Krusovszky Dénes: Kicsit mindig géprombolónak érzem magam, csak aztán mindig leülök a gép mellé

Kortapasztalat a tehetetlenség – egyebek mellett erről is beszélt Krusovszky Dénes író, költő, újságíró, amikor Veiszer Alinda az Ördogkatlan fesztiválon készített vele interjút. A beszélgetés apropója Krusovszky új, Levelek nélkül című regénye volt, ami 5 évvel a nagy sikerű előző könyv, az Akik már nem leszünk sosem után jelent meg.

Az Alinda című műsor eddigi epizódjait teljes terjedelmükben ide kattintva lehet megnézni, pénzért cserébe.

Az író elmondta, eredetileg nem pont ilyennek tervezte a második regényét, de amikor elkezdte volna írni az eredeti ötletei szerint, beütött a koronavírus-járvány, ami összezárta a családját, és elvette az idejét az írástól, arra viszont adott alkalmat, hogy végiggondolja, miről is szeretne írni.

Idővel arra jött rá, hogy a járvány tipikusan a XIX. századi általános bizonytalanságérzetet növelő krízis, amiről nem tudjuk pontosan, micsoda, de nagyon nyomaszt mindannyiunkat, éppen úgy, mint a klímaválság. Ezért kezdett ez azon gondolkodni, „hogyan lehet ezt a furcsa krízistudatot megközelíteni, amiben élünk”.

A covid a bizonytalanság mellett a századunk másik alapélményére, a tehetetlenségre is ráerősített, a járvány elején például mindenki azt mondta, sosem lesz már olyan az életünk, amilyen volt, aztán mégis ugyanolyan lett.

Krusovszky a pedagógustüntetéseket is felhozta erre példaként, szerinte gyakran tapasztaljuk Magyarországon is, hogy egy-egy ügyben „van valamiféle aktivitás, ami pesszimizmusba fordul. Abba a kérdésbe, hogy hogyan tovább, tovább merünk-e lépni, és általában nem merünk”. Az író szűkebb környezetében és társadalmi szintű ügyekben is azt érezte, hogy „folyamatosan ezekre a lapályokra futunk ki társadalmi kérdésekben is. Van egy hullám, ami kifut a partra, és akkor elsimul. Ez a part az, amin a mindennapi életünk folyik, szinte zavartalanul”.

„Kifutunk erre a homokos, vizes síkra, és onnan szemléljük az életünket.”

A beszélgetésből kiderült, hogy az új regény kevesebb jól felismerhető magyar politikai utalást tartalmaz, mint az Akik már nem leszünk sosem, ugyanakkor – mivel a főhőse egy kisvárosi tanár – központi témája az oktatás helyzete. Krusovszky azoban ezt a szöveget még a járvány idején írta, tehát akkor még nem tudhatta, hogy 2022-ben példátlan méretű elégedetlenségi hullám söpör végig a pedagógusokon és a diákokon, tömegtüntetésekben és durva könnygázazásban kicsúcsosodva.

Krusovszky tanár szülők gyereke, és azt mondta, pont emiatt tudja, hogy a magyar oktatás problémái nem most és nem is az utóbbi néhány évben kezdődtek, hanem sokkal régebbiek. És mivel a tüntetéseket sem láthatta előre, a könyvet sem azért írta, hogy a tüntetésekkel kapcsolatban mondjon véleményt. Viszont „mire a regény meg a valóság összeért, addigra azt éreztem, hogy ez egy vállalható ajánlat ennek a regénynek az olvasására” – értékelt.

A regényben szereplő tanár még az utóbbi évek egyik legkiélezettebb, irodalomoktatással kapcsolatos vitájában is oldalt választ: szerinte is nehéz Jókait olvastatni kisgimnazistákkal.

„Amiről beszélünk magyar oktatás alatt vagy irodalomoktatás alatt, az egy mennyire lehetetlen küldetés, egyre rosszabbak a körülmények, és egyre nehezítettebb ez a dolog, és aki ezt jól tudja csinálni, az mind valami iszonyatos harcot folytat a rendszerrel szemben, és nagyon sok plusz energiát tesz bele. Jókai ennek a problémának a jelképe.”

Veiszer Alinda felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak ebben a regényben, hanem Krusovszky előző könyvében is voltak olyan elképzelt politikai-közéleti események, amik a könyvek megjelenése után így-úgy valósággá váltak, azért arra kérte az írót, jósoljon valamit a mesterséges intelligenciával kapcsolatban is. Krusovszky azt mondta, ő távol tartana mindenkit a mesterséges intelligenciától, de a Facebooktól is, pedig azt ő is használja.

„Kicsit mindig géprombolónak érzem magam, csak aztán mindig leülök a gép mellé, és én is azt csinálom, amivel szeretnék szembeszállni.”