Kifestő felnőtteknek, amiben sokszor a vonalak sem metszik egymást

A lengyel – magyar fordításban 126 oldalon, szellősen, nagy betűkkel szedve – a negyvenes évei végén járó, jól szituált bankárfeleség, Beatriz és az egyedi Chopin-értelmezéséről híres zongoraművész, a hetvenpár éves lengyel Witold között kibontakozó kapcsolat története. Beatriz hétköznapjait közösségi munkával, alapítványokban és társaságokban tölti. Ezek egyike egy kultúrsznob kör, ahol rendszeresen koncerteket rendeznek barátnőjével. A soron következő alkalommal Witold Walczykiewiczet hívják meg, az öreg, de fiatalos Chopin-specialistát, aki legutóbb londoni kritikusokat bűvölt el. Beatriz nem tartja magát a klasszikus zene avatott élvezőjének, számára felületes szórakozás a zenehallgatás. Witold játéka csalódást kelt benne, Arrau Chopinja közelebb áll hozzá, a koncert többi műsorszáma, egy Haydn-szonáta és Lutosławski művei jobban tetszenek neki. A koncert utáni vacsora négyesben, a körhöz tartozó idős házaspár és a zongoraművész társaságában súlytalan csevegéssel telik. Intelligens emberek felületesen kérdezgetik egymást és válaszolgatnak egymásnak. Majd mindenki elköszön és házába tér. Mégis fellobban valami az idős művészben Beatriz iránt, és elkezdődik a sodródás.

Negyvenes férfiként nagyon nehéz írni egy olyan történetről, amit egy most 83 éves férfi írt egy negyvenes nő szemszögéből. Néhol narrátor szól, de többnyire Beatriz nézőpontjából éljük a sztorit, az ő érzései révén kap végleges formát ez a vázlat.

Mert A lengyel egy felnőttkifestő, amiben sokszor a vonalak sem metszik egymást, vagy éppen kapcsolódnak vissza önmagukba.

Nemcsak részletek, hanem döntő információk hiányoznak ahhoz, hogy tökéletesen értsük, mire gondolt az író. Ezzel párhuzamosan viszont kategorikus kijelentéseket, súlyos, szikár mondatokat is kapunk. Nálam ezeknél a mondatoknál lóg ki leginkább a lóláb, néha nem igazán sikerül egy nő gondolataiként elfogadni őket. (Persze kérdés, hogy mit tudhatok én a negyvenes nők gondolatairól.). Az értelmezéshez szükséges információk hiánya nem segít az egyébként sem határozott érzések elfogadásában. A kötet ugyanakkor nem céltalan vergődés, van eleje és vége. Két ember közös történetét dokumentáló fotók sora, amikből már nincs meg az összes, a hiányzókat az olvasónak magának és magából kell hozzátennie.

Witold valamennyire tud angolul, Beatriz kicsit jobban. A férfi meg sem kísérli szavakba önteni érzéseit, a nő mégis megpróbálja megérteni, mit akar kifejezni a másik tőmondatokban.

„Magáért vagyok itt. Nem megy ki a fejemből.”

Majd hosszú csend. A könyv gerincét Beatriz dilemmája adja, az, hogy semmi észszerűség nincs a kapcsolatban, és bár egyszerű eszközökkel azonnal lezárhatná, mégsem teszi meg, hanem tovább sodródik. A kérdés, hogy szerelem-e ez, vagy sem, negyven év megélései után nem magától értetődő. Árnyalja a képet a bankárfeleség státusz, a kívülről patent, belülről elvárások nélküli házasság, az emberek közvetlen közelségében megélt magány. Kényelmes, üres aura, amibe egyszer csak belép valaki váratlanul.

