Román Panni: Már nem régiségeket gyűjtök, hanem okos, fiatal férfiakat

Román Panni 94 éves műgyűjtő volt ezen a héten Veiszer Alinda vendége. A teljes interjút havi díjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.

Néhány éve hallhattunk róla, amikor eladta gyűjteményét a Néprajzi Múzeumnak. A hetvenes években indult gyűjtői szenvedélye, amikor a néprajzi tárgyak divatossá, nosztalgikussá váltak. Egyszer egy rokkát beadott bizományba és miután eladták, újabb öt rokkát vitt. Vidékről elkezdte odahordani a bútorokat, mert rájött, hogy ezzel sok pénzt tud keresni. Faragott bútorok, népies tárgyak, faszobrok álltak érdeklődése középpontjában, de a tárgyakon túl ez az emberi kapcsolatokról is szólt.

Egy-egy háznál már visszatérő vendég volt. Aztán a világ megváltozott falun, megszűnt az a korábbi emberi kapcsolat, teszi hozzá.

„Nem volt becsapás, nem volt átverés. Ez szűnt meg. Bezárt kapukra találtam, láncra vert kutyák hörögtek, semmilyen kontaktus nem volt már a parasztokkal.”

Amikor a jelenséget nem csak egy faluban, nem csak egy tájegységben tapasztalta, akkor abbahagyta a gyűjtést. A gyűjteményében lévő „csúcsdarabokat” nem adta el azóta sem, ezek összértéke mára 100 millió felettire tehető.

Nem a gyűjtés volt élete fő tengelye. Későbbi férjével, Román Józseffel alkotókkal, művészekkel jártak össze.

1956-ban ott volt a Köztársaság téren és ahogyan mondja, akkoriban „következetlenség nélküli bátorsággal” dolgozott pedagógusként. Magyartanárként filmekről, Gulágról beszélt diákjainak, olyan dolgokról, amiről nem lett volna szabad tudniuk. Akkoriban családjával rövid ideig Vásárhelyi Miklóséknál laktak, aki a Nagy Imre-kormány sajtófőnöke volt és börtönben ült. Itt szemtanúja volt annak, amikor az ideiglenesen amnesztiát kapott Vásárhelyi megtörten, meggyötörve hazajött családjához.

Kis Jánossal is jóban volt, Nemes Nagy Ágnessel, Lator Lászlóval pedig Mándy Iván révén volt kapcsolatban. Elmeséli, hogy a különböző kényszerpályák idején Mándy nem publikálhatott: parasztoknak, munkásoknak tartott előadásokat helyette termelési regényekből. Nemes Nagy Ágnes pedig csasztuskákat írt, darabjáért 4 forintot kapott.

Életöröme hasonló volt a mostanihoz: jó kapcsolatot ápolt annak idején Csernus Tiborral is, annak feleségével, Szilveszter Katalinnal barátnők voltak már a Veres Pálné Gimnázium óta. A Dráva utcai műteremben „az akkori Magyarország csúcsa” jött össze minden szombaton, Nagy László, Csernus festő barátai, „intellektuálisan, zeneileg egy nem megszokott modern élet folyt”.

A rendszerváltás óta nyugdíjban van, ebben az új világban mégis könnyen megtalálta a helyét. Az utazás kötötte le az idejüket, Román József művészeti cikkeket írt, így egy-egy kiállítás miatt útra keltek. Mára azonban hajdani barátai zöme meghalt, erről azt mondja,

már nem régiséget gyűjtök, hanem okos, fiatal férfiakat,

– utalva ezzel Filippov Gábor, Boros Tamás politológusokra, akiket szívesen hallgat. A legnagyobb mértékben követi a közéleti eseményeket, Iványi Gábor tevékenységét például anyagilag is támogatja.