Szikora János: Igyekeztem nem elcseszni, igyekeztem méltó lenni rá

„Tényleg hezitálok, mert logikusan a Hadikkal kell kezdenünk […], és azért is kezdjük azzal, mert a filmrendezői pályafutásodat röviden meg tudjuk beszélni, mert nincs annyi film, viszont aztán jön a színház, abból meg nagyon-nagyon sok van” – így vezette fel Veiszer Alinda Szikora Jánost, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját, aki volt már jogász, színész és díszlettervező is. A Szikorával készült teljes beszélgetést itt lehet megnézni némi támogatásért cserébe.

„Tulajdonképpen téged érdekelt valaha a huszárok története?” – kérdezte Veiszer Alinda Szikorát. „A Hadik először is úgy jött, mint egy mese. Olyan nincs, hogy ül egy magyar rendező, szól a telefon, fölveszem, szervusz, elküldök neked egy forgatókönyvet, olvasd el, kétmilliárd forint van rá, megcsinálnád? Na ugye, ez a mese, ilyen nincs. De van, velem megtörtént, és tényleg így történt meg” – mesélte a 72 éves rendező, hogyan is került bele ő a Hadikba.

Persze, meglehet, hogy ez nem véletlen, mert nincsenek véletlenek, magyarázta ezután, és gyors ugrással már a dolgozószobájáról kezdett beszélni, amelynek ablakából kinézve egy kútra lát rá – egy olyan kútra, amelyből nagyapja egykor egy kiscsikót itatott az előtt a kút előtt. Nagyapja pedig huszár volt az első világháborúban. Szikora kétéves volt, amikor a nagyapja meghalt, de mindig büszke volt rá, és kicsit irigy is, elsőként hosszú, nagy bajszára.

„A huszárság mint olyan persze sosem érintett meg, de mindig érdekelt, hogy azért azok milyen pasik voltak, a huszárok. Az tényleg egy különleges emberfajta volt, huszárnak lenni.”

Hadik virtusa az egy fantasztikus dolog

„Mi az a filozófia, mi az a többlet, ami azt a Szikora János érdekli, akit az Eltűnt idő nyomában, a Csongor és Tünde és a Bölcs Náthán?” – kérdezte Veiszer Szikorát a reflektív, filozófiai szempontokról, mire Szikora azt mondta: „Hát nem a filozófia. De az elv igen. Nincs benne filozófia, de van benne elv.” Az pedig a virtus. Mi az értelme? „Amikor azt mondom, hogy virtus, tudod, mi jutott mindig eszembe? A Zorba. Amikor a film végén minden összeomlik, a totál gáz, minden gáz, és akkor nem a szociális hálót keresi, […] hanem így csinál [csettint], és elkezd táncolni. Amikor a nagy összeomlások, a nagy reménytelenség korszakában az ember így tud csinálni, ezt nevezem virtusnak. És ezt nem tudom jobban körülmagyarázni.” Ilyen értelemben Hadiknak ez a virtusa is egy fantasztikus dolog, mondta. Szerinte ez egy történelmi, emlékezeti kérdés, a mának pedig azt üzeni: vannak helyzetek, amikor ez a virtus nagyon sokat tud segíteni.

Arra, hogy ő miből csinálta volna az első nagyjátékfilmjét, Vivaldit adta válaszul, majd arról beszélt, hogy egyetlen nagy filmes sikere az Anyegin című tévéfilm volt, ami több díjat is kapott. A szakmai átjárhatatlanságra hozott példát azzal, hogy elmesélte: egy banketten azzal ment oda hozzá ezután Fehér György és Dömölky János rendező, hogy ugye nem gondolja, hogy ezután egymásutánban érkeznek majd hozzá tévéfilmes megkeresések. „Ne hülyéskedj, te színházi ember vagy” – mondták neki. Szerinte ez féltékenység lehetett, „kenyérharc”.

De ő ekkor sem adta fel, mert úgy érezte, bizonyos dolgokat ott tud jól elmondani. Így jött a Vivaldi élete, amit nagyon meg akart mutatni, és egy négyrészes tévésorozatot dolgozott ki. A projektet fel is karolta a Novofilm magyar–német filmprodukciós vállalat ügyvezető igazgatójaként Sándor Pál rendező, és „fél Európát be is rohangálták a projekttel”. Angol érdeklődők akadtak is rá, de Szikorát nem akarták rendezőnek, helyette felajánlottak neki egy első asszisztensi pozíciót, amit Sándor Pál tanácsa ellenére végül nem fogadott el, mert hiúsági kérdést csinált belőle. „És bánod?” – kérdezte Veiszer, mire Szikora visszakérdezett: „Szerinted? Mikor rendeztem utoljára filmet?”

Igyekezett nem elcseszni

Szikora itt visszatért a Hadikra: azt mondta, nagyon örült neki, de nem volt mentes az őszinte lelkiismeret-furdalástól. „Annyi tehetséges fiatal rendező van”, akik rohangálnak pénz után, hogy végre összejöjjön nekik valami. „Igyekeztem nem elcseszni, igyekeztem méltó lenni rá” – mondta. A Hadik-kritikákat egyébként még nem olvasta (a Telexét itt lehet megtalálni), de később fogja, ha majd távolságot tud tartani. „Amikor már nem rontja el az örömöm ízét” – mondta, és azért megjegyezte, ő is rengeteg hibáját látja a filmnek.

