Előkerült egy száz éve eltűnt Klimt-festmény

2024. január 26. – 11:37

Másolás

Vágólapra másolva

Előkerült egy Gustav Klimt-festmény, amit 1925 óta nem láthatott a nyilvánosság – írja a BBC. A Lieser kisasszony portréja a 20. század elején még a jómódú zsidó Lieser család tulajdonában volt, de a század közepére már nyoma veszett.

A jelenlegi tulajdonosai szerint legalább a '60-as évek óta náluk van a festmény, de a Lieser család jogi örököseivel közösen úgy döntöttek, hogy az im Kinsky aukciósházon keresztül árverésre bocsájtják.

Egy műalkotással foglalkozó jogász az osztrák újságíróknak azt mondta, hogy egyelőre nem találták semmi nyomát annak, hogy a festményt a második világháború előtt vagy közben lopták volna el a Lieser családtól.

Lieser kisasszony portréja, Gustav Klimt több mint százéves festménye – Fotó: Roland Schlager / APA / AFP
Lieser kisasszony portréja, Gustav Klimt több mint százéves festménye – Fotó: Roland Schlager / APA / AFP

„Ilyen ritkaságú, művészi jelentőségű és értékű festmény évtizedek óta nem volt kapható a közép-európai műtárgypiacon”

írta közleményében az aukciósház.

A festményt április 24-én tervezik árverésre bocsátani, addig pedig az Egyesült Királyságban, Svájcban, Németországban és Hongkongban is bemutatják. Az im Kinsky szerint a portré valószínűleg több, mint 54 millió dollárt, azaz 20 milliárd forintot is érhet. Ez nem olyan meglepő, hiszen a művész egy másik alkotását, a Hölgy legyezővel című festményét 28 milliárd forint értékűre becsülték, de júniusban 30 milliárd forintnyi dollárért kelt el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!