A francia mozi legnagyobb nőcsábásza: ezek Alain Delon legjobb filmjei

88 éves korában meghalt Alain Delon francia színész. Delon hosszú betegség után hunyt el, szívritmuszavar, majd arcidegproblémák és visszatérő fejfájás miatt műtötték, 2019-ben agyvérzést is kapott. Bár a ‘90-es évektől alig lehetett mozivásznon látni, a 60-as, 70-es években Európa-szerte igazi sztárnak és szexszimbólumnak számított – filmes karrierjével már csak a nőcsábász karaktere vetekedett.

A filmvásznon 1957-ben egy krimiben debütált, az Amikor a nő zavarba jön című filmben még csak kisebb szerepet kapott Yves Allégret rendezőtől. A főszereplő gengszter, a Jean Servais által megformált Riton egyik emberét játszotta.

Néhány romantikus és szentimentális vígjátékot követően 1957–58-ban forgatott először együtt a szintén kezdő Jean-Paul Belmondóval a Légy szép, és tartsd a szád! című filmben. Ez egy francia bűnügyi filmvígjáték volt Marc Allégret rendezésében, William O’Farrell amerikai író 1952-ben kiadott Walk the Dark Bridge című bűnügyi novellája alapján készült. Delon ebben már a főszereplők között szerepelt.

Delon első főszerepét a Christine című romantikus filmben kapta 1958-ban Romy Schneider oldalán. A forgatás végére a két főszereplő egymásba szeretett, Schneider követte Delont Párizsba, és nagyon hamar el is jegyezték egymást.

Az igazi nemzetközi sikert Delonnak az 1960-ban készült Ragyogó napfény című krimi hozta meg. A René Clément rendezte francia–olasz bűnügyi filmdráma Patricia Highsmith A tehetséges Mr. Ripley című 1955-ben megjelent regényének feldolgozása, igaz, több ponton eltér az eredeti sztoritól. Ugyanezt a regényt dolgozta fel 1999-ben Anthony Minghella is Matt Damon, Jude Law, Gwyneth Paltrow, Cate Blanchett és Philip Seymour Hoffman főszereplésével.

Luchino Visconti olasz filmrendező nagy hatással volt Delonra, atyjaként tisztelte őt, mindenben rábízta magát. Első közös munkájuk a Rocco és fivérei volt 1960-ban, ami filmtörténeti jelentőségű alkotás, és először tudta megmutatni benne Delon, hogy tud is játszani. Együtt készítették el A párduc című filmet is, amelyért Delont Golden Globe-ra jelölték. Szó volt arról, hogy később is dolgoznak még együtt: Visconti például A Göncöl nyájas csillagai és a Közöny főszerepeit is Delonnak szánta, ám különböző okokból ezek a filmek végül másokkal valósultak meg.

1968-ban Jean-Pierre Melville-lel együtt elkészítették A szamurájt, amiben Delon igazán rátalált saját karakterére, a rezzenéstelen arcú bérgyilkosra. Melville-lel további két filmet forgattak még együtt, A vörös kör (1970) és a Zsaru (1972) fogadtatása már nem volt annyira lelkes.

Delon maffiózó karakterének újabb kicsúcsosodása volt az 1969-ben elkészült A szicíliaiak klánja, ami Auguste Le Breton 1967-ben megjelent, azonos című regénye alapján készült. A történet egy nagyszabású ékszerrablásról szól, melyet szervezett bűnözők csoportja hajt végre. A film zenéjét Ennio Morricone írta.

1969-ben Saint-Tropez-ban forgatta A medence című pszichológiai thrillert, ismét csak Romy Schneiderrel. Ekkor már nem voltak együtt, Delon elhagyta őt Nathalie Barthélemyért, Schneider pedig depresszióval küzdött. A karrierjének viszont jól jött a film, hiszen addig mindenki Sissiként gondolt rá. Delon ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen a női főszereplő.

Az 1970-ben forgatott Borsalino című gengszterfilm óriási sikert aratott, Delon pedig újra együtt játszott Jean-Paul Belmondóval. Jacques Deray rendezővel A medence és a Borsalino után több másik filmet is forgatott, közülük az 1975-ös Zsarutörténet volt még nagy siker.

Delon a western műfajában is kipróbálta magát, a Vörös nap című filmje azonban nem aratott túl nagy sikert – annak ellenére, hogy olyan színészekkel játszott együtt, mint Charles Bronson, Mifune Tosiró és Ursula Andress. Később kamasz fia, Anthony kedvéért vállalta a Zorro (1975) címszerepét.

Pályafutása kiemelkedő darabja a Klein úr (1976): Joseph Losey kitűnő alkotása nem fest túl hízelgő képet arról, hogyan viselkedtek a franciák a második világháborús német megszállás idején. Delon volt a film egyik producere is.

Az 1980-as években kóstolt bele a filmrendezésbe is, az Egy zsaru bőréért (1981) és A kíméletlen (1983) viszont nem kaptak különösebben jó kritikai visszhangot. Egy ideig visszatért a komolyabb szerepekhez, majd 1998-ban újabb közös filmet forgatott Belmondóval: a Két apának mennyi a fele? nagy kasszasikernek bizonyult Franciaországban, ám egyik sztár életművében sem mondható jelentős darabnak.

Ezután a tévé felé is kacsintgatott: 2002-ben a Fabio Montale, 2003–2004-ben pedig a Frank Riva című krimisorozatokban játszotta a címszereplő rendőrnyomozókat. 2008-ban a mérsékelten sikeres Asterix az olimpián-ban tűnt fel Cézárként.

Ez volt végül legutolsó filme is, 2012 után ugyanis egyre romlani kezdett az egészsége. Többször elismerték munkásságát: 2005-ben a Francia Becsületrend tisztjévé nevezték ki, de számos más elismerést is kapott: például César-díjat vagy a Tiszteletbeli Arany Medvét. 2019-ben a cannes-i filmfesztiválon tiszteletbeli Arany Pálmát vehetett át.

(MTI/Wikipédia)