Bár rengeteg állami pénzt, kétmilliárd forintot kaptak rá, így is voltak jelenetek, amiket a költségvetési korlátok miatt nem tudtak leforgatni – Szikora szerint ez a forgatókönyv kicsit kevesebb mint a felére igaz. „Ez a folyamatos toldozgatás-foldozgatás a világ pénzéből. És közben rá kellett jönnöm, hogy filmes mértékben, történelmi kalandfilm műfajában ez nem a világ pénze, ez egy kis pénz.”

Egy 2021-es, az 1848–1849-es szabadságharc után koncepciós perbe fogott, kivégzett papokról szóló filmje, az Ítélet és kegyelem és a Bölcs Náthán miatt került szóba, hogy Szikorát mi foglalkoztatja most alkotóként, a vallási tolerancia vagy a hatalom működése, de erre a rendező azt mondta: a két téma véletlenül került a látókörébe egymáshoz közeli időpontokban. Az Ítélet és kegyelemről beszélve Szikora azt is mondta:

„Vannak tömegpusztító fegyverek, fantasztikus technikával. De a legfantasztikusabb tömegpusztító fegyver mégiscsak a félelem. Ha a félelmet el tudom terjeszteni, akkor győztem.”

Haynau kísérlete a papokkal a félelemkeltés mesterműve, a másik oldalon pedig ott áll a környezet naivitása, akik „jóindulatot tételeznek fel”, miközben a gátlástalan hatalom esetében már nem működnek a hagyományos erkölcsi kategóriák. Szikora Ítélet és kegyelem című filmjének alapját egyébként Sobor Antal Perelj, Uram! című történelmi drámája adta a csákberényi papokról, az ebből készült színdarabot pedig a székesfehérvári színházban is játszották.

A beszélgetés csak kifutott aztán oda, hogy ez a téma foglalkoztatja mostanában Szikorát. „Abszolút érzem. Amikor mi azt mondjuk, »á, ezt úgysem merik megcsinálni«. Másik oldalon a végtelen cinizmusom: »micsoda, dehogynem, kisapa«.” Az egyik oldalon a hatalom által szervezett államban élők vannak (lokálisan nem kell elhelyezni, mondta), a másik oldalon a hatalom gyakorlói vannak.

„Tudok és merek tisztán látni és nyíltan szólni”

Veiszer Alinda idézett egy 1981-es interjúrészletet, ebben Szikora azt mondta, hogy az ő zűrössége abból származik, hogy mindene lázadozik a középszerűség, a maradiság, a provincializmus ellen. Szikora azt mondta, „rendben van” az akkori önmaga, és igazából már csak a harmincéves önmagának akar megfelelni.

„Tudok és merek tisztán látni és nyíltan szólni” – ezt is mondta akkor a rendező, aki úgy látja, ma már körültekintőbb, mint Győrben, ahol két év után kirúgták. Székesfehérváron már több mint tíz éve dolgozik, és arra jutott, hogy „egy látszatvirtusért nem adja fel a hosszabb távú virtust”. Konkrét példaként erre Esterházy Péter Mercedes Benz című darabját hozta fel, amit szerettek volna bemutatni, de miután újra elolvasta, inkább lemondott róla, majd egy évvel később mutatták be inkább a nagyszínpadon.

Beszéltek a kultúrpolitikai harcokról, amelyekbe Szikora gyakran belekeveredett. „Hogy nem vagy nagyon sértett ember?” – kérdezte tőle a műsorvezető, mire Szikora azt válaszolta:

„Et a pályát nem lehet csinálni megbocsátás nélkül, mert különben vagy megbolondulsz, vagy alkoholista leszel, sok alternatíva nincs. […] Én rengeteg embert bántottam meg, megsértettem mélyen. Vannak bűneim is színészekkel kapcsolatban. Megtanultam bocsánatot kérni.”

Szóba került Szikora legújabb rendezése, a Csodálatos vagy, Júlia! című Maugham-adaptáció, amelynek főszerepét a korábban hatalmi visszaéléssel vádolt Eszenyi Enikő játssza. Veiszer rákérdezett Eszenyi ügyeire, amire Szikora azt mondta, ő „outsider”, pletykaszinten hallotta ezeket a történeteket, de az az általános véleménye, hogy muszáj egymásnak megbocsátani, de muszáj bocsánatot is kérni, ugyanis aki nem tud bocsánatot kérni, az bűnhődni fog. „De a bűnhődés sem szégyenbélyeg.” Itt Major Tamásra kötött át, aki a Nemzeti Színház igazgatójaként életeket és pályákat tett tönkre, „és ezt az emlékezet elfelejti. És ütögetjük a szégyenbélyeget és böfögünk az Eszenyi Enikőn meg a Gothár Péteren? Ne szórakozzunk már” – fogalmazott Szikora.

A rendező szerint az abúzus az utóbbi évtizedek egyik „felkapott tényállása lett”, aminek a kezelését „még nem termelte ki a világunk”, de egyszerűbb lenne, „ha a jog kezelni tudná”. De nem tudja, a média pedig Szikora szerint becsúszik a nyomozó hatóság szerepébe. „Nem védek én senkit ebben a piszkos történetben. De szerintem megtörtént a büntetés” – mondta.

Szikora beszélt még arról, hogy milyennek látja Eszenyi Enikőt, és arról is, hogy hogyan alakult a pályája, és miért kötött ki 31-32 évesen Aczél Györgynél, és ő mit mondott neki, emellett pedig verset is mondott Veiszer Alindának.