem olyan hatékonyak, mint az élő találkozások.

Forrás: EPOS Audio
Forrás: EPOS Audio

Míg egy nagyvállalat lényegesen több forrással és külön IT részleggel igyekszik megoldani a technikai problémákat, addig egy kisebb cég leginkább a könnyen telepíthető, plug-and-play megoldásokban bízhat, melyek gyakran nem nyújtják az elvárt minőséget. Szerencsére már több gyártó is kínál olyan professzionális AV eszközöket, melyek figyelembe veszik az adott helység akusztikai környezetét, és nem csak egyes résztvevőket, de egész konferenciaszobákat, annak összes résztvevőjével képesek kompromisszumok nélkül összekötni az online térben.

Ebben nagy segítségükre szolgál a sugárformáló (beamforming), avagy fókuszált mikrofoncsoportos technológia, melyet úgy terveztek, hogy ismerje fel és kövesse a beszédhang forrását, ezáltal segítsen csökkenteni a háttérzajt és javítsa a beszéd tisztaságát. Ezekkel a fejlett mikrofontechnológiai megoldásokkal pedig már nem csak az elhangzott információ lesz mindenki számára követhető, de egymás nonverbális jelzéseit, hangszínét, hanglejtését is jobban érzékelik a partnerek, így érzelmileg is könnyebben bevonódnak, valóban jelen érezhetik magukat a beszélgetésben.

Forrás: Sennheiser
Forrás: Sennheiser

A Biamp kompakt USB-s audiovizuális eszközei auto setup funkcióval rendelkeznek, így a szoba adottságaihoz kalibrálják a mikrofonjaik működését, AI segítségével pedig elkülönítik a háttérzajokat az emberi hangtól és kiszűrik azokat. Az EPOS Audio asztali kihangosítóval kombinált kamerát és vezérlő egységet kínál az egyszerű kezelhetőség jegyében. Ezek a konferencia eszközök bármely kis méretű tárgyalóból ideális virtuális tárgyalót varázsolhatnak.

A Sennheiser nagy tárgyalókban és előadótermekben már bizonyított mennyezeti mikrofonja – a TeamConnect Ceiling – kisebb verziója is elérhető júniustól 30-40 négyzetméteres szobák részére. Nagy előnye ennek a technológiának, hogy a résztvevők figyelmen kívül hagyhatják a mikrofon pozícióját, a szoba bármely pontján, bármilyen irányba fordulva, akár mozgás közben is kiválóan érthetőek lesznek. Viszont az összesúgással érdemes vigyázni, hiszen a dinamikakiegyenlítésnek köszönhetően semmilyen beszédhang nem veszik el a tárgyalás során.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, a megrendelője az AUDIO PARTNER Kft.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!