Gondolataink völgyeiben ködfoltok alakulhatnak ki

A műsorlap szerint „a koncert fajsúlyos műsorszámait magyar táncok vezetik fel”: a fajsúlyos számok az első zongoraversenyt (d-moll, Op. 15.) és az első szimfóniát (c-moll, Op. 86.) jelentik ezen a novemberi estén. A fajsúlyos jelző számomra valami megkerülhetetlent, robosztust sugall, valami nehézkest, meghatározót. Brahms esetében szerintem nincs nagyon értelme ezeknek a jelzőknek. Darabjait a nagyon aprólékos műgond jellemzi, nagyon kritikus volt önmagával szemben. Valószínűleg megjelent életművének megfelelő kottamennyiséget tépett szét vagy gyújtott meg szalonnasütésekhez, még vázlat állapotban, mert elégedetlen volt velük.

Ami tehát végül megjelent tőle nyomtatásban, azzal kapcsolatban biztosak lehetünk, hogy hangról-hangra át is gondolta. Semmi sincs benne véletlenül. Zenei ötletet viszont nem dobott ki, ám többször előfordult, hogy a készülő darab több metamorfózist átélve találta meg a neki megfelelő formát.

A zongoraverseny is ilyen: ahhoz, hogy szimfónia legyen, túl sokat zongoráznak benne, ahhoz, hogy virtigli versenymű legyen, bombasztikus billentyűparádé, túl sok benne a zenekar és a mélység. Az ősbemutatón, 1859-ben, Lipcsében bele is állt a földbe, ahogy kell. A nagyérdemű szórakozni jött, aztán így járt. A Fesztiválzenekarral szólistaként most Kirill Gerstein játszik. Nem tudom, hogy ő találta-e meg a művel a Fesztiválzenekart, vagy az együttes kereste-e meg őt, mindenesetre a választás tökéletes. Gersteinnel kapcsolatban több helyen olvastam, hogy gondolkodó, intelligens muzsikus. (Találtam egy videót is, ahol mesterkurzust tart, Alexandra Sztyihinát – és minket – egy Mozart-szonáta rejtett mélységeibe kalauzol. A videó nagyon sok szempontból tanulságos, igazán ajánlom).

Nos, intelligencia és gondolat nélkül nem szabad ehhez a műhöz nyúlni, átélés, megélés nélkül egymáshoz nem ragadó formákra esnek szét. Egyes művekben a szerző aprólékosan leírja az előadással kapcsolatos kéréseit, minden össze-vissza van firkálva olasz kifejezésekkel, dinamikai jelekkel, artikulációkkal, hogy a lejegyzésből is világos legyen, mi dúlt az alkotó kebelében, éppen azalatt a négy ütem alatt.

A zongoraversenynél mintha ez épp fordítva lenne, a zenei gondolat hozza magával a billentést, a tempókat, mindent. Gerstein játékát hallva bennem legalábbis ez fogalmazódott meg.

Az emberi lélek alapállapota a rubato. Elnyújtja, ami jó, késlelteti, ami kellemetlen, ha módja van rá – ha nincs, hamar túl akar lenni rajta. Az ösztönünk már csak ilyen. Hogy a zenéből ösztön legyen, ahhoz kell a gondolat. Gerstein pedig nagyszerű gondolkodó. A szerdai volt az első koncert ebből a programból, Gerstein szerintem folyamatosan tesztelte a hallgatóságot. Kezdetben gyakori volt a köhögés, a mellettem ülő retiküljének a nyikorgása, majd egyre lejjebb tekerte a potmétert, egyes pianissimók gyakorlatilag suttogva kászálódtak ki a zongorából. A teremben akkora volt a csend, hogy a mellettem ülő szívverését is hallottam (mondjuk vékony ing volt rajta).

