Az ALS törékeny hölgy, aki halálba bullyingolja Karsai Dánielt

2024. augusztus 19. – 21:32

Az ALS törékeny hölgy, aki halálba bullyingolja Karsai Dánielt
Fotó: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN

Másolás

Vágólapra másolva

Képzeljük el, hogy az életünkbe egyik pillanatról a másikra belép valaki, aki aztán minden tiltakozásunk ellenére ott is marad, ránk akaszkodik, felmászik a hátunkra, bebújik az ágyunkba, a fürdőkádba, de még a vécére is betolakszik. Leszorítja a kezünket, amikor megkennénk a vajas kenyeret, kilöki a kanalat a kezünkből a vacsoraasztalnál, és befogja a szánkat, amikor megszólalnánk. Képzeljük el, hogy ez a valaki egyre erőszakosabb, egyre levakarhatatlanabb és egyre inkább kisajátítja magának az embert, hogy aztán ne maradjon senki, csak mi és ő. Ő a hátunkon egyensúlyoz, mi pedig az utolsó négyzetméteren, amit még meghagyott nekünk az életünkből. Állva várjuk, hogy meghaljunk. Együtt.

Karsai Dániel negyvenes, rendszeresen túrázó, bicikliző, utazgató, dzsiudzsicuzó alkotmányjogászként 2021-ben vette észre, hogy „kicsit ügyetlen”. 2022 augusztusában kapta meg a diagnózist: ALS, azaz amiotrófiás laterálszklerózis betegség. Az ALS gyógyíthatatlan, bénuláshoz vezet, idővel a légzési funkciók is megszűnnek, a halált fulladás okozza. Az elme ép marad.

A 6SZÍN színpadán Karsai Dániel (Vizi Dávid) újabb túrára készülve próbálja összekapcsolni a mellkasán a hátizsákja (a hátán csüngő Lőrinc Katalin) pántjait. De nem megy, többszöri próbálkozásra sem. Ügyetlen az egyik keze.

Karsai Dániel már két éve él együtt az ALS-sel. Nem magába zárkózva, nem egyedül, hanem hangosan, a nyilvánosság előtt. Népszavazást kezdeményezett, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán pedig pert indított a magyar állam ellen azért, hogy méltósággal fejezhesse be az életét. Magyarországon, mert szereti az otthonát, legálisan, mert „emelt fővel állva, méltóságteljesen” szeretne eltávozni – mondta 2023 októberében a Telexnek. Legutóbb idén májusban jártunk nála. Akkor már alig tudott mozogni és beszélni. A népszavazását már az Alkotmánybíróság is visszadobta, és akkor még nem tudta, de nem sokkal később a strasbourgi bíróság is elutasította a keresetét. Az egykor életerős, kilencvenkilós ember csontsoványra fogyva fekszik, önellátásra teljesen képtelen, a gondolkodáson kívül semmit nem tud már önállóan csinálni.

Annak ellenére, hogy az állapota folyamatosan romlik, aktív maradt. Írt például egy színdarabot. Ami eddig is nagy álma volt, csak „eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan.” A szöveget Bíró Bence és Szenteczki Zita öntötte végső formába, utóbbi pedig meg is rendezte. Az Egy tökéletes napot a 6SZÍN-ben játsszák.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN
Fotó: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN

A színpadon négy szék, felettük ferde tükör (látvány: Lázár Helga). A tatamival fedett térre mezítláb lépnek a színészek. Elegánsak, a férfiak – Vizi Dávid, Nagy Márk, Gyabronka József – fekete öltönynadrágban és ingben, Kurta Niké fekete estélyiben, Török-Illyés Orsolya fekete nadrágban és mellényben, Lőrinc Katalin csillagos égboltot idéző sötétkék ruhában. Ők hatan adják elő közel három órába sűrítve Karsai Dániel életének két évét. Hogy ez az utolsó kettő-e, nem tudni. Mindegy. Karsai Dániel, hátán a makacsul csimpaszkodó ALS-sel fekve is állva fog meghalni.

Az Egy tökéletes nap nem tökéletes dráma és nem tökéletes memoár. Furcsa egyvelege a dokumentációnak és a színháznak. Szinte betűhíven végigveszi a diagnózis óta eltelt időszak nyilvánosság előtt zajló fejezeteit a strasbourgi pertől Novák Katalin újévi beszédén át Karsai nyilvános szerepléseiig. És bemutatja, mi történt a színfalak mögött: hogyan reagált Karsai családja a diagnózisra, hogyan lavírozza vele végig ezt az utat a testvére (Nagy Márk), hogyan ismerkedett meg az alkotmányjogász a barátnőjével (Kurta Niké), hogyan jutottak el vele a szakításig, és hogyan alakult ki az „élettársi” kapcsolata az ápolójával (Török-Illyés Orsolya).

Karsai Dániel darabjának Karsai Dániel a főhőse, de szerencsére sem ő, sem társszerzői, Bíró Bence és Szenteczki Zita sem esnek abba a hibába, hogy túlságosan idealizálják. Vizi Dávid Karsaija néha arrogáns, néha nagyképű, néha kifejezetten ellenszenves is tud lenni. De miért ne lenne az, amikor közölnie kell a szerelmével, hogy hamarosan nem fog tudni egyedül enni, nem fog tudni vécére menni és nem fog tudni kikelni az ágyból. Miért ne lenne az, amikor el kell fogadnia, hogy a szexuális életének is annyi. Miért ne lenne az, amikor nem értik a szerettei, hogy mit akar mondani.