A lengyel fontos, de soha meg nem jelenő mellékszereplője Dante. Beatriz neve sem véletlen, bár Coetzee csak akkor teszi nyilvánvalóvá a párhuzamot, amikor a pár egyedül marad néhány napra egy mallorcai nyaralóban. Az emberélet útjának bőven túlfelén Witold – legalábbis az én olvasatomban – talán egy igazi eszményképre vágyik. Rajongani akar. Azt kívánja megélni, amit Dante a Vita Nuovában, az emberi lényt teljes átizzásában, amely olyan elementáris, hogy utána nem marad más. A mű elkészült. (Ahogy a dolce stil nuovónak is vége lett ezzel.) Persze ez csak az én véleményem. Kézenfekvő lenne a művész számára zenében közvetíteni érzéseit a nő felé. Megpróbálja, de nem ér célba az üzenet. Vagy nem úgy. Nem lehet egyszerű megélni ezt a sikeres előadói karriert sok ünnepelt koncert és Deutsche Grammophon-lemez után. Amikor kellene, nem működik a varázs.

Coetzee nem először választ női főszereplőt. Kritikusai szerint legszenvedélyesebb gondolatait rendre nők mondják ki, kezdve Elizabeth Currennel (Age Of Iron – 1990), aki Elizabeth Costellóvá válik az 1999-es The Lives Of Animalsban, majd Beatrizzé A lengyelben (2022). Mégse gondoljuk azt, hogy az író segítség nélkül bolyong fiktív női lelkeiben. A lengyel köszönetnyilvánításában Coetzee elsőként Mariana Dimopoulost említi, a könyv spanyol fordítóját. A kötet legelőször spanyol nyelven jelent meg. A szerző bevallotta, hogy a spanyol nyelvű szöveg az angolnál jobban visszaadja azt, amit ki akart fejezni. Feltételezhetjük tehát, hogy Beatriz gondolatai konszenzussal öltöttek végső formát. Ha Coetzee valami nagyon nagy hülyeséget írt volna, az biztos fennakadt volna Dimopoulos szűrőjén.

A történet változatos helyszíneken villan fel, tartogat váratlan fordulatokat, észszerűtlen döntések nyomán vezet a homályba, és onnan ki. Mégis, a rövid, tárgyilagos mondatok mögött ott örvénylik az igazi lényeg. El kell mélyedni a szövegben, másképp nem működik.

A regény zenei vonatkozásai

Az alábbi sorokat csak az olvassa el, aki valamennyire ismeri a klasszikus zenét, és emiatt esetleg kizökkenthetik a könyvben szereplő utalások. Én sajnos ilyen vagyok. Witold barcelonai koncertjén „két részre oszlik az esti koncert. Az első rész egy Haydn-szonátából és Lutosławski-táncszvitekből áll. A második rész Chopin 24. prelűdje.” Nem tudom, egy ilyen műsorral megéri-e turnézni, de legyünk elnézőek. Lutoslawski-táncszviteket szóló zongorára nem találtam. Később így folytatódik a szöveg: „A rövid Lutoslawski-darabokat a nő most hallja először. Bartók parasztdalait juttatják eszébe. Tetszenek neki.” Szerintem itt a Melodie Ludowe (Népi melódiák) – 12 egyszerű darab zongoráról lehet szó. Nagyszerű sziporkák, a tizenkettő összesen talán tíz-tizenkét perc.

Később a könyvben jön egy újabb szakasz, ahol ezt olvashatjuk: „Jövő hónapban a kontratenor Thomas Kirchwey lesz a koncertkör vendége, a programjában Händel, Pergolesi, Philip Glass meg valami Martinov szerepel majd…” Händel és Pergolesi barokk mesterek, értem, hogy kerül ide egy kontratenor, de Philip Glass??? (Ha valaki tud erre megfejtést, kérem, írja meg.)

Mindez egyáltalán nem fontos a történet szempontjából, mégis zavaró, hiszen a zene egy folyamatosan a háttérben lebegő kapocs, elválaszthatatlan a regény zongorista szereplőjétől. Jó lett volna ezeket a részeket kellő alapossággal kidolgozni. A kiadó egy Spotify lejátszási listát is ajánlott a könyvhöz. Nagyon dicséretes, hogy időt és energiát szántak erre, de szerintem kár volt.

J. M. Coetzee: A lengyel
Fordította: Borbély Judit Bernadett
21. Század Kiadó, 2023, 4490 Ft