11 milliárd forint értékben árverezték el az elveszettnek hitt Klimt-festményt

2024. április 24. – 20:18

11 milliárd forint értékben árverezték el az elveszettnek hitt Klimt-festményt
30 millió euróért árverezték el Gustav Klimt Lieser kisasszony portréja című festményét a 2024. április 24-i bécsi árverésen – Alex HALADA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

30 millió euróért, azaz 11 milliárd forintért árverezték el Gustav Klimt elveszettnek hitt festményét – írja a BBC. Lieser kisasszony portréjának 1925-ben veszett nyoma, és idén januárban került elő. Az osztrák művész befejezetlen művét a bécsi im Kinsky aukciósházban adták el.

A képpel kapcsolatban számos megválaszolatlan kérdés merült fel. A művet még 1917-ben rendelte meg egy tehetős, iparos zsidó család, de nem lehet megmondani biztosan, ki is szerepel a képen. A hozzáértők szerint a megrendelő Lieser család egyik tagját ábrázolhatja. A portré egyébként a család tulajdonában volt a 20. század közepéig, utána azonban eltűnt.

A jelenlegi tulajdonosai szerint legalább a '60-as évek óta náluk van a festmény, de a Lieser család jogi örököseivel közösen úgy döntöttek, hogy az im Kinsky aukciósházon keresztül árverésre bocsátják.

Tavaly hasonlóan magas összegért kelt a művész egy másik alkotása. A Hölgy legyezővel című festményét 28 milliárd forint értékűre becsülték, de júniusban 30 milliárd forintnyi dollárért kelt el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!