Karsainak minden oka megvan arra, hogy keserű legyen, éppen ezért lesz különösen erős drámai konfliktus az, ahogy megpróbálja elérni, hogy ne legyen az.

Karsai küzd Karsaival és az ALS-sel, ami a 66 éves táncművész, Lőrinc Katalin alakításában törékeny hölgyként, szinte szeretetteljes ragaszkodással sajátítja ki magának Karsai testét. Idegről idegre, porcikáról porcikára. Az utolsó tökéletes nap emléke egyre haloványabb.

Mi mutathatná meg jobban, mit jelent elveszíteni a mozgás feletti kontrollt, mint maga a mozgás. Az Egy tökéletes nap jó érzékkel ülteti át a színpad valóságába Karsai dzsiudzsicuból kölcsönzött életfilozófiáját, a darab meghatározó mozgatórugója maga a mozgás, a küzdősporttal kevert tánc, ami egyszerre erőszakos birkózás és meghitt haláltánc, elengedés és ragaszkodás. De mindenekelőtt felszabadító, még akkor is, ha arról szól: a szabadságnak vége (koreográfia: Kovács Domokos).

„Úgy meghalni, mint egy fa, fekve is egyenes gerinccel”

– így szól Karsai dzsiudzsicualapú fogadalma.

Ezt az egyenes gerincet próbálja meghajlítani az ALS, de nem egyedül. Ott vannak például a Karsai állapotára teljesen süket politikusok (Gyabronka József több szerepben is remekül idézi fel azokat az emlékezetes pillanatokat az elmúlt évekből, amelyeken a közönség hol felszisszenhet, hol kényszeredetten nevethet). És ott vannak azok is, akik tartják: a testvére, aki Karsai mögött, mellette és ha kell, helyette is küzd, a barátnője, aki ugyan nem vállalja a lassan magatehetetlenné váló férfi ápolását, a kapcsolat lezárása – visszanézve – mégsem tűnik tragédiának, és ott van az ápoló, aki idegenből lesz legjobb barát, családtag, „élettárs”.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN
Fotó: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN

A második felvonás elején megtörik a negyedik fal, a 2023. októberi Szólj Be a Papnak vitaest elevenedik meg a színpadon, a moderátor, Nagy Márk, pedig több kérdést is a nézőknek szegez: Vajon nevetett-e Jézus? Volt-e halálfélelme Jézusnak? És végül: A strasbourgi bírák helyében a magyar államnak vagy Karsai Dánielnek adnának igazat? A nézők habozás nélkül, kézfeltartással voksolnak Karsaira.

Kérdés, mennyire tud érzékenyíteni egy előadás, amelynek a közönsége eleve érzékeny a témára. Az Egy tökéletes nap közönsége azért kíváncsi Karsai Dániel történetére, mert ismerik. Azért ülnek be a nézőtérre, hogy tanúi lehessenek az életnek, ami az elmúlt két évben jelentősen átformálta a közbeszédet Magyarországon. Azért vannak ott, hogy végre Karsai Dániel szemüvegén lássák, mit is él át Karsai Dániel nap mint nap.

Az Egy tökéletes nap néha elveszti az egyensúlyt az életesemények dokumentálása és a színház között, de minduntalan visszarántják az olyan pillanatok, amik sehol máshol – sem a tévéképernyőn látva, sem az újságok hasábjain olvasva – nem érződnek annyira valóságosnak, mint a színpadon. A 6SZÍN nézőterén ülve érthető meg igazán, mi az, amit már elvesztett, és mi az, amit még elveszíthet Karsai Dániel. Mert még ilyen is akad, igaz, már nem sok minden maradt neki. Egy talpalatnyi tér, ahol kitartóan egyensúlyozhat hátán a makacsul gubbasztó ALS-sel. Pislantások, amiket vagy értenek vagy nem értenek a körülötte állók. És egy gerinc, ami fekve is egyenes.

Az, hogy az Egy tökéletes nap közönsége Karsai Dániel javára ítélne, nem meglepő. Valószínűleg nem is csak ők tennének így, a magyarok többsége ugyanis több közvélemény-kutatás szerint is támogatja az eutanázia legalizálását. Azok a képviselők, akiknek a kezében a döntés van, a parlamentben elsétáltak a méltó meghalásért küzdő jogász mellett. És elég nagy eséllyel a 6SZÍN nézőterére sem tévednek majd be. Pedig ha valakiknek, nekik nem ártana.

Egy tökéletes nap

Írta: Karsai Dániel, Bíró Bence, Szenteczki Zita

Rendező: Szenteczki Zita

Dramaturg: Bíró Bence, Horváth Panna

Szereplők: Kurta Niké, Lőrinc Katalin, Török-Illyés Orsolya, Vizi Dávid, Gyabronka József, Nagy Márk

Hossz: kb. 3 óra, egy szünettel

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!