Bodó Viktor: Sok olyan kollégát ismerek, akik bajban vannak, és nem tudnak segítséget kérni

Bodó Viktor színész, rendező volt Veiszer Alinda legutóbbi interjúalanya. A beszélgetés az új színészképzés apropóján jött létre, amit Bodó és kollégái eredetileg az SZFE-n akartak indítani. A történtek miatt azonban létrehoztak egy színészképző iskolát, ahol idén tizenhatan kezdték el az első tanévet.

Veiszer Alinda szerint a képzés leírásában szerepelnek olyan etapok, amelyek forgatókönyvírásra tanítanak, mások darabok mélyelemzésére, tehát a megszokottól másfajta képzésre számíthatnak a jelentkezők. Van egy olyan gyakorlat is, amelyen a tanulóknak választaniuk kellett egy embert a környezetükben, és profilt kellett készíteniük róla. Egészen odáig is el lehet menni, hogy megnézik a kiválasztott ember telefonját, milyen képek vannak benne, mik foglalkoztatják, stb.

Ezt Bodó Viktor új metódusnak nevezi: ehhez Egri Lajos Drámaírás művészete című könyvéből vett ki egy úgynevezett karaktercsontszerkezet-kérdéslistát, amelyet a szerző eredetileg forgatókönyvíróknak írt.

Bodó úgy fogalmazott, hogy „ez lényegében egy kérdéssor, amit – amennyiben realista színdarab készül – érdemes egy színésznek megválaszolnia”. Szerinte a mai színészeknek sokkal szélesebb körű tudással kell rendelkezniük: nincs külön zenés vagy prózai osztály. Ezt látja külföldön is: sokoldalúbbak a színészek.

Veiszer Alinda szerint az új anyagban van egy kritikai él a korábbi színioktatással szemben, miszerint az poros. Erre Bodó úgy reagál, hogy egyrészt a Sztanyiszlavszkij-módszert valószínűleg csak Sztanyiszlavszkij és környezete ismerte, mert a tanárokon keresztül a módszer mindig csiszolódik, torzul. A másik szerinte az, hogy ha megnézünk egy európai fesztivált, akkor azt látjuk, hogy olyan különböző formák és esztétikák léteznek, amelyeket ezeknek a társulatoknak a színészei otthonosan használnak. Úgy fogalmazott:

„Magától értetődő, hogy ha egy speciális esztétikával bíró rendező jön, akkor olyan logikában tudnak gondolkodni, ha pedig egy másik, akkor másik logikába állnak bele.”

Példaként a hamburgi színházat említette, ahová ahány rendező érkezik, annyiféle színházat csinál. Szerinte itthon zártabb a világ, kevés vendégrendező van. Ennek oka, hogy valószínűleg nem tudják megfizetni, ugyanakkor a magyar mentalitás is hibás: a bizalmatlanság más, idegen, ismeretlen dolgok iránt, és a frusztráció, hogy „azt én úgyse tudom megcsinálni”. Ez a kettő szerinte korlátoltságot eredményez.

„Ha ma végigmegyünk egy budapesti színházi műsoron, akkor egyfajta leállást látunk: a fantázia, a bátorság eltűnt, a színházak biztonsági játékosok lettek.”

Arra a kérdésre, hogy mi okozza nála a tudatosság és a strukturáltság felé fordulását, azt válaszolta: korábban alkohol- és drogfogyasztó, sőt toxikomán volt, de körülbelül hat éve egy felépülési szakaszban van, és azóta elkezdte érdekelni a tudatosság, az élet különböző aspektusainak megértése, a strukturális tudás.

Majd függőségének fojtogatásáról beszélt, annak egészségügyi vonzatairól és arról, hogy ez az állapot a munkájában is irányt mutatott. Veiszer nagyon régóta követi Bodó Viktor munkásságát, és úgy látja, hogy ez az élethelyzet láthatóvá vált alkotásain. A Csoportterápia című darabot említette példaként, amelynek próbafolyamatai a résztvevők szerint nagyon megrázóak voltak. Mindenki végigcsinált egy ACE-tesztet (adverse childhood experience, azaz romboló gyerekkori tapasztalat), amely azt vizsgálja, hogy az illető életének milyen adottságai vannak, amelyek a függőség felé tudják terelni.

Az első kérdéskör a gyermekkorra vonatkozik: az illetőt milyen behatások érték felnőttek részéről (pl. abúzus). Veiszer Alinda erre annak apropóján is rákérdezett, hogy korábban Bodó Láthatatlanul címmel megrázó klipet rendezett a Kiscsillag zenekar számára, amely alkohol- és drogproblémákkal küzdő szülők gyermekéről szól, és szerinte mintha olyan rendező készítette volna, aki ezt át is élte. Bodó bevallotta, gyermekkorában traumatikus élmények érték, elváltak a szülei, állandó veszekedések voltak, és ő rendszerint magát hibáztatta.

Ennek mi lett a következménye a személyiségében? Renitens gyerek volt, vagy figyelt arra, hogy vele ne legyen gond? Bodó azt mondja, ő volt a bohóc, amely az egyik szerep a diszfunkcionális családokban, és szerencsésnek tartja magát, mert végül el is tudott helyezkedni ezen a pályán, de ez nem mindenkinek sikerül.

„Sokan a szakmában hasonlóan diszfunkcionális családból érkeznek, és nem véletlenül van olyan érzékenységük a tehetségük mellett, amely jól is jön a pályán, de veszélyes hurcolni, ha nem tudnak vele valamit kezdeni.”

Beszélt a közösségről is, ahova jár. A kávéillat számára sokáig egy kapaszkodási pont volt. Egy rehabos élménye során nagyon magasról látta magát nagyon kicsinek.
Felidézi: „Hirtelen felfogtam, mennyire jelentéktelen vagyok, mennyire illúzió csak, hogy én bármit is befolyásolni tudnék, ami történik.” Azt is hozzátette, a szakmában sok mentális probléma van, aminél nincs segítség, mert egy anonim csoportba nehezen megy el egy színész: egy színész életében nincs anonimitás.

„Sok olyan kollégát ismerek, akik bajban vannak, és nem tudnak segítséget kérni.”

Nincsenek esték, nincsenek hétvégék, nem tudnak végigcsinálni egy terápiát sem, mondta.

A teljes beszélgetést havi díjért cserébe ezen a linken lehet megnézni.