A Fesztiválzenekar előtt/mellett fellépő szólisták kapcsán nem először írom le azt, hogy érzékeny közvetítői a zeneszerzői gondolatoknak, rendszerint olyan emberek, akik nem magukat teszik a reflektorfénybe, nem állnak a mű és a közönség közé. Pedig többnyire sztárok. A most induló turnén Gerstein mellett Schiff András ül majd a zongora mellé, a budapesti koncertek után már rögtön Bécsben is. Nagyon jó lenne vele is meghallgatni, remélem, van az olvasók között olyan, aki ilyen szerencsés lehet.

Brahms első szimfóniájának kapcsán az első dolog amit le szoktak írni, hogy Beethoven után senkinek sem akaródzott szimfóniát írni, hiszen a kilenc opusz, de főleg az utolsó olyan magasra tette a lécet, hogy az megugorhatatlannak tűnt. Brahms sem siette el, több, mint húsz évig ült rajta. De amikor kész lett vele, akkor mindenki azt mondta, hogy ez Beethoven tizedikje. Ez gondolom, akkor is bók volt és most is az, hiszen ezek szerint a mű felér Beethoven szimfóniáival. Másrészről viszont azt sugallja, hogy a géniuszt nem sikerül meghaladni, csak felnőni mellé.

Tény, hogy nem a merész újításokra kapta fel a korabeli publikum a fejét, nem a hangjegyekből sugárzó brahmsi egyediség lézernyalábja szegezte a háttámlákhoz a hölgyeket és urakat. Nálam sokkal intelligensebb zenetörténészek szerint a mű fő üzenete az élet elbírhatatlan nehézsége, az állandó feladatok, amelyeken az embernek erejét megfeszítve kell úrrá lenni. De az akarat és elszánás végül meghozza gyümölcsét.

A szimfónia négy tételből áll és nagyon sűrű hallgatnivaló, olykor nehéz volt számomra megtartani a fonalat. Pedig minden ütem beszél a hallgatóhoz, lehet, hogy már nem rendelkezünk, helyesebben rendelkezem azzal a figyelemmel és befogadókészséggel, mint egy tizenkilencedik századi polgár. A gomolygó nehéz formák, mint a lélek völgyében a ködfoltok arra kényszerítenek, hogy visszakapcsoljak és kicsit elvegyem a gázt. Zenekritikák slágertémája, hogy mit mond a ma emberének egy több, mint száz éves mű. Talán több értelme van a kérdésnek úgy, hogy a ma embere igényli-e azt, hogy egyáltalán mondjanak neki valamit. Keres-e időt magának hozzá? Ma már villanyrollert bérelhetnek azok, akik járni sem érnek rá.

A zenekar teljesítményéről nem szólnék, azt hiszem, a mai világban nem sok értelme van a kritikának, hiszen bárki megírhatja a sajátját a közösségi médiában. Sokan meg is teszik. Miért érne többet az én ítéletem? A koncert előtt meghallgattam az adott művekből birtokomban lévő lemezek közül hármat, és arra jutottam, hogy az élő zenehallgatást nem pótolhatja semmi. A BFZ koncertjeire – bármelyikre – érdemes elmenni, az ott hallható minőség mindenféleképpen viszonyítási pont lesz. Az együttes soraiban az est folyamán több, mint egy tucat fiatal muzsikus foglalt helyet. Ők az Európai Unió Ifjúsági Zenekara (European Union Youth Orchestra, EUYO) és a Budapesti Fesztiválzenekar közös zenekari akadémiájának növendékei. Illetve, ha már a hr-ügyekről ejtünk szót, a szerdai hangversenyen a koncertmesteri feladatokat Afanaszij Csupin látta el, akivel eddig Theodor Currentzis zenekarában, a MusicAeternában találkozhattunk. Érdekes időket élünk, szó se róla.

A Fesztiválzenekar szokás szerint most turnéra viszi ezt az előadást, de decemberben új koncerttel térnek vissza, ahol Sibelius, Beethoven és Lindberg lesz a műsoron.