Nyílt levélben kérik fiatal alkotók a Nemzeti Filmintézetet, ne kaszálja el a magyar film jövőjét

2023. március 9. – 18:48

frissítve

Nyílt levélben kérik fiatal alkotók a Nemzeti Filmintézetet, ne kaszálja el a magyar film jövőjét
Káel Csaba, a filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos 2022. december 9-én – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Nyílt levélben kérik a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának egykori és mostani alkotói, hogy ne kaszálja el az NFI döntőbizottsága a program idei három filmtervének finanszírozását, és indítsanak párbeszédet a program jövőjéről.

„Az Inkubátor Program jelenlegi és egykori alkotói, valamint a magyar filmszakma képviselői értetlenül állunk a Döntőbizottság határozata előtt, melyben a szakmai zsűri és közönség döntését felülírva, az Inkubátor 7.0 program öt nyertes filmtervéből három megvalósulását nem kívánja támogatni”

írják az alkotók a levélben.

Korábban írtunk arról, hogy a Káel Csaba vezette filmintézet fű alatt, egy nappal a gyártási pályázat lezárása előtt csempészte be a pályázati kiírásba azt, hogy az Inkubátor Program filmterveiről döntési jogot kapott az NFI filmszakmai és televíziós döntőbizottsága is. Erre a program 2015-ös indulása óta nem volt példa, eddig ugyanis csak az Inkubátor Pitch Fórum szakmai zsűrije dönthetett a támogatásokról.

A programot még a Vajna-korszakban indították el olyan kezdő filmesek támogatására, akik ezzel elkészíthették első filmjeiket egy átlagos játékfilmhez képest sokkal kevesebb pénzből. Többek között így jutott támogatáshoz a FOMO, a Zanox, az Egy nap, a Veszélyes lehet a fagyi, a Kilakoltatás, a Legjobb tudomásom szerint és a Magasságok és mélységek.

Ahogyan azonban írtuk, ezzel a lépéssel a Káel-féle NFI fű alatt gáncsolta ki a programot, amivel még támogatáshoz juthattak kritikusabb, az állami kultúrpolitika narratívájától eltérő filmek.

Ráadásul a program költségvetése, amire az öt film esetében összesen 600 millió forintot különített el a filmintézet, töredéke a mostanában tömegével érkező történelmi filmeknek:

Itt írtunk például a Hadikról, amit kollégánk egy nyögvenyelős, üres, fárasztó demonstrációnak nevezett. Rákay Philip Petőfi-filmje, a Most vagy soha pedig az elképesztő költségvetés ellenére sincs még kész – a film esetében jelzett 4,5 milliárdos támogatáshoz pedig más számítások szerint még 200 milliót kell hozzáadni, a teljes képbe pedig még beletartozik a gyártó 1,4 milliárd forintos adókedvezményes támogatása is. Így összesen 6,1 milliárd forintot fordít az állam egy olyan filmre, ami el sem készül a Petőfi-emlékévben.

Ezzel ellentétben három olyan filmet elkaszált az Inkubátor Programban az NFI, amire már megvoltak a kész tervek. Az alkotókat sokként érte a filmintézet döntése, és ahogy írtuk korábban, ezek után bármely elsőfilmes alkotó nehezen tekinthet megbízható partnerként a Káel-féle intézményre.

„Az alkotók a program keretei között 2021 októbere óta fejlesztik a filmterveiket, a program nyerteseiként pedig 2022 májusa óta már annak tudatában dolgoztak a nagyjátékfilmjeik előkészítésén, hogy azok a Nemzeti Filmintézet biztos támogatásával készülnek el. Ugyan az elkészült forgatókönyveket a Döntőbizottság elfogadta, de a gyártási pályázatok benyújtását nem támogatja – ezzel a döntéssel ellehetetlenítve a filmek megvalósulását, és veszélybe sodorva az eddig ismert Inkubátor Programot”

– írják a nyílt levélben a program korábbi és mostani alkotói. „A program nyolcéves fennállása alatt elkészült rendkívül alacsony költségvetésű filmek jelentős sikereket hoztak a Filmintézetnek, a filmszakmának és a magyar kultúrának, belföldön és külföldön egyaránt. De ami még ennél is fontosabb, a program egyedülálló módon indította el rengeteg tehetséges elsőfilmes karrierjét. Ezért az ellehetetlenített helyzetbe sodort játékfilmtervek producerei párbeszédet kezdeményeztek a Döntőbizottság egyik tagjával, azonban érdemi indoklást és válaszokat nem kaptak.”

Az alkotók – akikhez a levélben csatlakozott támogatóként több filmszakmai szervezet is – úgy zárják a levelüket, hogy szerintük „a mostani döntés nemcsak ellehetetleníti a több mint másfél éve az intézet programjában alkotó három rendező filmjének elkészítését, de a jövőbeli elsőfilmes alkotókat is teljes bizonytalanságba sodorja”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!