Újrafordított Feltámadás: mementóként is olvasnunk kell az ilyen műveket

Mi indokolta a három Tolsztoj-klasszikus (Anna Karenyina, Háború és
béke, Feltámadás) újrafordítását?

A klasszikusok újrafordítását sok minden indokolhatja. Például hogy nem avíttas-e már egyik-másik mű hetven-hetvenöt éve meglevő fordítása. Egyáltalán jó volt-e az a korábbi fordítás. Van, aki azt mondja, a nagyokat nemzedékenként újra kellene fordítani, itt meg már ugye két nemzedékről van szó. Azután: milyen kiadásokból dolgozhatnak-dolgozhattak a fordítók? Tolsztoj esetében rengeteg a szövegváltozat. Az eredeti kéziratot másolta, korrigálta titkár, feleség, folyóiratközlés szerkesztője, az első kötetkiadást gondozók – és ezeket az író egyáltalán nem mindig követte nyomon. A legutóbbi magyar fordítók, tehát Szőllősy Kláráék idejében a legkorszerűbbnek számító orosz kiadás a 99 kötetes úgynevezett jubileumi sorozat volt, amely 1928 és 1958 között jelent meg, tehát ők valószínűleg ezt használták. Viszont azóta, több változat után, 1978 és 1985 között megjelent a ma is normatívnak számító 22 kötetes széria, ez kb. ezer kisebb-nagyobb változást tartalmaz csak az Anna Karenyina esetében. A szerkesztők gondos filológiai aprómunkával helyreállították a Tolsztoj intencióinak leginkább megfelelő szövegeket, és hovatovább ötven éve ezeket olvassák az orosz olvasók.

Nádasdy Ádám az Isteni színjáték újrafordításakor azon reményének
adott hangot, hogy a modern verziónak jó hasznát vehetik majd az
oktatásban. Önt is vezették hasonló célok? Meghatározható az újrafordított Feltámadás célközönsége?

Az én célom az volt, mint az előbb is fejtegettem, hogy Tolsztoj szándékainak leginkább megfelelő, modern fordításokat készítsek, amelyeket friss szemmel olvashatnak az idősebbek, és talán nagyobb élvezettel a fiatalok. De még érdekesebb és fontosabb ennél az eredmény: legvadabb álmaimban sem képzeltem volna, hogy az emberek kvázi visszaszoknak Tolsztojra, ehhez képest alig egy-két év elteltével az Anna Karenyinának is meg a Háború és békének is már a második kiadása kapható a fordításomban. Van remény!

A Feltámadás új fordítása elsősorban miben különbözik a régitől? Vannak-e olyan radikális változtatások, mint például az Anna Karenyinánál a cím (Anna Karenina helyett Anna Karenyina – a szerk.) vagy a Háború és békénél a francia szövegblokkok lefordítása és kiemelése a lábjegyzetből?

Itt is vannak jelentős különbségek: a ma normatívnak tekintett orosz szövegben, így az én fordításomban is egészen máshogy szól például a vádirat a regény elején, a vége felé megjelenik két oldal, ami a korábbi fordításból kimaradt, itt-ott vannak új bekezdések, illetve eltűntek régiek, és így tovább. Erre a regényre különösen ráfért az újrafordítás.

Mennyire támaszkodott a korábbi, 1954-es fordításra? Esetleg időről időre összevetette a szövegét Szőllősy Klára megoldásaival?

Nem támaszkodtam rá, de itt-ott persze belenéztem, hogy lássam, egy-egy nehezebb passzust hogyan oldott meg. A régebbi fordítók közül főleg Szőllősy Klára vallotta, hogy a fordítónak fel kell stilizálnia a szöveget, plusz jelzőket kell beletennie, ha úgy választékosabb lesz, szinonimákat váltogatnia, az újabb felfogás azonban ezt már nem engedi meg. Eleve zavart kelthet, ha egy szereplő tisztségét hol így, hol úgy nevezem meg, hogy változatosabb legyen a szöveg. Nagyon szépek Szőllősy Klára fordításai, de nem mindig precízek.

A három modern fordítás így néz ki számokban: 5 800 000 leütés, 822 500 szó, 3000 oldal, 4 év. Hogyan néz ki egy munkanapja? Előír magának napi penzumokat?

Napi penzumokat írok elő, igen, ami nekem annál is könnyebb, mert nyugdíjas vagyok, az időbeosztásomat nem nagyon befolyásolja semmi. Az persze előfordulhat, hogy egy párbeszédekkel telezsúfolt résznél hozzácsapok még egy oldalt, a faltól falig szövegekből meg eggyel kevesebbet jelölök ki. Általában délelőtt tizenegytől délután négyig dolgozom, nekem ez bizonyult a legkényelmesebbnek.

A regényt a szintén kiváló műfordító M. Nagy Miklós szerkesztette. Neki voltak olyan észrevételei, amelyek miatt utólag módosult a szöveg?

Miklóssal a 80-as évek óta ismerjük egymást, kollégák voltunk az Európánál, szerkesztettük is egymás fordításait. Nekem nagy megnyugvás volt, hogy elvállalta a Tolsztoj-fordításaim gondozását, hiszen ő régi oroszos, én meg későn érkeztem az oroszfordítás világába. Igen alapos szerkesztő, márpedig erre minden fordítónak szüksége van. Hogyne, számtalan észrevétele volt, amiket megbeszéltünk, a
végeredmény neki is köszönhető, nem csak nekem.

Egyetért Szerb Antal értékelésével, aki a Feltámadást a szenvedések
enciklopédiájaként, a világirodalom egyik legmegrázóbb írásaként
jellemezte?

A legnagyobb mértékben. Egészen más, mint a másik két Tolsztoj-nagyregény, szélesebb kitekintésű, és noha a cselekmény értelemszerűen a korabeli Oroszországot jeleníti meg, örök érvényű és megrázó annak ábrázolása, milyen szörnyűségeket művelünk egymással a legkülönfélébb szinteken mi, emberek, mit művel velünk az állam, a hatalom, a törvény. A világ csak akkor maradhat meg, ha nem veszik ki belőlünk a részvét, a segíteni akarás, a humanizmus. Ha akár az életünket is rászánjuk arra, hogy segítsünk a másikon, vezekeljünk a bűnünkért.

„A letűnő évszázad testamentuma, amelyben az újnak üzen” – fogalmazott Tolsztoj kortársa, Alekszandr Blok a regényről. Ön szerint miben rejlik a Feltámadás aktualitása?

Részben abban, amit az imént mondtam, másrészt abban, hogy a Feltámadás egy új század hajnalán, 1899-ben jelent meg, mi pedig egy másik új század elején élünk, és mi változott a lelki életünkben, erkölcsi imperatívuszainkban? Szinte semmi. Mementóként is olvasnunk kell az ilyen műveket. Hogy ne feledjünk, ne tévesszük szem elől azt, ami igazán fontos.

Ön szerint hogyan változtatta meg a 2022 februárjában kirobbant orosz–ukrán háború a Tolsztoj-regények recepcióját?

Mint az előbb említettem, a magyar olvasói receptivitás szerencsére megvan, a regények fogynak. A cancel culture nem ártott nekik. Felületes átértékelési próbálkozások voltak ugyan nyugaton, keleten egyaránt, s ezek leginkább abban csúcsosodtak ki, hogy Tolsztoj szemlélete egyenlő a birodalmi gondolkodással. Erre nemcsak a Háború és béke figyelmesebb olvasása cáfol rá, hanem a Feltámadás is, amely éppen az orosz állam és államegyház fölött mond ítéletet, s amelyben olyan tábornokok szolgálnak felelős posztokon és vannak teliaggatva érdemkeresztekkel, akik mundérba bújtatott, puskával-szuronnyal felfegyverzett szerencsétlen muzsikokkal gyilkoltattak le a Kaukázusban és Lengyelországban ezreket, pedig azok csak az otthonukat és a családjukat védelmezték.

Vannak olyan további művek, amelyeket mindenképpen érdemes
lenne újrafordítani?

Elvileg minden klasszikus mű fordítását revideálni kellene. Főleg az 50-es években készültek ezek, amikor szilenciumra kényszerített írók, irodalmárok tartották el magukat fordításból. Nem egynek azonban hiányos volt az idegennyelv-ismerete, már akkor is elavult volt a módszertani felfogása, vagy egyszerűen rossz, néha csapnivaló fordításokat készített. Elvégre ez is egy szakma. Aztán ezek a fordítások belekövesedtek az azóta eltelt évtizedek kánonjába, és csak igen ritkán vizsgálta felül őket egy-egy szigorúbb szerkesztő. Tehát az volna az ideális, ha új fordítások születnének, más kérdés persze, hogy a mai kiadók anyagilag mennyire engedhetik meg maguknak az ilyesmit.

Jelenleg milyen fordításon dolgozik?

Nemrég fejeztem be az amerikai Jesmyn Ward legújabb, idei regényének fordítását (Let Us Descend), amely az amerikai rabszolgaság mágikus realista újragondolása Dante Pokoljának megidézésével. Odakinn nagy sikert aratott, máris rajta van a Carnegie Medal for Excellence-díj rövidlistáján. Az írónőt ismerheti a magyar olvasó, az elmúlt években jelent meg tőle a Hallgasd a holtak énekét! és A csontok megmaradnak. Gyönyörű, látomásos próza, élvezet volt fordítani. Tudtommal áprilisban jön ki Most leszállunk innen címmel.

Lev Tolsztoj: Feltámadás
Fordította: Gy. Horváth László
21. Század Kiadó, 2023, 10 990 Ft